Mi a véleményetek az alábbi szituációról?

A történet a következő: Van egy elsős kislányom. Most nem azért, mert az enyém ;), de tényleg angyali kislány, szófogadó, soha nem bánt másokat, sőt, sokat eltűr másoktól, néha még túl sokat is. (Ezt mondja a tanítónénije is.). Namost előtte ül egy kislány, aki mondhatni, hogy épp az ellenkezője. Alapból nagyon aranyos ő is, miért is ne lenne az, de ő azért jóval elevenebb... A lányom már hetek óta panaszkodott, hogy folyton hátrafordul órán, piszkálja, nem hagyja figyelni. (Persze a tanítónéni ha észrevette, rá is szólt.) Utána már arról panaszkodott, hogy csúfolja, és a haját is húzkodja. Oké, mondtam neki, hogy ne hagyja, de azért ne is bántsa a másikat, de azért próbálja megvédeni magát. Erre a múlt héten azzal jött haza, hogy a kislány órán hátrafordult, ő megint rászólt, hogy forduljon előre, erre a kislány mit csinált? Elkezdte fojtogatni, meg kitépte egy csomó haját... Na jó. Ezen a ponton eldurrant az agyam. Kinéztem az ablakon, és a kislány pont ott ment a házunk előtt hazafelé, én meg kimentem, és megállítottam. Megkérdeztem tőle, hogy mit is csinált a lányommal (mire ő nem mondott semmit, csak hallgatott), kérdeztem, hogy az én lányom bántotta-e őt egyszer is, akár szóban akár tettel (erre azt mondta, hogy nem), majd mondtam neki, hogy még egyszer egy ujjal hozzá ne nyúljon, és ne is csúfolja.

Ezután kerestük az apukáját is a munkahelyén, de nem dolgozott. Ma viszont összefutottunk, én meg megállítottam, és megkérdeztem, hogy mondta-e a lánya, hogy elkaptam. (Mert ugye nem akartam a háta mögött intézni a dolgot.) Mire ő: "Igen, mondta, és nagyon nem örülök neki. sírva jött haza, és egész este sírt, és azt mondta, hogy nem mer eljönni a házatok előtt, és az iskolába is fél elmenni. Meg különben is, azt mondta a lányom, hogy a te lányod úgy beszólt neki, hogy már nem bírta elviselni....bla bla" Szóval a kislány úgy adta elő a dolgot, hogy én egy félelmetes vadállat voltam, aki őt fenyegette (ami persze nem igaz), és ő a legártatlanabb az egész ügyben. Persze az én verziómat alig bírtam elmondani... :S Végül azért mondta az apuka, hogy azért ismeri ő a lányát, és nem tartja kizártnak, hogy úgy történt, csak nekem vele kellett volna beszélnem. Igen, az addig oké is, csakhát a fojtogatás mellett én már nem mertem úgy elmenni, hogy na majd pár nap múlva, ha összefutok az apukával, majd megbeszéljük, úgy éreztem, hogy azonnal cselekednem kell, és én úgy érzem, hogy elég diplomatikusan intéztem a dolgot. Korábban is volt sok eset (elvégre gyerekek), amikor bántották a lányomat, de ez már túl volt azon a bizonyos ponton...

Vagy szerintetek hagynom kellett volna, hogy másnap a lányom úgy menjen iskolába, hogy a másik kislánynak senki nem szól egy szót se ezért? :S

Amúgy érdekes módon azóta semmi gond a lánnyal.