Nagyon macerás minden a 2 és fél éves kislányommal. Nem tudom, hogy jól cselekszem-e? Az altatás is kész cirkusz.

Nagyon akaratos mostanában. Kicsit én is lobbanékonyabb vagyok, de nagy türelmem van, viszont ma lehet kicsit csúnyán viselkedtem és most tipródok magamban. Minden elavás kész gyötrelem. Eddig se ment gördülékenyen, de azért nem volt ennyi ciriburi körülötte. Mindig elaludt a szobájában szépen egyedül, nyitott ajtónál mi kint a nappaliban, kicsit próbálkozott, puszi és ilyesmivel, de 1 hónapja már tortúra lett minden. Ma is, szépen ment aludni, majd kitalálta, hogy pisi, majd takargatni kellett, kb 20-szor, majd megint pisi, persze nem is kellett, csak időthúzott, majd kezdődött előlröl, takaró, puszi, sírás, ha nem ugrottam egyből. Mire meguntam és mondtam neki, határozottan, kicsit mérgesen, hogy ha még egyszer be kell jönnöm takargatni, elveszem a takaróját. Majd eltelt 5 perc és imét takaró, mire én: kislányom mondtam, hogy nem foglak reggelig percenként takargatni, elveszem és nem lesz miért ugráltass. Végül csend lett és alszik. De ez olyan durva volt tőlem, vagy nem? Jól tettem? Biztos elrontottam, mert mindig mindent megcsinálok neki, de hisz még kicsi, nem tudja egyedül, bár amit tudna sokszor direkt azért sem teszi, csináljam én. Esténként is és délután is direkt kitakarja magát, vagy forgolódik, helyzeteket változtat direkt, hogy legyen miért betakarnom. Eddig úgy jártam el, hogy egyszer volt minden, puszi, jóéjt, szeretlek, szép álmokat, takaró. De ma már nem bírtam szó nélkül, mikor még ki se tettem a lábam a szobából már lerugta a takarót, hogy takarjam be. Hogy kezeljem, mert ezek szerint ez nem vált be, hogy miuátn letettem az ágyba nem szóltam hozzá, csak bementem és betakartam, ha kiabálta, hogy takaró.

Minden más is nehéz vele, mert anyaőrület van, senki nem csinálhatja meg a dolgokat, csak anya, ha valaki más pl. apa akar valamit megtenni, hisztizik és csapkod, hogy nem anya. Nem hagyja az apjának se, üvölt értem. Elrontottam volna valamit?

Annyira imádom egyébként értelmes és okos gyerek, de mostanában kikészít sokszor, egyébként is nehéz, mert anyagilag nem állunk jól és kicsit hamarabb kihoz a sodromból, de sosem kiabálok vele, csak rendreutasítom, ha elfogy a türelmem. Elszámolok tízig és már nem is vagyok dühös, mindig igyekszek higgadt maradni, hisz most próbálgat mindent, így a saját akaratát is és anya türelmét is.

Viszont ez az altatásos dolog már borzasztó. Mit csináljak? Ötleteket és saját tapasztalatokat várok, kinél mi vált be. Hogy zajlik az elalvás máshol? Megvan minden megszokott dolog, minden este ugyanúgy telik, vacsi, játék, fürcsi, mese, alvás.