Van más is, akinek a gyereke sírva szokott hisztizni, vagy valóban az én lányom a kuriózum?

Lányunk 2 és fél éves, minden nyomorult öltözködés egy kínlódás vele, az összes csodamódszer ellenére is. EGyébként nagyon jófej kislány, nincs vele más gond, de reggel az öltözködés minden áldott momentumán kiborul: nem akarok nadrágot, nem kell harisnya, utálom a sapkát, nem kell kabát, nem akarok indulni. Előfordul, hogy ez odáig fajul, hogy a kisasszony toporzékolásba fog, közben ömlik a könnye azon, hogy a harisnya a lábára került... A szomszéd néni óvónő volt, megőrülök tőle, hogy amikor csak találkozunk, felvilágosít, hogy a gyerekem túl sokat sír, hiszen a hiszti nem ilyen (jelzem, hogy amint valami érdekesről kezdek mesélni, mikor én is összeszedem magam és a reggeli rohanásban és hisztériában idáig jutok, akkor hirtelen minden szívfájdalma megszűnik, és mint amit elvágtak, normális hangon kezd beszélni, nem ritkán röhög). De ez van, ő így hisztizik, máson is így szokott, és bár nem csinál ilyet sűrűn, és azt hiszem, jól is kezeljük, de neki ilyen a hisztije. Tudom, ne érdekeljen, ne törődjek vele, nem is határozza meg a napjaimat ez a dolog, inkább dühít. Ma a férjem vitte bölcsibe, mert én 10re megyek egy megbeszélésre, és ma is üvöltött a lépcsőházban azért, mert nem szandálban mentünk, a néni kinéz, és nem hagyhatta szó nélkül, rögtön meg is jegyezte, hogy szegény kicsi, mennyit sírdogál. VÁÁÁÁÁ!