Aki otthon van, mert kismama, vagy kicsi van otthon, miért hagyja délutánig oviban a nagyot?

Aki úgy gondolja, hogy egy ovisnak elég délig az ovi, az nem azért szidja az uzsi után menőket, mert rosszindulatú, hanem mert mást gondol az anyaságról.

Az ilyenek a gyereket sajnálják, amiért nem csak napi 4 órát tölt külön a szüleitől, hanem 9et. Ez minden, csak nem rossz indulat, jót akarnak a gyereknek(csak rosszul)

Szerintem egy ovis korú gyerek sokkal jobban sérül, ha elzárják a kortársaitól és a szocializáció lehetőségétől, ha egy nyűgös, nem kiegyensúlyozott anyukával kettesben(vagy egy pár babakorú testvérrel) többesben vannak otthon.

Mert babával és ovissal nem lehet kiegyensúlyozott egyszülős programra menni, olyankor az anyukák mind idegesek.

Ha lenne más lehetőség, pl ovi helyett lenne egy nagy közös ház sok anyukával és sok hasonlókorú gyerekkel, biztonságos, minden igényt(wc, pelenkázó, tápszerhez vízforraló és sterilizáló, nagyobbaknak szórakozásképp játszótér) kielégítő környezet ingyen, étkeztetéssel megoldva, minden anyuka elvinné délben a gyerekét az oviból, és ebbe a hatalmas közösségi akármibe menne a gyerekével.

Amíg ilyen nincs, addig az ovi uzsonna utánig a kisebbik rossz, mert a másik lehetőség az, hogy a gyerek társasag és mozgástér nélkül van bezárva egy őt rakás szabállyal traktáló kimerült és felnőtt társaságra és kimozdulásra szomjazó frusztrált anyukával.

Végülis ez mindenkinek a magánügye, de nyilván az az indoka, hogy az anyukának így kényelmesebb. Természetesen kényelmesebb délután 2-kor gyerek nélkül ügyet intézni, meg vásárolgatni. Nekem is könnyű lenne, csak hát én olyankor dolgozok. Aztán érdekes módon hamarabb odaérek a gyerekért, mint a nem dolgozó anyukák (van olyan is, akinek kicsi sincs otthon).

Azt az érvet végképp nem értem, hogy azért marad ott, hogy játszon a többiekkel. Ebéd után alszanak, utána uzsonna van. Ennek kb. fél 4-kor van vége, tehát délután csak az tud játszani, aki még fél 4 után is ott van. Én nem értem meg azt a nem dolgozó szülőt, aki még fél 4-re sem megy a gyerkért.

Minden élethelyzet más, nem láthatsz a negy fal közé. Mi pl szeretünk volna kistesot. Minden adott, ház , autó, bejelentett munka, közös vágy a tesóra és nagyszülői segítség. Aztán jött a krach. Hiperstimulacio, harmasikrek, vérzés stb. 25 heted kortól pedig kórház a szülésig. Pihenést írtak elő, de azért annyi belefért, hogy kocsival elvigyem a gyereket, mosolyogni is tudtam, de ezt a fél órát egy délelőtt volt kipihenni. Délutánra nem marad, de azért mert a szüleim elhozzak. Én pl keveset allhatok, ülhetek, így sok játék kilőve. 4-5 korul hozták haza. És éppen elég volt estig tartalmasan lefoglalni. Pedig nem görcsöltem, nem nyíltam, de ez rengeteg pihenésnek és még több gyógyszernek köszönhető. Ha a szüleim nem segítenének, akkor miközben én otthon "meresztem", oviban lenne.

De elmondom, hogy az óvodavezető külön ajánlotta, hogy a család tehermentesítése miatt nyugodtan maradjon ott ötig. Mi mondtuk, hogy nem szeretnénk. De tovább megyek. Mikor a héten kiderült, hogy be kell jönnöm, külön leült vele az óvónéni beszélgetni, hogy mi vár rá. Ő már nagyfiú, nem kell sírni anyu miatt, rengeteg aranyos dolgot elmondott neki. Sőt másnap egy igazi szívhez szóló ajándékot csináltak nekem. Mert ez az óvónéni szivbol-lelekbol dolgozik. Nem azt nézi, hogy hány gyerek van, hanem segíti a kis törpöket. Ezt csak azért írom le, mert aki engem lat, az egy kiegyensúlyozott, egészséges kismamát lát, akinek semmi baja. De ez a felszín. Ha valamiért ülnöm kell egy délelőttöt, pl doki miatt akkor délutánra fáj mindenem, alig kapok levegőt. Kívülről sok minden nem látszik.