A kislányom 5 és féléves, és nagyon szeret óvodába járni, amivel nincs is gond. Amikor érte megyek az oviba mintha észre se akarna venni, nem akar hazajönni. Mit tehetnék, hogy örüljön nekem?

A kisfiam annyi idős, mint a lányod.

Teljesen egészséges, normális kisfiú.

KÉpzeld: nekem is ezt csinálja- néha már egész cikinek érzem, hogy szólongatom az udvaron (most ugye kint vannak alvás után) és mint aki alkalmi süket.

Azért néha bevallom még rosszul is esik- én beszéltem az óvónővel, kérdeztem, hogy ez így jó-e, normális-e, kerek-e, mert egy picit rosszul érint.

(..és igen, nálunk is mi vagyunk reggel az elsők vagy legfeljebb amásodik érkezők és még egyedül is nevelem!)

Megnyugtattak, hogy ez így van rendjén- nekik még más az időérzékük- ha épp épít egy homokvárat, akkor azt be akarja fejezni, ha jót focizik a társaival, akkor maradna még. Nincs ez összefüggésbe azzal, hogy mi vagyunk számukra a legerősebb érzelmi kapcsolat.

Ne hidd ezt, semmi gond nincs ezzel- nehogy emiatt szakemberhez vidd, tényleg.

Ha az óvónő (aki egész nap vele van, látja a társas kapcsolatait, hallja, ha pl. nap közben beszél a családról, rólad, felemlegeti az otthoni történéseket stb.) azt mondja, hogy nincs ok aggódni, akkor nem is kell gyártani problémát.

Nekem még tudod mi segített?

Elmondtam őszintén a kisfiamnak (ilyen korban már nagyon értelmesek, hiszen lassan iskolába mennek, megértik az érzéseket is!), hogy néha kicsit elszomorodom, amikor látom, hogy XY repül az anyukája nyakába és már a kert végéből kiabál, hogy "anyaaaa"- olyan jó lenne, ha ő is néha örömmel repülne.

És tudod mi történt?

Néha megteszi- így mindketten jól járunk :)

(valószínűleg olyankor szalad ő is örömmel, amikor épp két játék között van vagy nincs annyira benne valamiben)

"itt nem kapok értelmes választ akkor felkeresek egy szakembert."

Remek. Ha már ezt elértük a kommentekkel, akkor boldogok lehetünk.

Próbálj már meg az ő fejével gondolkozni kicsit. Az oviban ott a barátnője, játszanak, szórakoznak, te meg hazaviszed aludni. Szerinted melyik tetszik neki jobban?

Valószínűleg más lenne a helyzet, ha veletek is lenne sok érdekes program. Ha hétvégén nem így viselkedik, nincs ezzel semmi gond.

Az én feleségem is éppen ilyen mimóza.

Az oviban ezen (amit te is leírtál) megbántódik, és még itthon is egy ideig nem tud felszabadult lenni, annyira megviseli.

És a kisfiam is ilyen, nehezen vált egyik tevékenyégből a másikba. Egy enyhe figyelemzavart, és hiperaktivitást állapítottak meg a fiamnál. Én viszem oviba, a feleségem hozza. Reggel elindulni nem akar, az oviból meg hazajönni nem akar.

Az oviban egy jó játékból kiszállni egy gyereknek nagyon nehéz. Nyilván vannak gyerekek, akiknek nagyon hiányzik az anyukájuk, és ahogy meglátják, már szaladnak is. De a mi gyerekeink nem ilyenek, ők el tudnak merülni annyira egy játékban, hogy anya megjelenése nem olyan attrakció jellegű nagy pukkanás, hogy emiatt a klassz játékot abba kelljen hagyni.

Én a feleségemnek azt tanácsoltam, hogy menjen oda a gyerekhez, és szóljon neki, hogy megérkezett, és van még öt perce a gyereknek játszani, míg anya elolvassa a faliújságra kiírtakat, és utána indulni kell, jöjjön.

És én is ezt erősítem, amikor elviszem az oviba, átöltözünk, és elbúcsúzom tőle, akkor azt kérem tőle, hogy fogadja szeretettel anyát, amikor megérkezik, szaladjon oda hozzá, puszilja meg, és kérdezze meg, hogy hány percet mehet vissza játszani.

Az én fiamat amúgy hétvégén is nehéz átbillenteni. Ha bent játszik, nehéz kicsábítani a friss levegőre. Ha már kimentünk, kint is nagyon klasszul érzi magát. Szóval csak a váltás megy nehezen.

Vagy a játszásból ebédelni hívni. Pedig szólunk előtte pár perccel, hogy nemsokára abba kell hagyni a játékot, mert már csak a megterítés van hátra ebédig. És akkor mondja is, hogy oké. Mégis néha egészen szigorúan kell rászólnom, hogy mostmár AZONNAL induljon kezet mosni!!!

(Kuytás terápiára szoktuk vinni hetente egy alkalommal, hogy tanuljon meg jobban alkalmazkodni.)