Rosszul esne nektek ez, hogyan helyes ezt kezelnem, ti megsértődnétek?

Gratulálok a kisfiadhoz, szerencsések vagytok, hogy megtaláltátok egymást és boldogok vagytok.

Azt tudod te is, hogy mi nők, nagyon buggyantak tudunk lenni, ha nem jön össze a baba. Saját példámat szeretném elmondani neked. Kisfiam születése után 4-szer vetéltem el. A 4. vetélés idején vettem észre, hogy az egyik kolléganőm kismama lett a 3. gyerekével. Már kétszer néztem végig a kismamaságát, kapásból rájöttem, hogy terhes, pedig még nagyon az elején volt. Árgus szemekkel figyeltem, hoyg jól látom-e. Szinte a baba születéséig dolgozott. Nem tudtam úgy rá nézni, mikor már bizonyossá vált a dolog, hogy ne pattanjak szét a feszültségtől. Ráadásul ő pont az a pocaksimogatós fajta, aki lépten nyomon a hasán tarja a kezét. Nekem minden találkozás olyan volt, mintha tőrt döfnének a szívembe. 10-en valahány éve együtt dolgozunk, nagyon szeretem őt és mégis...

Happy end. másfél éve megszületett a kislányunk, problémamentes terhességből. Ma már furcsa visszagondolni erre az időszakra. azt hiszem senkinek nem mondtam még el, mit éreztem akkoriban. Szóval nem biztos, hogy a rosszindulat beszél belőle, csak egyszerűen most más tudatállapotban van.

Elnézést, hogy ilyen hosszan írtam, de hátha így más szemszögből látod a problémát.

Engem ért nagyon nagy trauma, aminek a hatására egy ideig nem igazán tudtam elviselni sem a kismamák, sem a kisbabák látványát. Mégis, kénytelen voltam erőt venni magamon, hiszen a nővéremnek ikerbabái voltak akkoriban, és két út állt előttem: vagy megutáltatom magam az egész családdal (nyilván értette mindenki, hogy nekem rossz, de valahogy mégsem sikerült úgy kezelni, ahogy kellett volna), vagy erőt veszek magamon, és próbálok én is örülni a babáknak. Azt nem írom, hogy teljesen úgy viselkedtem, mint egy babáktól elolvadó nagynéni, de a helyzethez képest azt hiszem, szépen "teljesítettem" akkoriban. Szóval lehet az ember megzizzenve bizonyos dolgok miatt, de ez nem mentség arra, ahogy viselkedik. A barátnődet meg egyenesen nem értem. Nektek nem sikerült a lombik, de lett egy kisfiatok mégis. Nekik sikerülhet, de el kell fogadni, hogy nem mindenkinek jöhet össze. :( Talán azért viselkedik Veled így, mert attól retteg, hogy neki sem fog sikerülni, és a Te példád lebeg folyton a szeme előtt, ami nem ennek az elképzelésnek az ellenkezőjét erősíti meg benne. Szóval nem az örökbefogadással van baja, hanem a sikertelen lombik tényével.

Mindemellett én nem tekinteném barátnőnek. Anno nekem is megszakadt egy-két emberrel a kapcsolatom, akikről addig azt hittem, hogy barátok vagyunk. Tapintatlan, olykor lelketlen megjegyzéseket kaptam olyanoktól, akiktől nem is számítottam rá. Az élet rövid, hidd el, csak az igaz barátokra érdemes időt szánni.