Mit tegyek? Nagyon el vagyok keseredve!

Csakis a pároddal tudod ezt megbeszélni, valahogy hatni kell rá!

Biztos, hogy az első időszak nem lesz könnyű, de remélem bele fogtok rázódni. Ha pedig a közös babátok is megszületik, akkor remélem végleg rájön a férjed, hogy mindegyik gyermek ugyanannyi szeretet és törődést igényel, és nem szabad őket megkülönböztetni. Ilyen picurként is elraktározzák az infókat és ha már most így megkülönbözteti őket, akkor az a gyermekek pszichés fejlődésére nagyon rossz hatással lehet.

Összeköltözéskor kompromisszumokat kell kötni, és párod fiát te is nevelheted, beszélj a kisfiúval, hogy inkább játszanak együtt a fiaddal, ne bántsa, hanem találjanak ki közös játékokat, amivel közelebb kerülhetnek egymáshoz!

Nem irigyellek....

És hirtelen okosat sem tudok mondani, de fura kapcsolatotok van. Most költöztök össze, és már jön mindjárt a haramdik baba?? Eddig hogy éltetek? Ha nem jön ki a két kicsi, miét vállaltatok harmadikat?

Na de nem is az én dolgom, de üljetek le és találjatok ki valami közöset, mert nem lesz ennek jó vége.

Mindenesetre ajánlok egy könyvet, nekem nagyon bevált:

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

(29 értékelés)

Gyakorlati tanácsok a sikeres szülő-gyerek kapcsolathoz

Adele Faber - Elaine Mazlish

[link]

Nagyon fontos, hogy megbeszéljétek, egymás gyerekeinek nemhivatalosan teljes jogú szülei lesztek-e, úgy értem, rászólhattok-e egymás gyerekeire, jutalmazhatjátok, büntethetitek, utasíthatjátok-e egymás gyerekeit. Én ugyanis csak ezt a megoldást látom kivitelezhetőnek. A másik, amit fejben el kell érnetek, hogy teljesjogú gyermekként fogadjátok el egymás gyerekeit, ne érezzétek őket koloncnak. Ez így leírva durván hat, de tudat alatt igenis érez az ember hasonlót adott esetben. Pedig a gyermek nyilván nem tehet semmiről, sőt, a szétment kapcsolatoknak talán ők a legnagyobb vesztesei. És a harmadik: a gyerekek felé, akár közös, akár nem, mindig egységes álláspontot kell képviselni, előttük soha ne menjetek szembe egymás kimondott szavával. Ha nem értetek egyet, azt a gyerekek távollétében, négyszemközt tisztázzátok.

Másképp nem látom kivitelezhetőnek, hogy ebben a helyzetben senki ne sérüljön jobban, mint amúgy is elkerülhetetlen. Biztos nagyon nehéz lesz okosnak lenni ebben az élethelyzetben. Fő dolog, hogy ti ketten egy platformon legyetek a pároddal, és szeressétek egymás gyerekeit is őszintén.

Utolsónak:

Engem nem a vér szerinti, hanem a szívem szerinti apukája nevelt fel. Soha, de soha nem gondolta azt, hogy én nem a genetikai lánya vagyok. Nem volt nehéz neki egyáltalán, hanem ez volt a természetes.

Kérdezőnek:

Bocsánat, de egy örök érvényű mondás jutott eszembe: A te gyereked, meg az én gyerekem, verik a mi gyerekünket.

Fektessétek le a közös szabályokat, ki nevel kit, hogyan.

Bármilyen nehéz, de most a legnagyobb gyereknek van szüksége különleges bánásmódra. Nagy és váratlan változás következett be az életében, hiszen írod, hogy nem terveztétek, hogy magatokhoz veszitek őt.

Nem írod, hogy mennyi idős a kistestvér, de próbáljátok megértetni vele, hogy csak akkor és addig játszhat a naggyal, amikor az akarja. Te kedvesnek érzed tőle, hogy ölelgetni, puszilni akarja, de ha a nagyfiú ezt elutasítja, segíteni kell neki a tesó elhárításában, mielőtt tettlegességre kerülne a sor. Persze, hogy rosszul fejezi ki magát, mikor azt mondja, hogy bántja a kicsi, az van mögötte talán, hogy "nem hagy békén". Ehhez pedig joga van, bármilyen fájó a szülőnek látni egy ácsingózó kistestvért, akit a nagy lekoptat magáról.

Akkor van a legjobb esély, hogy normalizálódik a kapcsolat, ha nem kötelező szeretni egymást. Fizikai bántalmazás, direkt undokoskodás persze tilos.

Ha vigasztal egy kicsit, édestestvérek között is van ilyen. Nálunk a nagylány sokallta néha a kishúga rajongását, és többé-kevésbé erőteljes eszközökkel próbált szabadulni tőle.