5 éves lányom semmi szeretetet nem mutat a kisebbik iránt, meg fog ez változni mert nagyon aggódom?
Még azt hozzátenném, hogy a nagylányom kimondottan társasági ember, sok barátja van, az ovis csoportban mindenki imádja, állandóan szülinapi zsúrokra járunk mert ő az akit mindenki meghív, mindenki mellé akar ülni, mindenki vele akar játszani, őt utánozzák mindenben.
És még azt is hozzátenném, hogy kimondottan figyeltem arra elejétől , hogy inkább a nagyobbik kapjon több figyelmet hiszen ahoz szokott hozzá. Pl még csak 2-3 hetes volt a pici, amikor a nagylánnyal elmentem a barátnője szülinapi zsúrjára és szoptatástól szoptatásig voltunk ott, de kicsit elhúzódott, 3 órás volt a zsúr és szegény kicsi már nagyon sírt mire hazaértünk. De nem akartam a nagylányt hazahívni a tesójára hivatkozva, nehogy emiatt nehezteljen rá. Ennyire elkényeztettem volna? Mit tudok most már utólag csinálni?
válasza:A szülő dolga kialakitani a szeretetet.
Számos cikk szol arrol is, hogyan kell testvert a kisebbik érkezesere felkésziteni es a testvéri féltékenységwmet megelőzni.
Ismerősék pl ajándékot adtak a nagyovbnak amikor hazavitték a kistesot hogy ő hozta neki :)
Az 5 éves lány azota is imádja a kicsit de a szülők mindig is figlalkoztak a nagyobb érzéseivel es az uj helyzetre valo felkészüléssel es mai napig igyekeznek hogy hátrányban ill mellőzve se érezze soha magát a nagyobb
válasza:Szerintem nem kell erőltetni, ha nem akar vele még játszani vagy puszilgatni, simogatni. Ha erőlteted, akkor csak még kevésbé akarja majd és a kényszer miatt tényleg nem fogja szeretni, mivel úgy fogja érezni, hogy te nem foglalkozol az ő igényeivel, csak neki kell a kicsinek kedvezni.
Szerintem hagyd hogy ő nyisson felé, ha késznek érzi rá magát. Azt jól csinálod, hogy próbálod nem háttérbe szorítani az ő igényeit sem. De gondolom ez a szülinapi parti nem az egyetlen eset volt, hogy neki kedveztél.
Ha majd a kisebb is nagyobb lesz, akkor jobban össze fognak csiszolódni. Szerintem ne aggódd ezt túl, mert azt is érzi a gyerek, hogy téged valami zavar vele kapcsolatban.
válasza:Köszi a válaszokat egyébként, várok még tapasztalatokat, hátha valaki járt az én cipőmben.
Úgy érzem, nem támasztok elvárást, illetve talán az utóbbi időben igen, mert már elfogyott a türelmem, mindig a nagyobb volt az első helyen, inkább ő volt az akihez alkalmazkodtunk, de nem lehet mindig a kicsit háttérbe szorítani! Most azért jött elő nálam ez a téma nagyon, mert több helyen voltunk a hétvégén és ma is, és mindenhol a nagylányom korosztálya össze-vissza ölelgette-puszilgatta a picit, és próbáltak játszani vele, és nagy volt a kontraszt aközött ahogyan ő viselkedik vele otthon. Ma itt volt a nagymama, kérdezte a nagylánytól, hogy szokott-e a kicsivel játszani, nem is próbálta szépíteni a helyzetet simán beismerte, hogy nem szokott. Igazából nem erőltetni szoktam, inkább biztatni őt, hogy "megmutatod a kistesónak, hogy kell labdázni? Ő még nem tudja." Ilyenkor általában vállat von, hogy neki ehhez nincs kedve. Nem szoktam rá neheztelni de akkor játszom én a kicsivel, hiszen vele is kell foglalkozni, a naggyal sokkal többet tudtam annak idején játszani nyilván, és ha nem is ugyanazt de azért hasonló minőségi időt szeretnék a kistestvérnek is megadni.
Még annyi kiegészítésként, hogy a lányom soha nem rajongott a kisbabákért, nem tartotta őket cukinak és most sem tartja, inkább az állatokat szereti, őket dédelgeti, szóval amúgy nagyon aranyos bújós kislány, igényli a szeretet és van benne rengeteg szeretet de a tesója iránt nincs :-(
válasza: válasza: válasza:Én csak a saját tapasztalataimat tudom elmondani.
2 év korkülönbség van a fiaim között, a nagy eleinte tudomást sem vett a kicsiről, és nagyon zavarta a sírása (jó hangosan sírt). Arra mindig nagyon vigyáztam, hogy a kicsi ne tudja elérni a nagy játékait. Aztán a kicsi is elkezdett közlekedni a lakásban, na onnantól jött a feketeleves... A nagy nyíltan vagy észrevétlenül sokszor bántotta a kicsit, semmilyen pozitív érzést nem tanúsított az irányába (amúgy más kisbabákkal is így volt), pedig én is olvastam és kipróbáltam sokféle módszert.
És végül lassan elkezdett javulni a helyzet, mire 3 éves lett a kicsi és végre elkezdett beszélni, már néha egymással is játszani kezdtek, és mostanra már egyre ritkábbak a veszekedések, verekedések is. A kicsi már nem hagyja magát, néha már a nagyobbat kell féltenem tőle... (Hozzáteszem, én sosem verem őket, és mindig igyekszem őket békés megoldásokra tanítani).
Mostanra már egész jól megvannak egymással, és időnként látványosan szeretgetik, ölelgetik, puszilgatják egymást, ha külön vannak egy ideig, örülnek, amikor találkoznak. És a csúcs, hogy a nagyobbik fiam nemrég kijelentette, örülne még egy kistesónak :) Rengeteget változott.
Tehát én a saját példánkból kiindulva azt gondolom, hogy nem kell semmit erőltetni. A pozitív közös élmények esetleg tudnak segíteni, lehetőség szerint egyforma mértékű figyelem és elvárások (ha már nagyobbak lesznek), és sok beszélgetés a naggyal, hogy el tudja őszintén mondani az érzéseit a kistesóval kapcsolatban. Ha megnyílik és beszél róla, megértően, és nem elítélően kell viszonyulni hozzá. Tehát ha azt mondja, utálja a kistesót, mert..., akkor azt mondani, hogy megérted az érzéseit, és nagyon reméled, hogy később majd meg fogja szeretni, mert a kicsi is nagyon szereti őt már most is, példaképként tekint rá és sokat fog tanulni tőle stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!