A hiszti szerintetek is nevelés kérdése?

Van hisztisebb meg nem hisztis gyerek, szerintem ez az alaptermészetüktől függ. Nàlunk is irtó hisztis tud lenni, de mindenki màssal jógyerek. Meg kell tanulnunk kezelni. Most úgy érzem, kezdünk ràérezni. Valahol a türelemnél van a titok. Ha valamit nem akar befejezni,,letenni, stb. akkor elveszem tőle, elviszem onnan, nem könyörgök vagy kiabàlok. Főleg nem kiabàlok, mert azt frankón eltanulja. Tegnap a Teszkó pénztàrnàl csúszott hason valamiért,nem is értettem mi a gond, de végül hamar rövidre zàrtuk. Ràjöttünk hogy ha több odafigyelést kap, nem csak letesszük. ill. ha következetesek és higgadtak maradunk, a gyerekünk "kicserélődik". Szóval türelem, odafigyelés és következetesség.

Amúgy meg senki nem tökéletes, de a gyereknevelést sem szégyen tanulni. Akàr magadtól gondolsz àt dolgokat, akàr màstól lesed el.

+1:

azért hisztizik, mert tudja hogy a hisztivel eléri majd amit akar. Ő nyer, mert kitartóbb.

Elsőször is szerintem a gyerek személyiségétől függ, hogy mennyire hisztis, de az tény- legalábbis amit én a környezetemben látok, hogy a szülői nevelés- vagy inkább annak hiánya- rátehet pár lapáttal arra, hogy nagyon hisztis legyen egy gyerek.

1. gyerekem egy áldás volt,annyira nyugodt türelmes kisfiu, hogy ténylegesen nem jelentkezett nála a dackorszak. Voltak kis akaratosságok, de nagyjelenetek sosem voltak. Én is azt hitten, hogy a dackorszak csak valami mende-monda. Aztán a második gyerekem- akit ugyanúgy nevelünk- megmutatta, hogy mi az az igazi dackorszak... vele megvoltak a nagyjelenetek, a tehetetlenség érzése, a kiborulások- minden. Kikészített. A harmadik gyerekünk a kettő között van- de inkább a nagyobbhoz van közel. Van hiszti- de abszolút kezelhető fajta.

A középsőnél az ovodakezdés hozta ki ezt a borzalmas időszakot. LÉnyegében az egész kiscsoportot végighisztizte- de csak itthon. Az oviban nagyon okos-ügyes szófogadó kis kezesbárány volt. Midnig dicsérték mindenért. Amint hazaért- valami átállt a kis fejében- és kezdődött a cirkusz. Valószínű, hogy az oviban lévő feszültségét, az ott elnyomott érzéseit, a szabálykövetést stb. adta ki otthon magából- de tény, hogy abszolút nem lehetett vele mit kezdeni. EGyszerűen úgy éreztem, hogy mint anya mondtam csődöt vele. De kiscsoport végére kezdett lenyugodni. Nyáron nagyon aranyos volt- visszatért közénk a régi gyerekünk. Mert még hozzátenném, hogy bölcsis nem volt- 3év3hósan kezdte az ovit, és előtte nem volt hisztis. Szóval az új szituáció, az ovi hozta ki belőle a kis szörnyeteget. :) Már középső csoportos, és volt egy kicsi kilegnése november körül, de nem tartott sokáig. Úgy érzem,mostanra nőtte ki végérvényesen ezt a kezelhetetlen hisztit.

úgy godnolom, hogy ez a "hisztisség" leginkább a gyereken múlik, hogy milyen vérmérsékletű.

A nagyfiamnak volt viszont 2olyan kis csoporttársa is, akik nagyon rendezett körülmények között Mindkét kisgyerek egyke volt. Minden játékot, minden vackot megvettek nekik, és bizony nagyon kis akarnok és hisztis volt mind a kettő a csoportban. Itt a szülői nevelés szerintem rátett egy lapáttal arra, hogy a két kisgyerek mennyire önző, mindentakaró, és midenért hisztiző lett.

nálunk sem volt babakori nyálazás egyik gyereknél sem, viszont a 3-ból 1nagyon hisztis (dacos) volt. :)

Igazából akkor lehet szerintem erre "hitelesebb" választ adni, ha az embernek több gyereke is van. Főleg, ha mindent kb ugyanúgy csinál és az egyik mégis nagyon hiszis, míg a másik egy nyugodt természtet.