Hogyan határoljam el magam kisgyermekemtől, rossza hatással vagyok, hogyan ne legyünk szimbiózisban?

Nagyon sokat aggódom, próbáltam ugyan már megváltozni, olvasok a pozitív gondolkodásról, gyakorlatokat is csinálok , de alapvetően látom a gyermekemen, hogy elbizonytalanítom a világhoz való hozzáállásában.

Erre ma megint a neten olvasva, ráadásul azt kapom, hogy az ősbizalmon alapszik nemhogy a majdani kommunikációja is, de még az emberi kapcsolatai is.

Számos ponton hibáztam, ami már nem javítható, mert "beleég"az idegrendszerbe a fejlődése szakaszaiban.

Így csak a jelenre/jövőre

tudok csak kihatni, de jó pár példa mutatja, jobb lenne inkább, ha nem hatnék sehogy.

Példa 1.:

Orvosi rendelőben próbálna várakozókkal kommunikálni, én elvonom onnan, hogy ne zavarjunk másokat, mirel látom, hogy egy másik kisgyerekkel erre meg jót eljátszik ugyanaz az idegen. Szóval hagyhattam volna a gyerekem kibontakozni vagy esetleges elutasításból tanulni.

De ugyanez rokonnal is.elvonom a gyereket, mert félek, hogy zavarja, amiért az illető látványosan kikerüli a gyermekem.erre más rokon gyerek meg odamegy és lazán letöri ezt a falat...

Ez csak egy szocializációs példa volt, de írhatnék rengeteg egyéb más területről is, számos eset van arra ha

nem generáltam volna félelmet, ha inkább csendben maradtam volna pl baleset is elkerülhető lett volna.

Ha a gyermeket tiltom, nevelem, átváltozik olyan szerencsétlen, csetlő botlóba...

Nem szeretném ha a továbbiakban is a bajokat vonzanám a gyerekem nyakába és ez

miatt hogy rossz úton lenne a személyiségfejlődése.

Szeretném ha bízni tudna magában, a világban és sikerorientált legyen.

Jelenleg egy kudarcos toronyépítés után nem küzd tovább, mint egy normális fejlődésű gyermek, hanem otthaggya...