5 éves gyerek elrontott nevelését még helyre lehet hozni?

Kedves 20.24:

Kérlek, írd le nekem, hogy pontosan miből gondolod, hogy hiányzik a nevelési attitűdömből az okok keresése? Ezt a következtetésedet egyáltalán nem tudom értelmezni.

HA megfordultál már ADHD-s gyermekek között, akkor van tapasztalatod a tüneteket illetően, bár minden eset más és más. Csak azt ne felejtsd el, hogy nagyon mást jelet türelmesnek lenni úgy, hogy napi hatszor 45 percre felveszed pedagógusként a szakmai attitűdöt, és 45 perc múlva átmész egy másik osztályba más gyerekek közé, és eleve feladat-helyzetben vagytok, és ha jó pedagógus vagy, akkor tökéletes egyensúlyban tudod tartani az empátiát és törődést azzal, hogy érzelmileg mégse vonódj be túlságosan, hogy azért bele ne roppanj mégse abba, amilyen életekbe és problémákba belelátsz a tanítváányaidon keresztül.

Azt a legkönnyebb mondani, hogy akinek nincs türelme az ne szüljön és/vagy ne menjen pedagógusnak. Tanítványaim a megmondhatói, hogy én pedagógusként szinte a hangom még nem emeltem fel, talán két eset ugrik be, ahol annak helye is volt. De Te vajon mennyire tudnál türelmes lenni, ha 3,5 éve minden nap ütne a gyereked?

Nem keresem az okokat? El sem tudod képzelni, milyen stresszt jelent folyton azon agyalni, hogy mi minden váltott már ki nála dührhamot, ezért mi mindent kell kiküszöbölnöm, hogy a következpt megelőzzem. ÉS sokszor még ez sem elég. Éltél te már így éveken át?

2,5 éves kora óta vagyunk kapcsolatban pszichológussal, de nem tud érdemben segíteni, ami alatt azt értem, hogy meg tudnák mondani, miért alakult ki nála ez az állapot. Az egyes helyzetek magyarázatához pedig sokszor én is elég vagyok, csakhogy mivel az ADHD-s gyerekek reakciói egészen mások, mint a megszokott, sajnos sokszor órák hosszat tartó agyalás, lelkizés, több beszélgetés után értem meg, hogy pontosan mit érzett, ami miatt így vagy úgy cselekedett.

Tudom, hogy maximálisan segítő szándékkal írtál. Ezért ne haragudj, ha kirohás-jellegű lett a válaszom. De igazságtalannak és megalapzatlannak érzem, amit írtál, és különösen rosszul esik, hogy teljesen látatlanban még szakmailag is - akár akartál degradálni, akár nem -, azért kicsit odadörgöltél nekem.

Ha az onkológus főorvos maximálisan szakmaian, biztatóan és elfogulatlanul tudja kezelni a pácienseit és tud velük kommunikálni a betegségükről és kilátásaikról, akkor elvárható tőle, hogy ha a saját hozzátartozója lesz beteg, akkor is higgadtan, csak a tényekre koncentrálva asszisztálja végig a gyógykezelést?

Kb. ekkora a különbség aközött, hogy valaki megfordult-e már ADHD-s gyerekek között vagy ha nevel egyet.

Köszönöm, hogy ismét válaszoltál.

Lehet, hogy nem értelek, vagy félreértelek. Amikor okok kutatásáról írsz, akkor arra gondolsz, hogy próbáljuk szakember segítségével felderíteni, hogy miért ADHD-s, vagyis miért nem működik az agyának egy bizonyos gátló funkciója? Mert azt bitóztisan tudod, hogy a valódi adhd, tehát nem az az eset, amikor az elhanyagolt, szeretethiányos, stb. gyermek helytelen viselkedéssel kívánja felhívni magára a figyelmet, tehát a valódi ADHD az agy egy gátló funkciójának hiánya, ezért segít az állapoton az ezt a funkciót serkentő gyógyszer, amit amíg csak lehet, el szeretnénk kerülni (és ezért sokszorozza fel a tüneteket ez a serkentő gyógyszer azoknál a gyerekeknél, akik nem valódi hiperaktivitástól szenvednek, hanem kezelhetetlen viselkedésüknek más, érzelmi háttérben keresendő okai vannak).

Ezt gyermekpszichológus biztosan nem tudja kideríteni, nem is kompetens benne, pszichiáter és/vagy neurológus sem tudja valószínűleg kideríteni, hogy MIÉRT lett ilyen. DE ha tudnánk is, nem segítene, mert sem egy genetikai okot, sem egy születéskori élményt, sem semmi múltban történő eseményt visszacsinálni nem tudunk, ha már elváltozást okozott. Ezért itt elakadtam, és bevallom, nem értelek.

Vagy úgy érted, hogy minden egyes dühkitörésének okát derítsük fel? EZen vagyok, folyamatosan. Ezek olyan gyakoriak, hogy nem győzném őket heti egy órában összeszedni és a pszichológus teljesen képtelen lenne az üléseken mindegyiknek az okát felderíteni. De ahogy írtam is, nem is kell hozzá pszichológus, mert sok agyalás után rá szoktam jönni magam is. Vagy az is előfordul, hogy azonnal felismerem, mi az ok, pl. éhség, nyilvánvaló az orvosság is: azonnal harapnivalót adni, csakhogy az én gyerekem nem ilyen udvarias, hogy ha éhes, és ezért kifordul magából, akkor elfogadja az ételt, és szépen megnyugodjon. Neeeeem, ő kitart amellett, hogy nem éhes, és nincs az a trükk, amivel ételt tudnék juttatni belé.

Vagy annak mi az oka, hogy éppen engem üt? Pszichológus szerint a legnyilvánvalóbb ok, hogy azért engem, mert rólam tudja, hogy feltétel nélkül szeretem, akár üthet is, pontosabban én vagyok az egyetlen, akit üthet, mégis szeretni fogom. Kineziológus szerint születésétől fogva haragot érez irántam, mert nem tudtam megvédeni őt a születésekor átélt traumától. Keressük/kerestük mindig is az okokat ebben az irányban is.

De sokat segítenél a pontosabb és adekvát válaszban, ha leírnád, hogy te pontosan MIRE gondolsz, amikor az okok felderítéséről írsz, magának az átlagostól eltérő állapotának az okára vagy az egyes cselekedeteinek az okára.

Nem tudom, mit írhatnék.... valóban nem akartam az ADHD mögé bújni, ezért nem ezzel kezdtem, viszont legjobb tudomásom szerint nincs érzelmi hátterű ADHD (ám érzelmi háttérből fakadó magatartászavar van!!!! Sokféle....), csak organikus eredetű van, ezért a legutóbbi hozzászólásomban nem érzem, hogy új információt írtam volna.

Akárhogy is, nagyon köszönöm a segítő szándékot.