Anyukák 3 év körüli gyerekkel, hogy bírtok velük? (konkrét esetek lent. )

Köszönöm a válaszokat!

77%-os "sorstársam", épp elkezdtem böngészni a kérdésedet, remélem a végére érek, míg alszanak a törpék :)).

Ma eddig egész jó napunk van, tegnap volt megint "elemében" a kis drágám. Nekem már tényleg a gyomrom, a kezem remegett, az apja meg inkább átment egy haverjához segíteni vmit, amire normál esetben tuti azt mondta volna, hogy oldja meg egyedül. Tényleg nagyon türelmes ember, de komolyan láttam a szemében a megkönnyebbülést, mikor telefonált a haverunk, és nem is tudtam hibáztatni érte. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ez a gyerek tényleg "tud vmit", és nem csak szimplán dackorszakos... Ahogy írta vki, nálunk is tart kb másfél éve, és baromi fárasztó / unalmas / idegölő... Az egyik fiú tesója is elkezdett "emberkedni" másfél évesen, de ő pl nem kergetett az őrület határára. Felfogta, hogy nem szabad, veszélyes, ne csináld, mert egyszerűen csak nem szép / nem szeretem (ilyen volt pl az orrtúrás :D ). Neki el lehetett terelni a figyelmét, megmostam az arcát, megnyugodott, nem rohangált őrjöngve meg öklendezve egy órán keresztül, stb... A kislány tud olyat is, hogy csak meg akarom fogni, amikor bolondóra van, és úgy elkezd visítani, hogy "neeee, anya, neee", mint ha legalábbis rendszeresen és komolyan bántanám, és okkal félne, ha közeledek felé.

A tegnapi cirkuszolását meg este lerendezte annyival, hogy odahívott, mikor fürdött, és közölte, hogy "szeretlek anya, csak néha hisztizek"... Tudom, hogy nekik sem könnyű ilyenkor, ezt a mondatát meg is könnyeztem persze.

CSak ugye az is nagyon rosszul tud esni, hogy pl a saját apám nem hiszi el, hogy tud ilyen is lenni, és úgy adja elő nekem is meg másoknak is, hogy én vmiért nagyon haragszom a kislányra, és túl szigorú vagyok vele fölöslegesen, és hogy ez mennyire természetes. Ilyenekkel jön, hogy sok felnőtt se tudja, hogy hogy kell viselkedni. Persze, mert gyerekkorukban nem tanították meg nekik... Mondjuk a tesóimmal az az "eredmény", hogy a 3-ból ketten cseppet önbizalomhiányosak vagyunk és állandó megfelelési kényszerrel küzdünk, a 3. (akire kezd hasonlítani a lányom) pedig egész egyszerűen egy zsarnok, aki mindenkit kihasznál aztán tojik rá meg bele. Szóval a szülői véleményt erősen szűröm.

Én is kaptam már meg, hogy milyen neveletlen, mert kivártam a postán, míg abbahagyja a fetrengést és mehetünk tovább, akkor sem veszek meg semmi kacatot, mert nem azért jöttünk.

Mesélhetnék még, de olvasom is közben az ottani hsz-kat. Tanulságos!

És sajnálom, hogy nem vagyok se álszent se szupermami és le merem írni őszintén, hogy akármennyire szeretem és a saját vérem, az a büdös kölök bizony az idegeimen táncol! Ez amúgy az ilyen apukám féle embereknél szokta kicsapni a biztosítékot, akik mindig a tökéletességet próbálják mutatni kifelé, de hogy a felszín alatt mi van, azt inkább meg hagyjuk is...