132centis 36kilós 5 és fél éves gyerekkel van teendő?
Táblázat alapján ha jól néztem még pont határeset. Egyébként nem tartom ducinak, széles vállai vannak, szépen eloszlik rajta a súlya de az elmúlt 2 hétben nadrág vásárlásnál voltak gondok. Már a 140-est venném neki de hasban szűk, a 146 meg már nagyon hosszú, ez döbbentett rá, hogy kicsit jobban oda kell rá figyelnem. Keveset nasiznak a gyerekeim de most a nyári szünet alatt kicsit jobban engedtem nekik, üdítő-jégkrém-gumicukor-még egy jégkrém és 1 hónap alatt hízott is 1 kilót. Diétáztatni nem akarom, múlik a nyár, üdítőt már nem kapnak (csak ritkán) , jégkrém még fogy. Próbálok odafigyelni, hogy mennyiségre se egyen nagyon sokat de csesztetni nem akarom (én megéltem ezt gyerekként, vele nem akarom ezt csinálni).
Szerintetek túl lihegem? Vagy jobban tenném ha jobban odafigyelnék rá? Tanácstalan vagyok.
Utolsó: ez a baj. Hogy salátákról beszélsz te is. Nézd, én hízásra hajlamos vagyok, ugyanazon a koszton nőttem fel, mint te, sőt, fel is voltam hízlalva.
Úgy fogytam le, hogy egy percig nem voltam éhes, egészségesen eszem immáron lassan húsz éve, és karcsú vagyok. A családtagjaim dettó.
Nem eszünk salátákat, és tartalmas ételeket eszünk. Nem is tudnánk máshogy, a nehéz súlyzós edzéseket végző férjem el is ájulna egy salátán.
Szóval, nem igaz, hogy nem lehet változtatni: de, az emberi agy úgy működik, hogy 3 hónap alatt megváltozik az ízlés.
Az sem igaz, hogy az egészséges étel nem tartalmas és az sem igaz, hogy saláta.
Kedves utolsó, ne mondd nekem hogy nem zöldségek alkotják túlnyomórészt az étkezést :) Én már jóideje jópár dietetikussal egyeztettem, különböző életmód és egyéb szakértőkkel, szakemberekkel.
Mindig az az étrend lényege hogy töltsük ki az étkezéseket minél több zöldséggel ( az értékes szénhidrátok vagy sovány hús mellett).
Én értem hogy ez az egészséges és ez a tuti. Mondom,így is teszem.
De tök mást ennék szívem szerint, mert egyszerűen az ízlésemet így alakították ki, gondolom, gyerekkoromban.
Ezért én igyekszem másképp csinálni (bár az édes íz szeretete csecsemőkortól belénk kódolt de nyilván azon is érdemes csiszolni).
A férfiak anyagcseréje a több izomzat miatt egy másik példa. Én nő vagyok. Sportolok is, de akkor sem tudok húst hússal vagy sovány túróval vagy fehérje porokkal enni egész nap (és nem is cél)
Nézd, senki nem eszik húst hússal meg sovány túróval.
Olyan ételeket eszünk, és magunkat dugig, hogy mindenki megnyalja a tíz ujját utána. És nem megy a zöldséges sovány hús, ebben a magyaros, ízetlen értelemben.
Az ízlés 3 hónap alatt változik meg, így működik az agyad. És az az igazség, hogy ki is derül így, hogy a gyerekkori konyha ízetlen, fantáziátlan és millió finomabb étel van a világon. csak nyitni kell a világ felé.
Tudod, az a helyzet, hogy a magyar dietetikusok nagy része magyar :) Ami annyit tesz, hogy nem lát túl a megvonásos étkezésen,a sovány hús zöldséggel dolgon. És fel sem merül benne, hogy a világkonyhák felé nyitásra ösztönözzön bárkit, mert nem ismeri.
Úgy én sem lennék képes enni, hogy egy magyar dietetikusra hagyatkozom. Annál sokkal jobban szeretek enni és sokkal finomabb ételek vannak.
Húha na elmentünk magyarellenes irányba, minden rossz ami magyar :) Egyébként meg a távolkeleti vagy egyéb konyha irányába meg még nehezebb nyitni egy nem nyitott családtag tekintetében (mint a fent jelzett férj).
Ehhez nyitottság kell és rugalmasság.
Vagy valami tényleg olyan "saját bőrünkön" érezhető betegség vagy eltérés ami miatt képes lesz vki lemondani dolgokról.
Mindegy, szerintem mindenki más, én csak azt akartam írni, hogy tökéletesen megértem azt, aki nem önként dalolva vidáman mosolygva áll át a gyökeresen más ízvilágra. (más konyhák ételeire gondolva).
És még ehhez annyit , hogy más féle ételek főzéséhez szükséges hogy valaki megtanítsa vagy autodidakta módon különféle nemzetek ételeit kikísérletezni, ez nem kevés energia és idő, és még úgy is x idő mire ez kisujjból megy.
Ezt egy átlagos magyar családanyának , aki dolgozik, gyereket gondoz-nevel, bevásárol,és még a férje is hülyeségnek tartja-lásd be , nem könnyű.
