Nektek hogy esne? és mit tennétek?
Bocs, kicsit hosszú leszek, de már teljesen tanácstalan vagyok!
Kezdem az elején...Párom, én és anyósom egy lakásban, 100%-ig külön háztartással élünk együtt!
Másfél éves született a lányom. előtte is mindenbe beleszólt anyósom, de ahogy hazaérkeztünk a kórházból, mindent máshová tett (cumi,pelus,krémek stb..) mert neki ott volt jó! rengetegszer átjött napi szinten, kopogásnélkül, pihenni sem tudtam. a gyereket folyamatosan pólyába kötötte, pedig sokszor szóltam, ne tegye mert nekem úgy nem jó. Párommal emiatt sokat veszekedtem, mert ő áltlában a pártjára állt!
Azóta is folyton beront kopogás nélkül, mindent pakol, sokszor meg sem találom amit keresek, szó szerint mindenbe beleszól. Kértem már szépen, nagyon sokszor hogy ne szóljon bele a dolgainkba,majd ha kell, kérek tanácsot! A mai nap mondtuk neki meg, hogy 24-én lesz a lányunk keresztelője. Kiderült, ő már virágot intézett, ezt meg azt csináltatott, a tudomásunk nélkül! Párom mamájának is ma mondtuk meg. Ő azon a véleményen volt, hogy ad pénzt a lánynak, és vegyünk neki "oda illő" ruhát, ne "kopott használtba"vigyük. Bevallom téli ünneplős nincs, de múlthéten vettem egy vadi újmeleg nacit. és kabát lesz rajta úgyis, nem értem miért adjak ki több ezer ft-ot fél óra miatt. És még folytatta hogy a vacsorára már nem jönnek el, mert párom nem fogllkozik se velük sem a családja többi tagjával, mert neki csak az én családom számít, és minden másodnap ottvagyunk. és "ne is pattogjak" ezen. Jelzem most várom második babát, 18 hetes vagyok, de semmit nemkérdeznek rólunk,azt sem,hogy vagyok, azt se tudják hány hetes vagyok. Vélemény? tanács?
8 as vagyok, akkor sztorno. Akkor igen is oszd ki a fejét. Én biztos megmondanám a férjemnek, hogy csináljon valamit az anyjával, ha nem akarja, hogy leordítsam a fejét. Tudom, hogy nem jó taktika, de én tuti nem bírnám ki. Egyébként minket is beijesztett már anyós, hogy ideköltözik hozzánk. A baj csak azzal van, hogy külföldön lakunk, így csak minket ismerne és a nappalinkban lakna...3 éve van még a nyugdíjig és néha néha felhozza a témát, hogy majd kijön. Mondjuk én közöltem a párommal, hogy ne is álmodjon róla. Szerencsére ő is így gondolja. A másik szerencsém, hogy anyós egyetlen egy esetben tudna kijönni, ha én fizetném az útját, mivel neki nem telik rá. De azért készülök, hogy 3 év múlva kemény csatát vívunk:S
Nem irígyellek.
Amit még tehetsz, habár nem biztos, hogy beválik. Egyszerűen zárd mindig magad mögött az ajtót. Csengőt ne szerelj fel, hogy ne tudjon csengetni, csak kopogni. Így mondhatod azt, hogy bocs, tus alatt voltam, nem hallottam. :D Vagy próbáld kifigyelni, mikor akar átjönni, s akkor olyan dolgot csinálni, ami elég privát, mondjuk öltözködni, vagy beszélj össze pároddal, hogy kezdjetek el csókolozni, vagy mit tudom én, s akkor hátha rájön, hogy nem kéne hivatlanul átmenni. Vagy terhességre hivatkozva mond, hogy rosszul vagy, vagy egyszerűen kertelés nélkül igenis meg lehet neki néha mondani, hogy bocs, de most menj el...tudom, elég nehéz. De ha nem csinálod, meg fogsz hülyülni tőle.
Valahogy pedig ki kell találni, hogy megszabaduljatok tőle, mert ez így nem jó. Az ilyen emberek nem tudom, nem gondolkoznak el rajta, hogy mikor ők ennyi idősek voltak, az ő anyjuk, apjuk nem lógott az ő nyakukon? Hogy az milyen jó volt, hogy ők mennyire utálták, hogy anyós belepanpog?
Remélem, ha én odajutok, hogy anyós leszek, remélem eszembe fog jutni:D
En azt nem értem, hogy miért kell együtt élni. Kulon kell költözni es meg van oldva. Ráadásul megegy gyereket vállaltatok ide..... Észmész....
A keresztelo pedig egy ünnep, illő normálisan fel öltözni es nem melegitoben vinni a gyereket.
Kedves 15-ös! Már NEM pólyázom a másfél éves gyerekem, de valóban nem volt előnyös se nekem, és a kislánynak se volt létfontosságú pólyázni. Jó volt a szobába az idő, járt keze lába kalimpált pólya nélkül, jól érezte magát. Külön lakásra egyrészt nincs több milliónk.másrészt meg nehogy már mi pakoljunk el, amikor anyós pofátlankodott ide!
Van a gyerekemnek már mondtam rendes ruhája, nem ünneplő a neve, de vannak olyan ruhadarabok, amikkel összeállítva még egy esküvőre is elmehet! És tanácsot kértem, nem hisztizek. Kíváncsi lennék a Te véleményedre, ha össze lennék ezekkel zárva. 2 hét után elment a tejem a lányommal, a sok ideg végett. Az is csak hiszti szerinted?? Te hogy viselnéd el, hogy egy házisárkény nap mint nap átmenne,és oarancsolna hogy ezt így meg úgy csináld? Attól hogy egy lakásan vagyunk, joga nincs ezt csinálni! És erre kértem tanácsot,nem azt hogy szerinted hiszti vagy nem!
Én vagyok annyira bunkó, hogy nem engedném be és nem érdekelne ha megsértődne. Nehogy már így viselkedjen és ez legyen a normális. Páromnak megmondanám, hogy ha nem intézi el az anyját, akkor én elmegyek, mert itt nem lehet nyugodtan élni. Persze az unokája de attól még nem a gyereke. Ha annyira babázni akar akkor szüljön magának. Komolyan nem értem az ilyen pofátlan embereket.
Pár napra nem tudnál haza költözni, hogy párod tényleg észbe kapjon? Meg anyós is? Lehet, ha látná, hogy komolyan gondolod akkor még rosszabb lesz neki.
Egyszerűen zárd be az ajtót és ne engedd be! Főleg ha külön bejárati ajtótok van. Csak nem fog fél óráig az ablakokon kopogni (ezért meg szólnék hogy az ablakon ne kopogjon).
Beszéljétek meg hogy kb hánykor mehet oda anyósod, amikor neked jó, és ehhez tartsa magát. A többi időpontban meg nem kell beengedned és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!