Mit gondoltok azokról a szülőkről, akik szerencsejátékra tanítják a gyerekeiket?

Potenciális vevőd lesz a következő években is.

Mit kell ezen fennakadni?

Szia, kisgyerekes anyuka vagyok.

Lottózóba sosem megyünk be, de olyan előfordult már, hogy a postán vettem egy 200 Ft-os kaparós sorsjegyet (egy évben max 2-3 alkalommal). Legutóbb kb. 2 hete voltunk, akkor a kisfiam választott valami balatonos vagy hajós sorsjegyet, de ugye nem a szerencsejáték miatt, hanem mert szép vitorlások voltak a képen (ovis).

Nem hiszem, hogy ezzel szerencsejátékfüggővé nevelném- én lekapartam (ő segített persze:) éa képet pedig eltette a kis kincses dobozába, mert szereti a hajókat.

Szerintem ez a szint és mérték teljesen normális, ebben nem találok kivetnivalót és olyan körülményt, ami a gyermekem fejlődésének kárára lenne.

Aki egyébként is a fizetése egy jelentős részét a lottózóba hordja, hetente több ezreket költ ilyen sorsjegyekre, fogadásokra- az már nekem is sok, butaságnak tartom.

Ez nemcsak vagy nem elsősorban anyagi kérdés (bár azt szokták mondani, hogy a szerencsejáték a h..lyék adója :), hanem szemléleté.

Mi soha nem nyertünk még semmit (jó, ilyen játékszámmal csoda is lenne:), max. 1-2szer a sorsjegy árát, de ugye ez is kb. 2 év alatt.

Ez az érem egyik oldala.

A másik az (és ez szerintem sokkal inkább van hatással a gyerekek, fiatal felnőttek pénzügyi kultúrájára vagy annak hiányára)- hogy beszélgetnek-e otthon a gyerekkel az ő szintjén a háztartási dolgokról, a pénzügyekről, a takarékoskodás, öngondoskodás fontosságáról?

Az én kisfiam még ovis, de rendszeresen beszélgetünk arról, hogy miből lesz a pénz, anyának ezért mit kell tenni, mennyibe kerülnek a dolgok, adott dologért mennyit kell dolgozni vagy ugyanennyi pénzért hány fagyit lehetne venni vagy hány napig menne az autó, amivel oviba viszem, hány vacsorát lehetne enni stb.

Pénzügyes vagyok, így valahol egyetértek veled, hogy a rendszeresen szerencsejátékon (és itt a rendszerességen és a mértéken van a hangsúly) szocializálódott gyerekek számára ez egyfajta hamis illúziót kelt, hogy valóban esélye lehet egy jobb életre, nyereményre, boldogulásra kemény munka nélkül.

(a valószínűségszámítás alapjait talán csak középiskola vége felé kezdik tanítani, a bevétel-költség vagyon-kötelezettség fogalmakat meg sajnos talán ott sem...)

Teljesen jó gyereknevelés.

Nem vagyok már mai csirke, de gyerekkoromban, amikor a Moszkva téren mentünk hazafelé anyukámmal, mindig vettünk a fémkarikára fűzött, keménylapú sorsjegyekből.

Nomális felnőtt lettem, még csak nem is lottózom.

Amikor a férjem lottózik szombatonként, néha (kb. havi 1x) viszi a kisfiunkat is, és együtt kaparnak.

Egyébként az a tapasztalatom, hogy anyagilag ált. 0-ra jövünk ki, ami a kaparósokat illeti.

Igen, nekem is az a fémkarikára fűzött sorsjegy jutott eszembe, mi is kaptunk néha, jó játék volt. Nem hiszem, hogy egy gyereknél ebben a mértékben többet jelentene. Olyan ez, mintha mi felnőttek megbotránkoznánk azon, hogyan lehet olyan véres, horror mesét olvasni a gyereknek, mint a Piroska és a farkas. A gyerekek még szerencsére másképp működnek, ők még mást látnak ezekben a dolgokban.

Gondolom a normális szülő sem úgy tálalja: most bemegyünk a lottózóba, és megalapozzuk a jövőnket egy sorsjeggyel, mert könnyebb, mint dolgozni, és úgy boldogulni.

Néha én is veszek a gyerekeknek, mert jó móka nekik. Nem értem, miből gondolod, hogy nem értik. Az enyémek értik. Hogy mi lesz belőlük: nem hiszem, hogy emiatt bármi baj érné őket, a személyiségfejlődésük szempontjából, nekem speciel nem játékfüggők, és kitűnő a nagyobbik.:). Egy értelmes gyerek felfogja, hogy ez játék. Nem kell vagyonokat költeni rá nyilván.

"Kiakaszt, hogy nem elég hogy a szülő elszórja a pénzét, még a gyereket is erre tanítja."

Nézd, ez nagyon vicces, tekintve hogy ebből élsz, ezért kapod a fizetésed. Van aki szerencsejátékra költi a pénzt, ez van. Meg cigire, meg piára, meg drága játékokra, meg édességre, meg nyaralásra...nem érthetünk mindenkivel egyet, de nem mondhatjuk meg, hogy a saját pénzét mire költse valaki. :)