Ti hogy kezelitek 2 éves korban a szófogadatlanságot?

Szituáció függő. Mondjuk ebben a korban őt nem lehetett leültetni, hogy nah akkor most megbeszéljük, hogy rossz voltál. Kiküldeni sem küldtem soha a szobából. Hova küldjem? És ott mit csináljon?

Elmondtam, hogy nem szabad, ha olyanhoz nyúlt, akkor elvettem tőle. Mondjuk nem is tudom, hogy mi rosszat tudott volna tenni a szobában. Az természetes, hogy akaratos és nem mindig fogad szót, most fedezi fel, hogy van akarata. Azért nem kell teljesen letörni minden ezirányú igyekezetét.

És akkor te bent vagy a szobában és mondod neki, hogy nem jöhet vissza játszani?

Mi ilyen esetben elhozzuk a függönytől, elmondjuk, hogy nem szabad és más játékot kínálunk fel neki. Bevált, minden szabályt megtanult.

Ahogy az utolsó írja. Ha olyat csinál amit nem szabad rászólok és elhozom onnan. ENnyi.

Kimondott büntetést nem szokott kapni, ahhoz még kicsi.

Nekünk ez a ràszólok és elhozom onnan csak olaj a tűzre! Ezzel még érdekesebb a dolog. Az én lànyom lassan 3 éves, de sem a szép szó, szépen kérés, 'ràparancsolàs', kiküldés, ha jó leszel ez lesz/kapsz, ha rossz leszel azt nem működik. Alapjàban véve aranyos, kedves, segítőkész, csak sajnos elég gyakran elszalad vele a ló.. Én sem tudom mit lehetne vele csinàlni, egy szimpla üzletbe sem lehet elmenni vele mert 99%ban rà kell figyelni! Sajnos ha még büntetést is kap ha vége ugyanúgy folytatja azt ami miatt meg lett büntetve, pedig olyankor fú de megy a síràs! Ráadásul még mindig az ég világon mindent a szàjàba tesz, erről sem tudom hogyan tudnàm leszoktatni.

Sajnos nem tudok tanàcsot adni, nekem is jól jönne pàr.. :(

Apám módszerét vettem át, mert nálam piszokul bevált.

Halkan, de szigorú arccal szólt hozzám, ha rosszat csináltam, a hanglejtésében is benne volt, hogy most haragszik. Mindig a viselkedésemet ítélte el, soha nem engem (apróság, nem mindegy, hogy "buta vagy" vagy "butaságot csináltál").

Annyira kiéleződtem és antennáim nőttek felé, hogy ha valami rosszba fogtam és rásandítottam, elég volt összeráncolni a szemöldökét, máris abbahagytam.

Soha nem kiabált velem, soha nem ütött meg. Sztoikus higgadtsággal, de megkérdőjelezhetetlen szigorral közelített, ha a tilosban jártam.

Minden egyéb esetben viszont sok szeretetet és minőségi időt kaptam tőle. Ő ezzel vívta ki a maximális tiszteletemet és azt, hogy ne kérdőjelezzem meg a tekintélyét (kamaszkorban azért már próbálkoztam vele..)

A lányommal is ezt szoktam cisnálni. Megfogom, magam felé fordítom és csúnyán nézek, közben halkan, határozottan mondom, hogy nem, nem szabad.

Másik eszköz a szemléltetés. Pár példa:

- A gázrózsa veszélyes, ezért amikor be volt gyújtva, elég közel tettem a kezem (én ugye tudom, hol nem éget még), majd iszonyú fájdalmas arccal teátrálisan elrántottam a kezemet és hangos AÚÚÚ kiáltásokkal puszilgattam a kezemet. Azóta 1 méternél nem megy közelebb hozzá.

- Hülye ablakaink vannak, két ablak egymás mögött, kinyitva a külső kilincse a belső üvegébe ütközik. Ha valaki istenesen odacsapja, be fog törni.

Rángatta az ablakot. Elmondtam, hogy nem szabad, mert betörik az üveg ííígy (itt finoman homlokon pöcköltem) megüti a fejedet és NAGYON fog fájni, AÚÚÚ. Azóta nem backurálja az ablakot.

Egyszer voltam túl erélyes, de akkor nagyon meg is ijedtem. A kanapénk támlája fektetett henger alakú, műbőr. Ültem a kanapén, gyerek lemmingeset akart játszani és át akart fejjel ugrani a kanapén (ami után fejjel érkezett volna a padlóra, koponyatörés, bénulás, istentudja milyen következménnyel). Akkor ijedtemben utánakaptam, agresszívan visszrántottam, lecsaptam ülő helyzetbe a kanapéra és 2 centiről az arcába sziszegtem, hogy ezt SOHA.TÖBBÉ.NE.PRÓBÁLJA.MEG.

Elsírta magát. Utána megvigasztaltam és ismét elmagyaráztam, hogy ha leesik, nagyon megüti a fejét.

Ezzel se próbálkozik azóta.

A megoldásom itt nem volt helyes, de nagyon megijedtem és nagyon gyorsan kellett reagálni. Az agresszió helytelen volt részemről.

Az én két évesem minden szabályt tud.tudja mikre vagyok háklis.

Csak olyankor követi el amikor figyelemhiányos es többszöri bujos vagy akármilyen kedves kérlelésére sem reagálok. Pl tele a pelenka de én nem ugrok azonnal, mert még ezt azt megakarok csinálni, egy idő mulva feladja, és akkor csendben elvonul es nekikezd a sirba vinni, egyik pl a parapettet teletömi a zoknijával (ami ugye fűtesszezonban jo veszelyes is tud lenni...ezen már párszor felrobbantam)

Én azon vagyok, hogy tanitsam türelemre, várni egy kicsit. Igaz nem panaszkoshatom, mert nagyon ügyesen el tud lenni önálloan. Csak neki is véges a türelme.

Én igazábol megértem, de a legtöbb ötletem kimerül a trükközesben(itt javasolták nekem!meg segitettek abban is hogy tulajdonképpen ez nem ellenünk irányul hanem csak neki még nincsenek eszközei figyelemfelhivásra.) pl nincs zokni szem előtt erkelyre teregetek vagy hasonlo. De ő meg elég ötletes, ha nem a parapettet, akkor mást veszélyeztet...akkor meg azon trükközök es ez is megoldva. Aztán kitalál megint mást...

Elterelem, rászólok, elmagyarázom, kiabálok, kiságyba teszem, vagy megfenyegetem ezzel, rácsapok a kezére.

Attól függ mit és milyen szinten csinál.

2 éves, nagyon érdeklődő és pörgő kisfiú, mindent szétszerel, mindent megbont, mindenbe bele kell nyúlnia, kiöntenie, megvizsgálnia és ha unatkozik, akkor a 9 hónapos öccsén lovagol/veri fejbe/dobja szembe stb.

Ha nem egész napos fűnyírószerelés van, képtelenség annyira lekötni, hogy ne csináljon valami hajmeresztőt és nálunk hol ez, hol az ami beválik. A konnektorok foglalatának módszeres feszegetéséért mondjuk csak kiabálok, de ha parfümöt locsol a tesója fejére szemébe, ágyába, akkor beteszem a kiságyba, ameddig le nem higgadok és ki nem takarítok, amennyire lehet.

Ha beleharap a kisebb kezébe tiszta erőből, mert az is a motort szerelné a villáskulccsal, akkor rácsapok a kezére és elmondatom vele, hogy mit nem csinálhat soha többet + elveszem a problémaforrást is.