Elítéled a gyerekbántalmazókat?

Ez a kulcsszo. Hogy nem mérlegel. Alap ösztönök jönnek fel. Ami evtizedek ota be vannak epülve, kövesedve.

A gyerekkori éne is mindenkiben benne van. Nem lehet eldobni csak ugy natur. Egy életet is meghataroz. Lasd az aldozattipusuaknal. Vagy sorolhatnam a gyilkosokat, bűnözőket is stb nem maguktol vàltak azzá. Ezek a folyamatok már a bűncselekmeny előtt joval korábban elindulnak.

De en arrol irtam hogy mindkettonek ugyanaz a gyökere.

A gyerek feltetlen hisz a szuleinek. Nem biràl, nincs itelokepessege. Elhiszi hogy a kezere joggal csaptak, es azt is elhiszi hogy a szeretet fáj.

Halalra kinzott kisgyerek naploja valahol a neten. A szuleiről egy rossz szava nem volt egyszersem, meg volt győződve arrol hogy ő a hibas azert kap. Utolso bejegyzése volt az is, hogy most nagyon jo leszek, mindent megteszek, megint kinozták es utolso szavak: most tényleg nagyon elrontottam vmit.

Felnove is ahogy a kozelfogadott kezrecsapast helyesnek tartjuk, ugy a bantalmazo is a verést amit ad es kapott anno.

Az már jo jel ha intelligens annyira hogy lelkiismeretfurdalasa lesz egyaltalan

Utolso!

Hol lehet elolvasni ezt a naplot szegenyrol?

# 13: Érteni vélem, ami írsz, de valószínűleg nem voltál még olyan helyzetben, hogy a gyereked életveszélyben volt, vagy abban a tudatban voltál, hogy életveszélyben van. (Én már voltam, nem megszüntethető helyzetben, de voltam... olyankor az egész világ megszűnik!)

Ha a közvetlen életveszély elhárítása a tét, akkor én azt mondom, hogy igenis helye van az ösztönös viselkedésnek. Akkor és csak akkor. Még ha azzal urambocsá sérülést okozunk is a gyereknek, mert az a kisebbik rossz.

A büntető/nevelő célzatú verés esetében azonban a kisebbik rossz az, hogy a gyerek nem fogad szót, vagy oda a szülői tekintély, és ez bőven vállalható - szerintem. Nem vagyok tökéletes szülő, egyetlen egyszer megütöttem a gyerekem, és igen, ösztönből tettem, de a másodperc törtrésze alatt tudatosult bennem, hogy mi és miért történt és akkor megfogadtam, hogy soha többet. Ezt be is tartottam azóta is (12 éves a gyerekem). A saját sérüléseimet pedig pszichológus segítségével dolgoztam fel, mert voltak bőven. És egy több éves terápia után írom azt, hogy veszélyhelyzetben nem kizárt, hogy képes lennék a gyerekemet megütni/megrángatni, vagy bármi más módon fájdalmat okozni neki. De szigorúan csak veszélyhelyzetben.