Aki otthon van, mert kismama, vagy kicsi van otthon, miért hagyja délutánig oviban a nagyot?

"A kérdező kommentje:

Ha nem tudsz kettővel vagy hárommal délután otthon lenni akkor ne szülj ennyit. "

Aha. Tehát ha egy gyereket teszel be 9,5 órára az oviba, az oké. Ha többet , az nem ok. Hülye vagy, hogy finom kehyek

Egészen biztos vagyok benne, hogy ovisnak nem vagyok egész napra elèg, sem egész napra türelmes, sem vidám, sem energikus, sem megfelelő partner a játékokban. De naponta 6 órát(reggel kettőt, este 4et) én vagyok a legcsodásabb anya a világon.

Én nem úgy vállaltam gyereket, hogy napi 4 órám lesz csak nélküle 7 éves koráig. Szerintem ez a nem normális, és valami nem stimmel azokkal, akik egész napra maguk mellett akarják tudni a gyerekeküket.

Én olyan életet szeretnék és biztosítok a gyereknek, hogy ott vagyok, ha szüksége van rám, és ilyenkor a legtöbbet tudom nyújtani magamból. Elfogadom, ha szívesebben barátkozik, szaladgál nélkülem, ha épp több igénye van másokra, mint rám.

Otthon rengeteget játszunk bújik, kergetözünk, csikizem, de alig tudom délután elhozni, a nyakambaugrik, ha meglát, mondja hogy szeret és hiányoztam, majd mondom, hogy menjünk, mire visszaszalad a terembe és elköszön tőlem, hadd maradhasson még játszani a többi gyerekkel. Reggelente örömmel szalad be, sosem volt sírós beszoktatás.

Tudom, hogy szeret engem, és fontos vagyok neki, de mellette élvezi a gyerektársaságot is.

Azt is tudom, hogyha kimerült vagyok valamiért, zavar a elmaradt házimunka, a lestrapált zsíros hajam, vagy csak zavar valami és közben otthon van velem, nem mosolyog annyit, mert a játékot vele nyúzásnak érzem, nem úgy reagálok, ahogy kellene, nem őszintén foglalkozom vele, hanem mert muszáj. Utálom azt, amikor az együtt töltött időben nem tudok valóban vele lenni.

Nekem kell a magamra fordított idő, a feltöltődés, az egyedüllét, hogy jó anyuka lehessek és őszintén tudjak mosolyogni rá. Ezt az elején is tudtam, hogy vannak szükségleteim(nem akartam csak a gyereknek élni, majd sopánkodni x év múlva, mint mindenki körülöttem), sosem vállaltam volna úgy gyereket, ha 7 éves koráig heti 5 nap 4 óra szabadidőm lett volna csak.

Ameddig a tőlem távoltöltött időben ő is jól érzi magát, addig nem lesz lelkiismeretfurdalásom miatta. Mindkettőnknek jó a különtöltött idő.

(Máskérdés, hogy az én gyerekem heti 3 napot van csak bent, mert egyetemre járok, plusz snis is, és legtöbbször 3re érte megyek, de ígyis van, hogy olyankor is viszem, ha semmi dolgom, csak nézek ki a fejemből, élvezem a csendet, a nyugalmat, hogy tudok csak magamra figyelni. Ha változik a helyzet, és többet fogom vinni sem lesz lelkiismeretfurdalásom, hiszen én osztom be a saját időmet, egyedül én tudom, mennyi időre és milyen időtöltésre van szükségem ahhoz, hogy olyan anya legyek, amilyet a gyerekem érdemel.)