Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » 5 éves lányom semmi szeretetet...

5 éves lányom semmi szeretetet nem mutat a kisebbik iránt, meg fog ez változni mert nagyon aggódom?

Figyelt kérdés
10 hónapos a kisebbik lányom. Bármit csinál, az a nagyot zavarja. Akármihez hozzányúl ami a nagylányé, vagy csak a közelébe megy, vagy hozzáér , a nagy már kiabál is rá. Soha még meg nem simogatta, meg nem puszilta. Sosem játszik vele, vagy próbál játszani pedig már lehet neki pl. labdát gurítani, kukucsolni...Szoktam én is biztatni, hogy játsszon a húgával de már egyre ritkábban mert tök felesleges. Mindig azt mondja, hogy nincs kedve. Szoktam kérdezni, hogy ő mit szólna hozzá ha én sosem játszanék vele, azt mondta hogy akkor szomorú lenne. Ennek ellenére nem játszanak együtt. A kicsi persze úgy néz a nagyra, mint egy félistenre , annyira szomorú vagyok ettől hogy a nagy semmibe veszi őt! Délben mindig elhozom az oviból amióta terhes lettem, együtt megyünk érte a kishúgával, ma ahogy ott ült a babakocsiba, a nagylányom csoporttársa (egy kisfiú) és annak a kishúga odamentek és össze-vissza simogatták, puszilgatták. Olyan jó volt látni, annyira örült neki a kicsi! Semmi érzelmet nem kap a nagyobbiktól pedig én kimondottan sokat ölelem, puszilom őket. MIt csináljak???
2016. ápr. 25. 15:52
1 2 3 4 5
 21/45 anonim ***** válasza:
0%
19-es, csakhogy szerencsére sok szülő nem az óvodának szüli a gyereket hanem magának. Aki bent hagyja végig, holott elhozhatná, vele lehetne, az a nő csak önmagát minősíti, számomra lusta, és nem értem minek vállal annyi gyereket ha derogál velük normálisan foglalkozni.
2016. ápr. 28. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/45 anonim ***** válasza:
71%
Én sem vettem ki az oviból a nagyobbat a kicsi születése után, még csak hamarabb sem hoztam haza. Miért is tettem volna, ez volt a legjobb megoldás mindenki számára. A nagyobbik fiam szeretett oviba járni, sosem panaszkodott, hogy miért nem maradhat otthon velünk. Így a kicsivel (és amíg aludt, a többi dolgommal) tudtam foglalkozni napközben, ami az első hónapokban főleg azért volt fontos, mert a szoptatással így is elég problémám volt (a picit csak nyugodt körülmények között tudtam normálisan megszoptatni, ha ott volt a nagy és elvonta a figyelmemet, sokszor nem indult be a tejem). Ettől még nem gondolom, hogy önző lettem volna, a naggyal akkor igyekeztem többet foglalkozni, amikor nem volt oviban, és amikor a kicsi aludt, kettesben tudtunk lenni. Úgy vélem, a kistesónak is jár a figyelem és a törődés, nem csak a nagytesó körül forog a világ. Arról nem is beszélve, hogy amikor a baba elindul a lakásban, 2 percre nem lehet levenni róla a szemünket. Emiatt nekem még az anyukám segítségét is igénybe kellett venni, mert a nagy is még pelenkás volt, amikor a kicsi már elindult, a járókába pedig leginkább csak vészhelyzet esetén tettem be.
2016. ápr. 28. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/45 anonim ***** válasza:
Bocsi, korrigálom magamat, a nagy nem volt még ovis, amikor a kicsi megszületett, hanem családi napközibe járt hetente 3 napon. 3 évesen pedig kezdte az ovit. Kicsit régen volt már, majdnem 4 éve... :)
2016. ápr. 29. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/45 anonim ***** válasza:

Szerintem ez természetes, megszületett a kis tesó, a nővérke meg féltékeny, mert érzi hogy most már nem ő van középen, most már visszacsúszott a második helyre. Ez teljesen természetes, másoknál is így van, még az állatvilágban is.

Én 2 éves voltam amikor megszületett az öcsém, onnantól kezdve rágtam a körmömet, meg amikor a zebránál vártunk beszaladgáltam a kocsik elé. Gyerekkori barátnőm meg a szekrénybe zárta a kisöccsét...

