Mitől ennyire elkényeztetettek?

Szép napot! Elsősorban anyukák válaszára lennék kíváncsi, de bárki írhat személyes tapasztalatokat.

Én egy kisebb városban nőttem fel, ám pár éve beköltöztünk egy nagyvárosba. Azóta egyre többször figyeltem meg a házunk előtt lévő gyerekeket, és kíváncsivá tett néhány dolog.

A házunk előtt lévő játszótéren a gyerekek (egészen kicsik, talán óvodások) mindig egyedül vannak. Szülőket sosem látok a közelben. A gyerekek reggeltől estig visítoznak és ordibálnak. Emlékszem, hogy engem kiskoromban sosem engedtek el egyedül, mindig volt kíséretem. Ha nagyon visongtunk ránkszóltak, hogy legyünk halkabbak, mert zavarjuk a szomszédságot. A szomszéd nénit akinek éjszakai műszak volt, vagy bárki mást.

Itt viszont a kisgyerekek minden féle kíséret nélkül egyedül vannak, és olyan hangerővel ordítoznak, mintha pár centire mellőlem épp kínozná őket valaki.

De ez nem csak a játszótéren van így. Bevásárló központban, orvosi rendelőben, sőt, még könyvtárban is ha anyuka/apuka a kisgyermekével érkezik, a gyerek random rákezd (nem sírni) visongani, kurjongatni, szaladgálni. A szülők pedig egyáltalán nem szólnak rá.

Értem én, hogy gyermek, élvezze az életet, de nem túlzás ez egy kicsit? Ha ilyen kis korban nincs megmondva nekik, hogy nyilvános helyen ne viselkedjenek úgy, mint egy őrült, akkor mi lesz velük nagyobb korukba? Vagy pont emiatt a viselkedés miatt tartanak ott a mai fiatalok, ahol? Fegyelmezetlenek, erőszakosak, akaratosak, tiszteletlenek.

A mai szülők nem gondolkoztak még el azon, hogy néha neveljék is csak a gyereküket, ne csak a telefont nyomkodják a kezükben?

Nem egyszer láttam már, hogy anyuka nyomkodja a telefont, a gyerek pedig a járnád, úttesten rohangál egyedül körülötte.

Normális ez és én vagyok ennyire maradi? Vagy ez a városi nép tényleg ennyire nem ért a gyerekneveléshez, és csak megcsinálni volt könnyű, nevelni már nem tudnak?