Teljesen el vagyok keseredve. Kudarcot vallottunk?

A 2 éves kor nem könnyű még egy olyan gyereknek sem, akit az édes szülei nevelnek. És persze a szülőknek sem. A 2 hónap is nagyon rövid időnek számít, és most még próbálgatja, hogy hol vannak a határai. Nagyon kemény ez nektek, de következetesnek kell lennetek és persze nagyon szeretni őt, hogy bízzon bennetek.

Biztos nagyon jó szülei lesztek, de az eleje kemény.

(Nekem is 2 éves a lányom, sokszor küzdünk az akaratosságával és a hisztivel, pedig születése óta mi neveljük.)

Ha úgy érzed valami nem megy, vagy nem jól alakul, szerintem kérd gyerekpszichológus segítségét (pl. helyi nevelési tanácsadó), ill. nem tudom, örökbefogadó szülők kapnak-e "hivatalból" ilyen fajta segítséget.

Kitartást, biztos meglesz az eredménye, és szépen összecsiszolódtok, de ehhez sok-sok türelem, szeretet és idő kell.

Szerintem az eddgi rossz korulmenyek kovetkezmenye es lehet a kornyezetvaltozas oka is... Probald meg turelemmel mert ha ti is veszekedtek vele es orditoztok attol nem fog megjavulni.

Lehet a dackorszak is nala.

szia!

Jól írják az előttem szólók, a 2 éves kor még az "édes" szülőket is megviseli, a dackorszak kezdete. Ilyenkor mintha nem is lenne fülük, bár nagyon érdekes, ez csak kívülről látszik így, mialatt ő hisztizik és "tombol" a saját határait próbálgatja, és megtanulja mit szabad-mit nem.

Viszont." Egész nap csak kiabálni és veszekedni kell vele, mert máshogy nem érti meg, nem csinálja..". Én sejtem, hogy ti is a tanulási folyamatban vagytok, jó szülőkké szeretnétek válni, de ezt NE! Ez az egyetlen momentum, amivel az egész nevelést el lehet rontani. Lehet kicsit rászólni, 65ször elmondani neki a dolgokat, de ne kiabáljatok és veszekedjetek vele....főleg hogy írtad, hogy állítólag (szerintem majdnem biztos) rossz családi körülmények közül emelték ki. Még dacosabb, még lázadóbb lesz , és ez egy önmagába forduló kör. Csak azért írom, mert nehéz a szülőség, és ha már tapasztalatok vannak, akkor könnyebb segíteni másoknak....

Hát azt nem mondom, hogy egyszerű nektek, de ne gondold, hogy ilyen, és ehhez hasonló dolgokat nem csinálnak meg a "saját" kétévesek. Ez a dackorszak kellős közepe, tehát az ilyesfajta viselkedés "normálisnak" tekinthető. Azt írod, ragaszkodik hozzátok, ez NAGYON jó jel!

AMit tanácsolni tudok: sok-sok türelem, még akkor is ha nincs. :o(

Ő érzelmileg nyilván sokkal jobban le van terhelve, mint az átlagos kortársai, ezért neki nehezebb lesz megtanulnia a különböző helyzetekben hogyan kezelje a frusztrációját, hogy valamit nem lehet, vagy nem akkor, vagy nem úgy. És persze veszélyérzetük nulla.

Szerintem fontos, hogy megerősödjön az érzelmi biztonsága, mert ezt teszi próbára. Elköveti a "legborzalmasabb" dolgokat, és teszteli, hogy "még mindig szeretitek-e".

Szerintem fontos lehet, hogy szétválaszd nála: nagyon szeretlek attól hogy ezt és ezt csináltad, de attól még ezt nem lehet. Persze nem szavakkal kell ezt, mert azt még nem biztos hogy érti...

Amellett hogy sok kitartást kívánok Nektek, annyit mondanék, hogy ha valami nem jön össze, nem szabad magatokat vádolni, mert megteszitek a tőletek telhető legjobbat, és az "elég lesz", hidd el.

A gondoskodó szeretet gyógytani fogja idővel. Két hónap még nem sok idő, fel a fejjel!

Ami szerintem egy jó könyv, nekem sokat segített: Elisabeth Plattner: A mindennapi nevelés művészete. Ez nem tudományos, vagy pszichológiai könyv, nagyon olvasmányos, és az egész életből vett helyzetekkel van tele, és hogy hogyan lehet szeretettel megoldani őket.

Legjobbakat, és gratulálok a gyermekhez!