Mennyire fontos, hogy mind a két szülő egyetértsen a nevelésben?

Elvben igazad van, csak a legtöbb ilyen esetben az a probléma, hogy a két ember mást tart jónak.

Ha pl te komolyan vallásos lennél, akkor értelemszerűen neked az lenne a normális, hogy a gyereket is így neveled, ha a párod abszolút nem az, sőt ellenzi a vallásokat, akkor neki az lenne az alap, hogy a gyereket nem vallásosan neveli. Természetesen ez egy elég sarkított példa, de ebből is látható, hogy nem az a gond, hogy nem egyformán viselkednek a gyerekkel, hanem hogy nem egyforma a gondolkodásmódjuk, azon változtatni meg nem igazán lehet.

Ezt még jóval a gyerekvállalás előtt ki kellene deríteni, kinek mi a fontos, amikor a gyerek ott van, akkor már késő

Az kicsit más eset, itt nem a nevelés célja, csak az eszköze tér el. Gondolom kis totyogóról volt szó ha a sarkon megállás még nem megy. Valószínűleg az apa megijedt, nagyon leteremtette a kicsit. Viszont ezen a módon nem lehet nevelni, főleg egy totyogót, így meg se érti mit akarsz. Szóval előbb meg kell nyugtatni és utána elmagyarázni hogy mire figyeljen. De nem fog egyből menni, a szülőnek folyamatosan résen kell lenni (ezt a tanulságot remélem levonták).

Persze az is lehet hogy simán nem megfelelő a kommunikáció a szülők között és egymás ellen dolgoznak.

Kismotoros kisgyerek max 1-2 éves lehetett. Itt inkább annyi történt, hogy komfortot keresett az anyjánál, ennyire kicsi gyerek még nem manipulál így. Plusz kétlem, hogy az anyja mást mondott volna, hogy persze Pistike motorozz csak az autók elé, apád idióta.

Nagyvonalakban egyet kell érteni, de nálunk pl az is megállapodás férjemmel, hogy a másikat sosem kérdőjelezzük meg a gyerek előtt. Apróságokra kell gondolni, pl engedte, hogy használjon egy szerszámot, amit én nem adtam volna oda, de felügyelte úgyhogy nem tettem szóvá. Ő nem akart neki másik poharat adni , mert már volt elöl egy, én simán adtam neki, nem tette szóvá, csak nekem utólag. Tehát ezeket nem a gyerek előtt mondtuk.

Az, hogy otthon mik a főbb szabályok, mikor kell menni aludni, stb azok fixek, és ha valaki épp rossz zsaru, nem számít, hogyha megy a másikhoz panaszkodni, ő sem fog mást mondani.

Szerintem nagyon fontos. Van hogy nem értünk egyet valamiben a férjemmel, és azt meg is beszéljük, de igyekszünk higgadtan kompromisszumot találni ilyenkor, nem agresszív módon beleállni a másikba a gyerekek előtt. Ha az egyik szülő úgy gondolja, hogy a másiknak éppen akkor nincs (teljesen) igaza, és látványosan a gyerek pártját fogja, ne adj' isten még megjegyzéseket is tesz a másik szülőre ("ne sírj kicsim, semmi baj, látod anya/apa ma bal lábbal kelt fel" és hasonlók), az szerintem baromira aláássa annak a szülőnek a tekintélyét a gyereknél. Mi alapvetően úgy gondoljuk ezt, hogy mi ketten egy csapat vagyunk, és nem fordulunk egymás ellen, még akkor sem, ha nem értünk egyet. Tehát látványosan nem feszülünk egymásnak soha, max később megbeszéljük négyszemközt. Ha a férjem letolja valamiért a gyereket, és ő odajön hozzám, akkor én is átölelem, de nem untyuli-puntyulizom, hanem elkezdem neki magyarázni, hogy "figyelj csak, apának igaza van, mert ......". És fordítva is így történik.

A gyerekek nem hülyék, ha azt látják, hogy rés van az anya-apa pajzson, azt kíméletlenül kihasználják :D