Rossz anya vagyok, amiért nem velem él?
A férjemmel fél éve mentünk szét, 3 gyerekunk van 1,3,4 évesek.
A 3 évessem nagyon eleven gyerek. Hisztis, verekedős, harapott, bántotta a testvéreit. Hiaba buntettem, jártunk nevelési tanácsadóba, de nem lett jobb a helyzet. Az apjátol mindig jobban tartott.Amióta ő van a napunk 0-24 ben rola szolt a hisztikrol, a verekedésrol, 1 percig sem lehetett levenni rola a szemünket, köztünk aludt. A házzasagunk tönkre ment. Mikor kulon mentünk velem maradt a 3 gyerek, de 1 honapja azt mondtam, hogy nem bírom tovább. A középső az apjahoz kerult. Szinte minden nap találkozunk, a gyerekek egy ovdai csoportban vannak. Egyutt karácsonyoztunk. Persze az egész családtol kapom az ívet milyen sz*ar anya vagyok :/
Tenyleg az vagyok?
Szomorú, hogy az emberek tóbbsége egy gonosz, érzéketlen nőt lát, és egy szegény, eldobott kisfiút.
Én egy kétségbeesett, fáradt, megoldásokat kereső anyát látok, aki szereti a gyerekeit, de nem tudja, hogy melyik ujjába harapjon, hogy mindhárom gyerekének jó legyen. azt látjátok az egészből, hogy az anya eldobta a gyerekét önös érdekből. Halló: van még két másik gyerek is a családban, ráadásul az apánál van a gyerek, nem egy intézetben.
És ti leszaranyázzátok, és adjátok a zöld pacsikat egymásnak.
Lehet, hogy az anya hibája a helyzet, lehet, hogy nem, de mi laikusként nem dóngölhetjük a fóldbe, csak azért, mert van egy helyzet, amit mi laikus pszichológusként értelmezínk.
Azt meg pláne nem értem, hogy miért veritek a melleiteket arra, hogy ki nem adjátok a gyerekeiteket a kezeitekből. Segítséget elfogadni nem szégyen. A hasznos segítséget nem elfogadni ugyanakkora bűn, mint segítséget nem kérni.
Azt meg, hogy az apákat egyszerűen kihagyjátok a gyereknevelésből, és a felelősségből, azt végképp nem értem.
Lehet ostorozni a kérdezőt, de nem vagytok a helyében.
Saját példákat idedobálni, és arra verni a melleiteket, hogy de egyedül, apa nélkül, önfeláldozóan megcsináltátok, felneveltétek, és tókéletes embert neveltetek a gyerekeitekből, az szuper, pacsi, de az a kérdezőt nem minősíti.
A könnyebb út az mindig relatív. Szerintem az a könnyebb, ha mindent magunk csinálunk, ha követjük a gyerekeink minden lépését, és csak mi dóntunk róluk.
Az a rohadt nehéz, hogy elfogadjam a segítséget, hogy ne akarjam kisajátítani a gyerekeimet. A mai napig nehéz, de tudom, hogy nem helyes magamhoz láncolni a gyerekeimet.
A kérdező lehet, hogy rosszul kezeli a helyzetet, de próbálkozik.
Legtóbben csak az egyik gyerekre fókuszáltok, holott 3-ra kellene.
Borzasztó nehéz lehetett ezt a döntést meghozni, hogy apához kerüljón az egyik, de szerencse, hogy van apa, akire nehéz helyzetben lehet támaszkodni.
Tényleg nem értem, mitol szaranya a kérdező? Szerintem csak fáradt, fásult, elkeseredett, de próbálkozik.
és még valami, attól, hogy a többség szerint szaranya a kérdező, attól még nem az!
Mert itt nem egy napról van szó. Egy nap nem oldana meg semmit.
Mellesleg az egyértelmű, hogy az anya nem mondott le a gyerekéről, hiszen napi kapcsolatban vannak. Egyszerűen most jótt el az a pont, amikor már tehetetlen. Én nem lennék a helyében. Választani gyerekek között mindig borzasztó, de nincs mindig jó és igazságos megoldás.
Gondolj csak arra, ha 2-3 gyerekedenk mondjuk egy időben van vmi fellépése. Valaki sérülni fog. Vagy a gyerekednek szerelmi bánata, szüksége van rád, a másik meg mittomén pont akkor megy ki a reptérre.
De ilyen helyzet sokszor van.
És ez ezeknél sokkal bonyolultabb, összetettebb.
És egy fáradt, agyongyötört, kétségbeesett anyukától ne várjunk már pszichológiailag megalapozott döntéseket.
Itt is össze viszza beszél mindenki. Ezt kellene, azt kellene, de ez nem segítség.
Összecsaptak a feje fölött a hullámok. Egy hozzáértő szakember kellene, aki tényleg valódi megoldást ajánlana.
154: Igaz... nekem is lelki furdalásom volt, nem tudtam ott lenni az első osztályt kezdő lányom évnyitóján, mert akkor jöttem haza az újszülöttel a kórházból..
Sajnálom a kèrdező 3 évesèt is, de ott van mèg 2 gyerek, nagyon nehéz úgy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen.
Na most kiírom magamból amit gondolok. Akü nem bír 3 gyerekkel miért vállalta? Főleg, hogy a középsője volt úgymond problémás. A másik válaszolónak is azelső volt problémás tehát ne haragudjatok tudtátok milyen a gyerekek. Előbb mondjuk a meglévő gyerekeket kellett vona rendbetenni mielőtt többet vállaltok.
Nehéz ügen nagyon. Én is folyamatosan hallgatom a második gyermekem problémáit mi mindent kellene mr tudnia stb. Nagyon nehéz igen de azért vagyok felnőtt, hogy megoldjam a problémákat. Azért vagyok a gyerekem anyja, hogy foglalkozzak velük. Lehet közösen játszani mókázni és külön külön is foglalkoznü velük. A kérdezőnek is van segítsége a férje meg lehetne oldani ezt. Mindent meglehet oldani csak akarni kell és nem azon siránkozni, hogy milyen nehéz. Én elhiszem nagyon nehéz 3 gyerekkel akik mind 5 év alatti. Elhiszem a kérdező kimerült és nem látja át jól a dolgot. De ott van a gyerekek apja aki segít neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!