Ismertek olyan esetet, ahol extrém korán tanult meg a gyerek olvasni? Hány éves volt, hogyan történt?
Én is úgy mentem első osztályba, hogy folyamatosan olvastam-írtam-számoltam. Nem unatkoztam (az osztály kétharmada már írt-olvasott valamilyen szinten, így tudásszint szerint három csoportba osztott a tanító és eszerint kaptunk feladatokat). Nekem jó volt, mert sikerélményekkel tele, mégis erőfeszítés nélkül végeztem el az első osztályt, ami nagyon jó pozitív hozzáállást biztosított tulajdonképpen egész életemben a tanulással szemben.
Amúgy akkor még természetesen nem volt ez a kötelező óvoda agyrém (csak az iskolát megelőző évben), ezért ősztől tavaszig a nagyszüleimmel voltam otthon (mert kb. mindig mindent elkaptam a többiektől, így egy idő után már eleve nem vittek, ha tudták, hogy el lehet kapni valamit), és a nagyapám tanított meg (meg még sok másra, ami egy életen át elkísér, és sokkal nagyobb érték, mint amit az óvoda adhatott volna), az én kérésemre.
Jobb nem erőltetni, persze viszont ha a gyermek önmagától érdeklődik, akkor ovis korában is lehet betűket mutogatni neki, de nem javaslom támogatni ebben különösebben. A gyermek kérdez erről, a szülő válaszol neki, az olvasás tanulásról ennyit, 6 éves korig.
Elég ritka, hogy egy gyermek 5 éves kora előtt erről érdeklődik, főleg 3 évesen igen ritka, de ha kérdez, akkor a felnőtt válaszoljon neki, melyik betű micsoda.
Aki 3 évesen már tud olvasni vmilyen szinten, azonban általában csodagyerek, sokszor nem is kérdez erről senkit, hanem "leveszi valahogyan" a szövegből, mi mit jelent, a saját módszereivel. Ilyen csodagyermek volt legalábbis a saját bevallása szerint Erős Diána, egyiptológus, régész, történész, ő már kettő évesen olvasott. Ez igazán ritkaságszámban megy.
Cáfolnám, mert én se voltam csodagyerek :) Sokat foglalkoztak velem (nem tanítói minőségben) a szüleim, mindent kommentáltak, mutogattak, mindenre válaszoltak, én meg fogékony voltam.
Tény, hogy gyorsan tanulok a mai napig, de ez főleg abban mutatkozott meg, hogy felsőoktatásban tipikusan a vizsgák előtti este kezdtem el készülni és rohamtempóban megtanultam az anyagot, vagy kidumáltam magam.
A mateknál ez nem működött, azzal szívtam is.
De nem lett belőlem zseni, pedig már 30 elmúltam. Az IQ-m se kiemelkedően magas 130-135 körül mérték.
A lányomnál, ha kiemelkedő készséget akarnék keresni, akkor inkább a mozgása, finommotorikus mozgása az. A szüleim gyógypedagógusok, ők szakmai szemmel is nézik és szerintük is koránál előrébb tart, ügyesebb. Ezt sport vagy művészetek terén tudja kamatoztatni, esetleg manuális szakmában. A többi részképesség korának megfelelő.
A betűkre mostanában kattant rá, a neve kezdőbetűjét bárhol megtalálja (Z), de összetéveszti az N-nel, mert a betűk helyzetét még nem tudja, hogy milyen szabályok szerint kell nézni. Próbált betűket összeolvasni, de azt például jobbról balra kezdte. Vagy Q-t keveri az O-val, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!