Vállogatós, semmit meg nem evős gyerekmél bevállhat a kiéheztetés?
Kb 1 hónapja kezdődött, és egyre rosszabb.
Addig mindent negevett, de az első falat mindig figyelemeltereléssel került a szájábs.
Most már nem lehet, elmúlt násfél éves és teljesen tudatosan meg se kóstol semmit. :(
Üres tészta, üres rízs üres tarhonya ennyi.
Van valakinek jól bevállt ötlete, tanácsa?
Lehurrogók neee írjanak köszi
Lányom 15 hónapos. Van pár kedvenc kajája, azon kívül semmit sem eszik meg, van amit megkóstol de azzal a lendülettel ki is veszi a szájából, van amit meg sem kóstol.
Egy ideig próbálkoztam mást, új dolgokat adni, orvossal és védőnővel is beszéltem, és ezt a "kiéheztetést" is próbáltam, olyan módon hogy addig nem kapott enni amíg nem kért magától, de az sem vált be, mert inkább éhesen hisztizett minthogy megegye a kajáját.
Szóval mi most kenyér, párizsi, virsli, bolognai/milánói spagetti, túrós-tészta és keksz diétán vagyunk, de ezekből meg aztán annyit eszik hogy csak nő mint a gomba. Azt mondta a védőnő meg az orvos is hogy ez csak egy állapot, mivel egészséges ez valószínűleg nála csak a dackorszak egyik velejárója, é majd kinövi.
Nálunk amúgy szigorú napirend van (amit ő tartat be :D), és rengeteget mozog, tehát nem egészségügyi oka van.
Nálunk is kb.ilyenkor kezdődött, most 5,5 éves - elkezdett enni. Eddig üres tészta, kenyér simán, némi sajt és rengeteg zöldség, esetleg felvágott. Semmi tejbedara, joghurt ilyesmi.
Talán életkori ugrás volt, bár elkezdtünk úszni járni így többet eszik utána, de most sem annyit mint a kortársai.
Nem válogatós, én is ilyen voltam, egyszerűen nem esik jól sok étel.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!