Miért nem beszél?
Ha három éves lenne ugyanebben a helyzetben, azt mondanám, nézesd meg, de ez így teljesen belefér.
Viszont Te ne stresszeld magad, mert azzal csak ártasz neki.
Fiú? Lány?
Ne haragudj, de szerintem nem fér bele. Nem természetes, hogy most kezdett szavakat mondani. Nekem is 2,5 eves gyerekem van igaz lány és folyékonyan beszél. Fiam ennyi idősen néhány szót mondott csak és vittem a korai fejlesztőbe. Hasznos is volt. Beindította a beszédét. Most négy éves. Az ovi sokat segített neki, flyékonyan beszél, de erősen beszédhibás. Foglalkozni kell ezzel, mert szerintem ez így nincs rendben. Mozgásfejlődése rendben volt?
A mi fiunk is így volt annyi különbséggel, hogy neki nagy frusztrációt okozott, hogy lett volna mondanivalója, de nem tudta kimondani. Nálunk ezért szélsőséges gesztusokat vett fel, fejelt, agresszív volt. Gyerekorvos javasolta, hogy vigyük el szakértői bizottsághoz, hogy kivizsgálják. Igazából mi azzal a panasszal mentünk, hogy még csak pár szót mond és fejeli a falat, ha úgy van. Az összefüggésre, az erős gesztusokra ott hívtak fel a figyelmünket, nekik feltűnt, ami nekünk nem és ami a gyerekorvonak sem a rövid vizsgálatok alkalmával. Az okát a majdnem egy éves lemaradasnak nem tudták megmondani, de korai fejlesztést írtak elő. Pár alakom után elkezdett robbanásszeruen fejlődni és minden "rossz" szokása elmaradt, nem voltak dühkitörései, a hisztit és ezerszer könnyebb lett kezelni. Az egész nem került semmibe, a fejlesztést élvezi, semmi negatív ezért nem érte. Mi nem akartuk úgy óvodába adni, hogy nem beszél, mert még jobban frusztrálta volna. A többi gyerek közé nem tudott volna olyan egyszerűen beilleszkedni, óvónőknek nem biztos, hogy lett volna idejük rá külön. A gyógypedagógiai szolgálatnál is egyébként azt mondták, hogy jól döntöttünk és nem szeretik ők sem, amikor beszélni nem tudó gyereket beadnak óvodába, hogy ott majd megtanul, mert lelkileg nagyon megterhelő az a gyereknek és sok negatív következménye lehet.
Én a helyedben elvinném most. Én csak abba a helyzetbe képzeltem bele magam, hogy én hogyan érezném magam, ha kiküldenének egy olyan országba, aminek a nyelvét ugyan nagyjából értem (mert ugye vizsgálat nélkül abban sem lehettünk biztosak, hogy mennyire érti a beszédet, habár az utasitasokat végrehajtotta), de megszólalni azon a nyelven nem tudnék és egy ilyen közösségben lennék fél napokat idegenek között. Engem ez idegesíten, rosszul érezném magam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!