A 6 éves unokámnak nincs egy nyugodt perce sem, annyi programja van. Manapság tényleg ez a sztenderd?
Figyelt kérdés
Az egy dolog, hogy év közben 5-6 különórára jár. De a nyara az valami eszméletlenül zsúfolt és kusza. Most adta le a programtervezetet a lányom, és még eligazodni is nehéz rajta, nemhogy végigélni egy 6 éves gyereknek. Szeptemberben megy iskolába, szerintem több pihenésre lenne szüksége a nyáron. Szóval a terv: júniusban 2 hétre elmegy nyaralni az anyjával (az apa nem él velük), utána rögtön egy napközis sporttáborba megy hétfőtől péntekig, szombat-vasárnap velünk, a nagyszülőkkel lesz, aztán hétfőn elmegy nyaralni az apjával egy hétre, majd utána napközis úszótábor következik szintén péntekig, hétvégén pedig elutazik egy ottalvós kalandtáborba egy hétre, utána napközis alkotótábor jön, és hétvégén megint elutazik egy hétre egy ottalvós zenetáborba, majd megint napközis tábor következik (valami állatkertes), ami után elutazik velünk, nagyszülőkkel egy hétre (végre!), és akkor már el is érkeztünk a nyár utolsó hetéhez, amit az anyjával tölt majd valahol. Szerintem ez rengeteg elfoglaltság, minden héten máshol kell lennie, és összesen 4 hetet is távol tölt majd az otthonától, pedig még csak 6 éves óvodás. Nem akarom nyaggatni a lányomat kéretlen tanácsokkal, amúgy is érzékeny az ilyesmire, de azért megemlítettem neki, hogy ezt még elolvasni is fárasztó, persze erre teljesen kiakadt, hogy ő mennyit dolgozott mindennek a megszervezésével, erre én leszólom, miközben szerinte ez a sztenderd manapság, mert ma már sok nagyszülő még dolgozik (valóban, én is), így nem lehet egy-két hónapra rájuk bízni a gyereket, mint az ő gyerekkorában (a lányom pici korában mi anyósomékkel éltünk együtt, akik már nem dolgoztak, így sokat vigyáztak a lányomra). Ezt mind értem, de azért ez mégiscsak agyrém, mennyi helyre szédül majd az a gyerek. Tényleg ezt csinálják a mai szülők mind? Ez rémes! (Már bocsánat, nem a szülők, hanem maga a gyakorlat.)2015. ápr. 25. 04:59
41/45 anonim válasza:
Ami lényeges és senki nem írta; a kislány szeretett volna menni ezekbe a táborokba? Lesznek ott ismerősei? Mert ha igen nem igazán értem miért lenne ez megterhelő, nem matematika táborba megy, ahol napi 8 órában egyenleteket oldanak meg, hanem játszanak, kirándulnak nyilván kisgyerekek igényeihez mérten. Gondolom az ottalvós táborban is hasonló korúak lesznek, mint ő. De max ha valamibe nagyon bele lehet kötni az esetleg a két hét ottalvós tábor, de ha a kislány szeretne menni, akkor igazából ezzel sincs gond, nem minden gyerek egyforma, van amelyik a 0-24ig punnyadást élvezi, nem túl szociális, van amelyiknek meg igénye van társaságra, programokra.
42/45 A kérdező kommentje:
Igen, lesznek ismerősei minden táborban, felnőtt és gyerek egyaránt, de minden táborban más és más. Állítólag szeretne menni a táborokba, de azért egy 6 éves véleménye még sokszor igazodik ahhoz, hogy megfeleljen a környezet - ezesetben az anyja - elvárásainak. Szóval nem tartom kizártnak, hogy azt mondja, menni akar, csak hogy anya elégedett legyen, de valójában nem biztos benne, csak teljesíteni akarja a ki nem mondott elvárásokat. Neki az anyja az atyaúristen, akit nem lehet kétségbe vonni. Mindent aszerint tesz, hogy az anyja mit gondol, mit szólna hozzá. Szerintem túlságosan is.
2015. ápr. 27. 07:30
43/45 anonim válasza:
Kedves nagymama, adnék egy jó tanácsot : fejezd be a lányod szülői képességeinek megkerdojelezeset.
44/45 anonim válasza:
Anyuka biztosan ismeri annyira a gyerekét, hogy meg tudja ítélni, a méregdrága táborban, vagy az állami óvoda összevont csoportjában jobb-e neki. Nyilván nem véletlenül fektet ennyi energiát a nyár megszervezésébe és vállal ekkora anyagi terhet, ha a sima ovi is megfelelne. Az összevont csoportok általában kompromisszumos megoldások, nem örülnek annyira ha sok a gyerek, és ez meg is látszik a legtöbb helyen. Biztos anyuka is szívesen otthon lenne még pár hetet a gyerekkel, de ha muszáj dolgozni, ennél jobb megoldás sajnos nincs.
45/45 anonim válasza:
Ha ennyire azavar ez a megoldás és ennyire okos vagy h ez ennyire rossz annak a gyereknek akkor legyél vele egész nyáron te otthon vele. Sokkal jobb lenne bizonyára annak a gyereknek! Mint a fejlesztő táborok ismerősökkel és barátokkal! Vagy egy tök vadidegen ovi tele idegen gyerekekkel. Hmm minden elismerésem, meg annak is aki egyetért vele.
Nem fizika, matematika, biológia táborba küldi ahol lezsibbasztják, egy sima nyáron élvezhető programokkal teli táborok, nyaralások. De gondolom az pont nem zavar amikor veletek megy nyaralni. Nem értem ha ennyire nem tetszik akkor állj elé ezzel és hajrá! Akinek ennyire határozott véleménye van az merje vállalni is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!