Aztán később még rosszabb lesz, ha kicsit nagyobbak lesznek, kezdődik a verekedős korszak, amikor egymást fogják csépelni, ütni verni - aztán a gyengébb idegű apukák általában a gyerekzsivaj korszakában szoktak lelépni anyuka mellől...

2016. ápr. 29. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/45 anonim ***** válasza:
33%

Szia. 21es. A 19es vagyok.

Nem az óvodának szüli. De kötelező az óvoda. Akkor miért ne hagyná bent, ha amúgy is kötelező?

En biztos nem hoznám el a lanyomat 4 óra után, hogy kinyaljam a fenekét, holott le se sz.a.r.j.a a testvérét.

Amúgy ez az ajandekot hozott a kistesó egy baromság.

Ezzel sokan csak megalapozzák ezt. Jó hogy nem majd elnézést kér az a kisbaba a nővérkétől/bátyustól, hogy világra jött.. Ész megáll.

És írom mindezt úgy, hogy legidősebb testvér vagyok..

2016. ápr. 29. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/45 anonim ***** válasza:
55%
utolsó, a te gyereked se lennék. Nehogy már a szülő mondja meg hogy mit érezhet a testvér, és büntetésképpen még 4 után is bent hagyja csak mert nem úgy reagál ahogy a nagyságos szülő elvárja...egyébként meg lehet felmentést kérni óvoda alól, csak a legtöbb szülőnek ez baromira kényelmes. Remélem neked az összes testvéred fenekét ki kellett nyalnod, akkor is ha nagyon nem tetszett meg mást csináltál volna.
2016. ápr. 29. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/45 anonim ***** válasza:
50%

Meglepődök a válaszolokon. Akik azt írják, hogy nem a nagy tesó akarta a kicsit, persze, hogy nem szereti. Szerintetek ez tényleg normális? Akiknek több gyereke van előre egyeztette a nagyobb gyerekkel a kistesó vállalást? Ha nem tetszett a nagynak, akkor nem lett kustesó? Ugye ezt nem gondoljátok komolyan? Azért egy 5 éves gyerek már okos és értelmes, meg kéne értenie. Nekem is van egy 5,5 évesem.


Nekem egy nővérem van, 6,5 év van közöttünk. Nem volt ellenséges, nem bántott.


Kérdező! Ne erőltesd. Én tökéletesen Megértem, hogy ez a helyzet Neked mennyire fáj. Ne akard a nagyra ráerőltetni a kicsit, hátha úgy nem érzi kötelezőnek és megváltozik. Nem szeretne végig bent lenni az oviba?


Egyébként akik azt írják, hogy aki ott hagyja egész napra a gyerekét miközben elvihetné délben az egy luta nő, az belegondolt abba, hify milyen lesz a gyereknek, amikor 3-4 évig délben elviszik és utána jön az iskola. Vagy onnan is elhozzátok délben? Nyilván nem. Igy Mielőtt a vállatokat veregetitek, nézzetek már meg, hogy az milyen váltás lesz a gyereknek!

2016. ápr. 30. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/45 anonim ***** válasza:
8%
utolsó, ennyire erővel három-négy évig alszik délután, iskolában meg már nem lehet.. az micsoda váltás egy gyereknek? Egyébként meg az ilyen nőket nem az motiválja hogy majd pár év múlva az iskolában milyen rossz lesz a gyereknek, hanem az hogy most milyen jó, mert ők otthon lebzselhetnek, nincs láb alatt a gyerek.
2016. ápr. 30. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/45 anonim ***** válasza:
56%
Nem minden gyerek alszik délután az oviban, Pláne nem nagycsoportba. De ne hasonlítsd már a kettőt össze! Minden egyes anyukát ismersz, aki galád módon otthagyja a csúnya oviban a gyereket? Nem hiszem. Nem kéne általánosítani!
2016. ápr. 30. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/45 anonim ***** válasza:
0%
Mindegy, én feladom úgyse fogod megérteni. Hagyd csak egész napra oviban, de pár év múlva ne gyere ide sírni hogy miért nem igényli a társaságod akkor se ha te akarod...
2016. ápr. 30. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!