Más is mindennap százszor rászól a gyerekére?

Van, aki százegyszer is. ;-)

Próbáld meg észrevenni többször a jót is, és dicsérgesd őket! (Én is hajlamos vagyok mindig csak a hibákra reagálni, de tudom, hogy ez nem jó.)

Csak egy kérdés: nincsenek véletlenül egy szobában? :) Nálunk a testvéremmel amíg nem kerültünk külön szobába ugyanez volt a helyzet, édesanyánk nem bírt velünk. Össze voltunk zárva egész nap, és gondolom mindkettőnknek kellett volna a magánszféra, vagy nem tudom, de a lényeg hogy ütöttük-vertük, haraptuk-téptük egymást, széttörtük a másik játékait, stb.

Onnéttól, hogy lett külön szobánk mint a kisangyalok, imádtuk egymást, és ez 30 évvel később is így maradt szerencsére.

Na egyébként...

Mi lenne, ha ahelyett hogy beszállnál az üvöltözésbe-hisztizésbe, cirkuszba, elterelnéd a figyelmüket? Ha veszekednek, kérdezd meg nem akarnak-e leülni veled megnézni egy mesét, nincs-e kedvük megsütni a kedvenc sütijüket, nem akarnak-e lemenni a játszótérre, szóval valami közös, kellemes tevékenységre terelni a figyelmet a vita tárgya helyett.

Jól lehet, hogy a te figyelmedért harcolnak így amúgy, ha csak nálad ilyenek, az oviban nem.

Persze, tudatosítani kell, de ezt normálisan is lehet csinálni, nem kell 5 percenként kiküldeni vagy a sarokba állítani a gyerekeket...

Egyrészt az normális, ha néha összekapnak valamin. Másrészt, ha látják, hogy így többet figyelsz rájuk, nem csoda, hogy produkálják magukat.

Büntetés helyett kipróbálhatnád, hogy szépen odahívod azt, amelyik rendetlenkedett, és normálisan elmagyarázod neki, hogy pl. ne húzza a testvére haját mert az fáj neki és ő sem örülne, ha az övét húznák. Aztán szépen megígérteted vele, hogy nem csinálja, és kész. Sok esetben az egyenes "felnőttes" beszédre jobban hallgatnak a gyerekek, mint a szidásra.

nem tapossuk a gyurmát a szőnyegbe - Rakd el a gyurmát, és ne kerüljön elő, csak pár hónap múlva, mert ezek szerint még túl kicsik ahhoz, hogy rendeltetésszerűen használják.

nem tépjük szét a mesekönyvet - Rakd el előlük egy időre a gyűrhető, téphető mesekönyveket, csak a leporellók maradjanak.

nem firkálunk a falra - Rakd el előlük a ceruzákat és egyebeket, csak a felügyeleteddel rajzolhassanak.

nem rámoljuk ki a ruhásszekrényt - Rendezd át úgy a szobát, hogy a ruháik valami fölső polcon legyenek, amit csak te érsz el, ők ne matathassanak köztük.

Szerintem a sok tiltás. Ne csináld, ne húzd, ne harapj, ne csapkodj... Stb.

Olvastam (és alkalmazom is), hogy nem (csak) tiltani kell, hanem elmondani, mit csináljon helyette.

Kb 2,5 éves volt a fiunk, amikor a férjem felhívta a figyelmem, hogy már reggel 10-kor kb 50 "nem"-nél tartottunk...

Mindent csak tiltottunk, korlátoztunk. Aztán ezen változtattam.

A másik: Anyósom szokta mondogatni, hogy a mi fiunk mennyivel nyugodtabb koegyensúlyozottabb, mint az unokatesója. Szerinte azért, mert nekünk a kapcsolatunk is kiegyensúlyozott, a gyereknek stabil háttér vagyunk. Sógornőmék meg állandó feszültségben vannak, mindig mindenen veszekedek, a múltkor a 4 éves gyereknek akkora pofont lekevert az apja, hogy hanyatt esett. A "bűne" annyi volt, hogy kiejtette a "fing" szót...

Szóval lehet, hogy ha te nem lennél Ennyire feszült, és ingerült, a gyerekek is nyugodtabbak lennének. És ne csak tilts, hanem ajánlj fel helyette valami jót, amit csiálhatnak.

Bölcsődei beszoktatás alatt láttam egy nagyon jó módszert, véletlenül éppen a vezető is jelen volt, így ő reagált a helyzetre:

A lányomhoz odament egy nagyobb fiú és hanyatt lökte. Koppant a feje a földön, sírt. Én felvettem megnyugtatni, közben figyeltem, hogy mit kezdenek a fiúval.

A vezető odahajolt, hatorozott hangon, de nem kiabálva, tömören leszidta; "Pistike, ez nagyon csúnya dolog volt. Ilyet nem szabad csinálni. Látod, most sír a kislány, mert fájt neki!"

Majd a gondozónő felé biccentett, aki a fiút kedvesen kézen fogta és a szoba túlsó felébe vezette, ahol bevonta egy játékba - tehát kiemelte a szituációból és elterelte a figyelmét.

Kipróbáltam, a lányommal itthon azóta is működik a módszer, már 2.5 éves.