Normális, ha nem tudok bánni a gyerekekkel?
27 éves nő vagyok. Nincs még saját gyerekem, nem is szeretnék még. Valahogy nem vágyom rá egyelőre.
Viszont más gyerekekkel sem tudtam bánni soha, legyen az rokoné, ismerősé stb. Más lányok, nők teljesen jól el tudnak dajkálni egy kisbabát, vagy játszani egy nagyobb gyerekkel, nekem ez valahogy sosem ment. Türelmem sem nagyon van hozzájuk, meg nem nagyon találom meg a közös hangot velük. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a gyerekeket, mert nagyon aranyosak tudnak lenni, csak egyszerűen én nem tudok elszórakozni velük.
Ez amúgy a nőknek ösztönből jön? Lehet, hogy belőlem ez hiányzik, azért is nem vágyom még sajátra. Vajon változni fog ez valaha?
Van itt még olyan, aki hasonlóan áll/állt a gyerekekhez?
válasza:Engem sem érdekeltek soha a gyerekek, kifejezetten kerültem őket, sajátot viszont szerettem volna. Most 8 hónapos, és nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz. Aranyos, mosolygós, nyugis babám van, akivel egy csomó programra, városba el tudunk menni.
Az, hogy most nem akarsz gyerekkel foglalkozni, nem jelenti azt, hogy aztán nem lennél jó anya. A sógornőm elvileg imádja a gyerekeket, az esküvőjén meg szinte minden ponton megnehezítette az életünket, mert szerinte normális lefektetés után a szálláson hagyni egyedül egy kisbabát. Szóval emiatt ne érezd rosszul magad, a sok gyerekrajongó se biztos, hogy jobban kezelné a gyerekét nálad, max csak könnyebben közelednek és nyitnak feléjük.
Később majd eldöntöd, szeretnél-e gyereket, vagy sem, még van elég időd.
válasza:Saját gyerek előtt én se tudtam mit kezdeni máséval.
Egyszerű volt az oka: fogalmam se volt, hogy egyáltalán mit lehet kezdeni egy gyerekkel. Mikor, mennyi idősen mire képesek, mi érdekli őket, mennyit kell "tudniuk". És ezért nem is közeledtem senki (ismerős) gyerekéhez.
Mióta van gyerek is max. 0 éves kortól az ő korosztályáig (jelenleg 3) "értek" csak a gyerekekhez. :D
Barátnőm 5 évesével sokkal nehezebben találom a szót.
Ezek szerint nem vagyok egyedül, ez némileg megkönnyebbülés, hogy másoknak is vannak ilyen problémáik.
Én is úgy vagyok vele, mint amit az utolsó írt. El tudok nézni egy gyereket, ahogy pl játszik, vagy alszik, de ha már nekem kéne foglalkozni vele, akkor egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Fogalmam sincs, hogy milyen korban milyen játék érdekli, mikor hagyhatod pl egyedül lemenni a lépcsőn vagy leszállni a hintáról, és mikor kell neki segítség, meg hasonló dolgok. A kisbabát sem merem megfogni, mert mindig attól félek, hogy rosszul fogom, leejtem, lebukik evés után, stb.
Sosem voltam bébiszitter sem, pont ezért. Ha pedig sírni kezd, az a halálom, mert nem tudom, miért sír, mivel nyugtassam meg.
Szerintem egyébként a gyerekek is érzik, hogy tartok tőlük, mert hozzám sosem jönnek úgy oda az ismerős gyerekek, mint pl tesómhoz, aki egész nap el tud játszani velük.
Egyébként én is úgy vagyok vele, hogy aranyos, meg cuki egy kisbaba, de ha látok egy kismacskát/kiskutyát/kisbárányt, akkor végem van, el tudok olvadni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!