Tényleg fel kéne mondanom a munkahelyemen? Jogosan vagyok kiakadva?

2 gyerekem van, 5 és 7 évesek. 5 évig voltam itthon GYED-en, aztán elegem lett, és visszamentem dolgozni, a kicsi akkor volt 3 éves. Persze voltak gondok, a szokásos, betegek voltak stb. Anyámtól folyton azt hallom, hogy én egy micsoda egy karrierista nő vagyok, és minek nekem gyerek egyáltalán. Szerinte fel kéne mondanom a munkahelyemen, vagy max. keresni egy félállást. Sajnos, mint tudjuk ilyen nincs nagyon. Őszintén szólva eltengődnénk a férjem fizetéséből is, de nem szeretek kuporgatni, ráadásul szeretem a munkámat is.

A lányom most lett iskolás, és vannak vele gondok, a férjem ki is vette első félévben a napköziből, és itthon tanultak. Én este érek haza.

A kicsi is fura, szeptemberben megyünk a Vadaskertbe 1 hetes ottalvós kivizsgálásra. Amikor ezt mondtam anyámnak, végképp kiakadt, hogy ezt nem hiszi el, hogy ezt megteszem a nagyobbik gyerekemmel, hogy akkor majd ki megy érte, ki segít neki a tanulásban. De hát könyörgöm 1 hétről van szó! Megint elkezdte, hogy minek dolgozom én gyerekek mellett, és hogy egyáltalán minek szültem én 30 felett, 20 évesen lett volna itt az ideje. Milyen meggondolatlan voltam, most aztán megnézhetem magam.

Valamint semmi baja a gyerekeimnek, csak az a gond, hogy egyáltalán nem foglalkozom velük, minek hordom én kivizsgálásra őket, inkább maradjak otthon velük.

Mondtam neki, hogy nem igaz egyáltalán, hogy nem foglalkozunk velük, minden nap megnézem a leckét, olvasunk itthon, tornászunk, a kicsi is kap leckét a logopédustól azt is megcsináljuk. Szerinte ez édes kevés.

Most őszintén, más hogy csinálja? Vagy tényleg az lenne a normális, hogy itthon vagyok, amíg le nem érettségiznek?

Persze segíteni nem akar, csak az észt osztja, hogy mindent mennyire sz.arul csinálunk.

Eléggé kiborultam, hogy a saját anyám ilyen véleménnyel van rólam, soha semmit nem tudok szerinte jól csinálni.