Ma a boltban hallottam, ahogy egy anyuka és nagymama 'zsarolja' a 5-6 éves kislányt. Szólnom kellett volna nekik, hogy nem tesznek ezzel jót?
A játék részlegen nézelődtünk, és a másik sorban láttam, hogy a kislány válogat a játékok között és a mamája beszél hozzá, nem is figyeltem fel csak akkor, amikor a kislány azt mondta: Jó, jó, megígérem, soha többé nem fogok maszturbálni. Meglepődtem, és hallom utána, hogy a mamája mondja neki, hogy ha tényleg megígéri, megveszi neki mind a két játékot, amit választott. Bele is tették a kosárba. Büszkén szalad oda az anyukájához, és kiabálva meséli az anyukájának, hogy 'nem fogok többé maszturbálni!' Anyja meg kicsit szégyellve szól rá, hogy ne ordítson már. Gondolom nincs a kislány teljesen tisztában a fogalommal, talán csak annyi, hogy valami jó dolog, ami tiltott.
Szólnom kellett volna az anyukának, hogy ezzel a zsarolással kárt okozhatnak a kislány későbbi szexuális életében?
Most kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy nem említettem neki, hogy legalább nézzen utána az interneten. Nyilván nem akartam volna kioktatni, csak tanácsokat adni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"ha szóltam volna is csak azért, hogy a lányának ne okozzon törést a szexuális életébe"
-ha egy kicsit többet értenél a világból, többet tudnál, mint amit az interneten olvastál, és mániákusan forgatod a fejedben, akkor tudnád:
hogy az sokkal nagyobb baj, sokkal nagyobb törést okoz a gyerek lelki fejlődésében, ha a gyerek feje fölött róla beszélnek.
Minden baj, főleg, ha a neveléséről beszélnek róla, fölötte úgy, hogy hallja. Nem várom, hogy ezt megértsd, menj, csináld a mániád.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!