Ulhet elol az autoban, gyerekulesben 3,5 eves gyermek?
Jaj utolsó, kérlek tanulmányozd a KRESZT!
Ülhet elől a gyerek a gyerekülésben.
Erre vonatkozó szabály:
48§ 7 bekezdése (utolsónak kiváltképp tanulmányozásra :) )
röviden:
- menetiránynak háttal (tehát pl hordozóban), csak akkor lehet előre betenni, ha nincs vagy kikapcsolható a légzsák
- menetirány szerint pedig simán ülhet elől a gyerekülésben
Nekem is 3éves a fiam. Elől ül mindig. Ebben a hónapban 2 szer igazoltattak és a házunk .mellett mindan nap itt áll a rendőr autó. (panel) Soha még csak meg sem kérdezték miért ül elől a gyerek. Ülésben van, be van kötve.
Lehet előre tenni. 100%
meg csak ketszer irtam le hogy megis miert,ami egyszeri alkalom lenne.....
KOSZONOM A VALASZOKAT ARANYOSAK VAGYTOK
"Első ülésen utazó gyermek
A gépkocsi első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be - a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban -, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták.
Első ülésen nem utazhat a gyermek
Nem szállítható az első ülésen harmadik életévét betöltött, 150 cm-nél alacsonyabb testmagasságú gyerek, még gyerekülésben sem."
Én így tudom!
De ha a biztonságot nézzük, akkor aki menetiránynak megfelelően az anyósülésre teszi gyerekülésbe a gyerekét, annak lelke rajta, ha neki az többet ér, mint a gyerek biztonsága!!! És nyugodtan pontozzatok le!
Kedves utolsó belinkeltem már a jelenleg hatályos jogszabályt. Amit írsz az bizonyos járműkategóriás gépkocsikra vonatkozik, amit a jogszabályban fel vannak sorolva.
És már ne haragudj, de menetirány szerint miért ne tehetné a gyereket az anyósülésre? Ha hátul így teszi az sem biztonságosabb. Sajnos előre nem tudhatod, hogy honnan milyen irányú erő fog hatni ha megtörténik a baj. Lehet hogy épp azért lesz könnyű sérülése, mert elől ült. És ez nem a gyerekbiztonságról szól, mert normálisan be fogja kötni a gyereket, megfelelő ülésbe. Ez olyan mint mikor arról vitáznak itt, hogy melyik gyerekülés jobb és bizonygatják, hogy a többszázezres milyen hiperszuper és az a legjobb és ha nem azt veszi neki nem is számít a gyereke biztonsága (csak épp a törésteszten egy snasz isofixes is megelőzi).
Kedves 79%-os válaszoló!
Elolvastam a jogszabályt és egy betűt nem látok, ami arra utalna, hogy anyósülésben menetiránynak megfelelően gyerekülésben utazhat gyerek!
Csak azt, hogy menetiránynak háttal csak úgy, ha ki van kapcsolva a légzsák vagy nincs benne. De ha így nem tudod bekötni a gyereket, mert nagy hozzá, mint a kérdező esetében, akinek 3 és fél éves a gyereke, akkor nem utazhat elöl a gyerek, csak hátul!
Vagyis nekem úgy jön le a jogszabályból, hogy elöl csak akkor utazhat gyerek az anyósülésen, ha meghaladta a magassága a 150 cm-t és akkor gyerekülés sem kell, vagy ha még olyan kicsi, hogy a gyerekülésben a menetiránnyal hátrafelé be lehet kötni!
De nyugodtan linkeld be azt a konkrét mondatot a jogszabályból, ami kimondja kerek-perec, hogy gyerekülésben az anyósülésben menetiránynak megfelelően be lehet kötni a gyereket. Mert lehet csak az én szemem futott át rajta és annak idején is én így tudtam és most is így tudom.
Mert nem is különbözteti meg az autóban az üléseket a jogszabály.
De
A gépkocsiban vagy a mopedautóban - a (8) bekezdésben foglalt kivétellel - 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert a jármű e célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz kell a gyártója által megadott szerelési információknak megfelelően rögzíteni. A jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.
Tehát le van írva, 1. mondat hogy a 150 cm-nél alacsonyabb gyerek csak gyerekülésben szállítható a kocsiban. 2. mondat vagy isofixhez rögzíted vagy bekötöd a biztonsági övvel. 3. mondat, ha háttal akarod bekötni a gyerekülés akkor az első ülésre (tehát nem anyósülés akár a vezető oldalra is teheted :)) csak akkor teheted, ha nincs vagy kikapcsolható a légzsák (pont azért mert akkor nem a gyereket védi, hanem nekicsapódva a gyerekülésnek, hordózónak azt meglöki) 4. mondat: a 3 évnél fiatalabb gyereket csak gyerekülésben lehet szállítani 5. mondat, ha ugye a gyerekülésben is van bekötő, azt be kell kötni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!