Rossz anya vagyok, amiért nem velem él?

158-as! Azt hiszem, neked komoly gondjaid vannak a szövegértéssel!

Azt írod, nem törődtünk a gyerek problémájával. Kimaradt, hogy merre jártunk vele, milyen szakembereket, terápiákat próbáltunk ki? Hányszor váltottunk oktatási intézményt, ha tarthatatlanná vált a helyzet? Most részletezzem? Írjam le, hány éjszakát beszélgettünk végig a férjemmel, hogy merre tovább, mit tehetnénk még érte, hogy hány szakvéleményünk van a fiókban, hogy hány forint ment el tornára, magándokira, lovaglásra? Szerinted mindez azt jelenti, hogy nem törődtünk vele? Te nagyon-nagyon okos megmondóember, több, mint egy évtizedig másról sem szólt az életünk! Attól, hogy soha nem kapott nevet a fiam "betegsége", igenis megtettünk mindent érte!

És árult már el, miért lenne lelki roncs? Leírtam, az emberek többsége szereti, elfogadja őt. Rengeteg barátja van, közösségi ember, jól boldogul önállóan. De az tény, hogy soha nem lesz átlagos, időről-időre bele fog szaladni olyan helyzet, amit nem jól kezel. Akkor is megkap minden támogatást, és folytatja tovább az életét. Mert ő ilyen.

És nem, nem gyűlöl engem. Minden hétvégén hazajön, közvetlen velünk a kapcsolata. Sokat mesél, sok a közös program, átlag családként funkcionálunk. De ha valami rosszul sül el, ha frusztrált, megesik, hogy rajtam veri el a port. Hiszen én vittem őt a hátamon idáig. Vagy azt hiszed, hogy más, adott esetben full egészséges gyerek nem a szüleit hibáztatja olykor a kudarcaiért? Nem a fenét! Maximum nem annyira impulzív, hogy gondolkodás nélkül ki is mondja.

Szóval köszi, én ennyi év távlatából sem gondolom azt, hogy hogy a lehető legrosszabb lenne a végkifejlet. Amit lehetett, megtettünk, és azt kell mondjam, sokkal rosszabbra számítottam, mint ahová végül jutottunk.

Hogy miért írtam le a történetünket? Mert azt láttam a válaszokban, hogy aki nem nevel problémás gyereket, annak lövése sincs az egészről. Csípőből löki, hogy keress szakembert, meg minek ilyennek a gyerek, meg hogy te vagy a hibás. Segíteni akartam a Kérdezőnek, mert tudom, milyen rohadt nehéz, hogy erre nem elég egy nyugodt, gyerekmentes nap, hogy folytatni tudja. Akartam, hogy tudja, nem reménytelen a helyzete.

De úgy látszik, itt többségében pontosan olyan anyukák vannak, mint azon a bizonyos régi ovis szülőin, meg az iskola előtt sorfalat állva.

Ti vagytok a többség, gratulálok hozzá! Nevelgessétek a gyerekeiteket, örüljenek a sikereiknek, és tegyétek össze a két kezeteket, hogy nektek nem az jutott ami a Kérdezőnek, vagy akár nekem!

CSak egyvalamire reagálnék:

"És árult már el, miért lenne lelki roncs? Leírtam, az emberek többsége szereti, elfogadja őt."

Te magad írtad, hogy gyűlöl téged, nagyon nehéz az élete és soha nem lesz olyan, mint más emberek. Úgy gondolom, hogy amit leírtál, az, amin átment egyértelmű, hogy tönkretette őt. Ha többször is a tudtodra adta, hogy te vagy a hibás érte a minimum lenne az hogy bocsánatot kérsz tőle, nem úgy állsz hozzá, hogy "már úgyse tudok mit tenni, majd a testvérei segítik".

Pontosan miért kérjek bocsànatot? Mit tettem, ami hiba volt, vagy mit nem tettem, amit kellett volna?

Hogy a bocsánatkérés lenne a minimum? Én inkább a maximumot adom, most is mellette állok mindenben, ha szüksége van rám.

És nem a testvéreinek kell őt támogatnia helyettem, hanem ők is mellé állnak és nagyon szeretik. Pont úgy, mint én és a férjem.

De nyilván ha nem akarod érteni ezt az egészet, akkor nem is fogod.

Gyakorlatilag én voltam itt az egyetlen, aki hasonló dolgokon ment àt, mint a kérdező, de mivel nem szaranyázom le, csak offolok.

Oké, értem. Eltűntem.

Kedves Kérdező!

Leírtam a mi történetünket üzenetben, megértem, hogy ide nem írsz, szörnyű ami itt megy, a szakember elérhetőségét is szívesen megadom! :)