Mondta már neked a gyereked, hogy nem szeretlek? Hogyan reagáltad le?

Volt egy időszak, amikor naponta megkaptuk mind a ketten az apjával, olyan 2,5-3 éves kora körül, ha valamit nem kapott meg. Az apja az összeset a szívére vette, ém meg tudom, hogy nem kell komolyan venni, csak így vezeti le a dühét, frusztrációját. Annyit reagáltam mindig rá, hogy kár, hogy nem szeretsz én akkor is mindig szeretni foglak. Nem kell komolyan venni, mert ennyi idősen még csak annyit ért, hogy ezzel bánthat, ha valami nem úgy sül el, ahogy azt ő elképzelte.

Mondta már, de nem csináltam belőle nagy ügyet. Olyankor mondott ilyet, amikor nagyon kihúzta a gyufát és beküldtem a szobájába gondolkodni. Azt szokta még mondani, hogy "rád se fogok többet nézni", vagy ha valamit nem veszek meg neki a boltban, akkor jön a "soha többet nem is kérek semmit", na ezt meg pláne ráhagyom, ha nem kér, hát nem kér :)

Szerintem csak mérges, de biztos vagyok abban, hogy valójában szeret!!!

Nekem már mondta a 3 éves fiam, de utána látszott, hogy arra kíváncsi, hogy hogyan reagáljuk le... Én elmagyaráztam neki, hogy ez mennyire fáj nekünk, és azóta csak azt mondja, hogy nem mondunk ilyet, hogy nem szeretem anyát, vagy apát. Nekem mindennél bevált, hogy elmagyarázom, hogy mért nem mondunk dolgokat... Bejött a hülyézésnél is... De lehet gyereke is válogatja...

Az unokám szokta mondani, hogy utál. Természetesen ez az esti lefekvéskor hangzik el rendszeresen. 3 éves a manó. Valahol nagyon mélyen rosszul esik, pedig tudom, nem gondolja komolyan.

Ne vedd komolyan! Tinédzserként én nem egyszer mondtam így vagy árnyaltabban a szüleimnek, de nem gondoltam valójában így. Tudja, hogy függ tőled, tudja, hogy te szereted. A duzzogórohamokat pedig el kell viselni, ilyenkor jobb a békénhagyás. Semmi reakció!