46
Ebben semmi magyarellenesség nincs, bármit is jelentsen a szó. Egyszerűen a pörköltalap-rántotthús alapon főző dietetikus is csak annyit tud a világ összes egyéb konyhájáról, mint te: a Távol-Keletet emlegeti, félig elborzadva, maximum. Nem véletlen, hogy a magyar konyha nem világhírű: van 1-2 ízes étel, de unalmas, nehéz, hízlaló. Nem mintha egy marhapörköltet mondjuk nem lehetne megenni durumnokedlivel (ugyanaz az íz, de lassú felszívódás), csak felel annyival és mellé em cukrozott, nagy adag káposztasaláta. Magyaros, nem nagy változás, csak minimál önuralom. De változatosabban étkezni mindig jobb. Én pl. sokkal jobban szeretek enni annál, semmint hogy mndig ugyanazokat az ételeket egyem.
Miért a Távol-Kelet? Miért nem Franciaország? Olaszország, Spanyolhon, Porugália, Törökország, mit tudom én? Na ugye :)
Tudom, hogy nem könnyű. Azért írtam, hogy legyen ellenpólus: nem lehetetlen, sőt. És finomabbak, mint előtte, színesebbek, ízesebbek, isteniek.
Én is dolgozom, négy gyermekünk van. Ezért tudom, nemcsak azt, hogy nem könnyű, hanem azt is, hogy nem lehetetlen. Megszeretni sem.
"más konyhák ételeire gondolva" ezt írtam. A távolkelet csak egy példa volt. :) Utána direkt ítam mást, mert tudtam, ezt fogod kiragadni.
Nekem is 4 gyerekem van, én is tudom mit beszélek.
Részemről itt befejezettnek tekintem.
Kérdező, az a lényeg, hogy valahogy rendezzétek az ételhez való viszonyt, a tiédet és a gyerekét is, hagyjátok el a nasit, az üdítőt, a junk foodot, és sportoljon az a gyerek, sokat.
Ebben az életkorban imádni szokták a szervezett csapatsportokat.
Köszönöm a válaszokat, értem mindkettőtöket, de nagy átszervezettséggel jár (ahogy az is, hogy magamnak külön készítek ételt), anyagilag sem mindegy, de azt mondom, hogy ezeket még feldolgozom, átalakítom, igyekszem. Na de a férjemet is cseréljem le? Aki meg alig várja, hogy tészta legyen a vacsora vagy rántotthús sültkrumplival mert munka közben csak 4 szendvicset eszik és egyébként is hízna de ugye baromi nehéz neki. (fene egye a jó génjét) Próbálom majd a gyerekek étkezését átalakítani de az képtelenség, hogy amíg a férjem rakott krumplit kap vacsira addig a gyerekek szemét mondjuk zabkásával vagy salátával szúrjam ki. (mindegy mit írok, csak 2 példa volt) Ráadásul ott az ovi, az étkezések nagy része ott folyik, azt nem tudom befolyásolni, kapnak ott pudingot, tejbegolyót stb...
Átgondolom, hogy miken tudnék változtatni, meg amit még írtam, adagok-nincs üdítő meg nasi stb.
Kérdező, ami eszembe jutott: az ilyen nehéz vacsoraételekhez adj a gyerekeknek zöldséget IS, fele köretként.
Süsd a krumplit ne bő olajban, hanem hasábban, tepsiben! Keverhetsz mellé egyéb zöldségeket is, szintén sütve. Nálunk imádják a pasztinákot, a zellert, a céklát, az édesburgonyát meg a csicsókát krumplival keverve és sütve tepsiben.
A rántott húsról hagyd el a liszetet, csak tojás és morzsa legyen, és szinté süsd tepsiben, olajjal spriccelve, ne bő olajban! Ugyanolyan a végeredmény, ropogós a panír, nem érződik különbség, de rengeteg kalóriát spórolsz vele a gyerekeknek, magadnak.
A köret fele legyen zöldség. A krumplipürébe, apránként, lassan elmelve az adagot, tehetsz karfiolpürét, maximum 20% erejéig, ugyanolyan. Esetleg brokkolit vagy répát is. Isteni finom, püré, de mégsem.
Érdemes a nem vacsorára való ételek elé levest adni a kölköknek, főleg krémleveseket betét nélkül, vagy tészta nélküli zöldséges leveseket: eltelíti őket és kevesebbet esznek a nehéz, nem vacsorára való ételekből.
Ha fasirtot vagy húsgombócot csinálsz, ne panírozd, reszelj bele cukkinit a hús mellé, és süsd tepsiben szintén. Íze ugyanaz, de sokkal egészségesebb.
Tészta? Semmi gond. Legyen durumtészta, és ne tejszínes-tejfölös szósz. Paradicsomos húsgombócos spagetti, egy könnyű rizottó, egy olaszos, könnyed, sok zöldséggel készített bolognai is mindig nyerő a gyerekeknél.
Nálunk imádják a pásztorpitét: rengeteg zöldséggel, és vékony, sajtos krumplipüréréteggel a tetején. Vagy a halas pitét szintén, nagyon finom és egészséges és tápláló (Jamie Oliver recept, a neten megtalálod).
Számos ilyen apróság van, amivel nem fogyókúráztatod a családot, csak picit áthelyezed a hangsúlyokat, apró lépésekkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!