Tényleg rosszul kellene éreznem magam, mert bölcsibe jár a 3 évesem és itthon vagyok a fél évessel?
A helyzet a következő: Visszamentem dolgozni, ezért a fiam 2 évesen ment bölcsibe (amúgy sem vagyok bölcsiellenes), majd két hónap múlva kiderült, hogy jön a kistesó. Mivel nem mehetett oviba, ezért mégegy évet ráhúzott az egész csoport, 10-en vannak, nagyon meg vagyok elégedve, a fiam is jól érzi magát, így most szeptembertől is jár. De így ugye hazahordja a betegséget, mondjuk csodával határos módon eddig még csak kétszer volt beteg.
Amikor itthon van ő is, eljátszunk, örülök, hogy néha ő is itthon van (bár beteg ne lenne, de van, hogy nem megy bölcsibe, csak úgy), de huzamosabb ideig kikészít az, hogy állandóan csak a fegyelmezés megy itthon. Dackorszakát éli, bár nem hisztis, de 20x kell neki mindent elmondani, és szerinte is "a falnak beszélek". Persze máshol nem ilyen, meg lehet vele jelenni bárhol (még temponban is végigült esküvőt, keresztelőt), meg lehet vele beszélni bármit, csak itthon apjával meg velem ilyen.
Nem is ettől vagyok kiakadva, próbálom nevelni, bár szép szóval, aztán eréjesen, aztán meg én vagyok a gonosz anya stb, dehát ezen túl kell esni, más téma.
Hanem attól, hogy a kishuga egész nap mást sem hall, mint az eréjes, olykor kiabálós anyát, akinek semmi nem jó, és 20x ismétli ugyanazt, ráadásul türelmetlen is leszek ettől, arról nem is beszélve, hogy szegény pici csak le van rakva hogy nézelődjön, mert a naggyal játszunk.
A dokinéni szerint nem kéne mennie a nagynak 4 évesen oviba, hogy ne hozza haza a betegségeket (két év bölcsi után). Vagy inkább két három betegség / tél, csak ne őrüljek meg, és a pici is kap legalább annyi egyedül törődést, mint a nagy kapott.
Szerintetek? Én inkább az utóbbira szavazok, holott minden tiszteletem azoké az anyukáké, akik két picivel vannak otthon!!!
Bocsi, hogy ilyen hosszú lett, de még így sem tudtam leírni érthetően, hogy mis az én dilemmám. Köszi, ha végigolvastátok!
Miért ne venné fel az ovi, ha 4 éves? Szerintem az ekkora gyerekeknek már szükségük van a hasonló korú gyerekek társaságára. Jövőre (2013/14-től) úgyis kötelező lesz az óvoda 3 éves kortól. Persze nagyon sok olyan óvoda van nálunk is, ahol ha tudják, hogy anyuka otthon van mondjuk a második gyerekkel, nem nézik jó szemmel, ha egésznapos lesz.
Az én véleményem, hogy 4 évesen nyugodtan beírathatos óvodába (különösen, ha semmi gond nem volt a bölcsödében). A betegségeket mindenképpen haza fogja hozni, teljesen mindegy, hogy mikor kerül közösségbe. (3, 4 vagy 5 évesen)
Az óvodai helyet nem lehet elvenni senki elől, mert a lakóhely szerinti óvodába fel kell venni minden gyereket. Amiről a korábbi hozzászólók írtak, az a bölcsődére lehet igaz, az óvodára semmiképp.
Ne érezd rosszul magad, tedd, ami szerinted a gyerekeid számára a legjobb.
Én másfél évig voltam itthon két gyerekkel, és valóban nem könnyű, mivel teljesen más igényei vannak a gyerekeknek a különböző életkorokban. Mégsem akartam bölcsődébe adni a nagyobbat, de nem ítélem el azt, aki megteszi, megértem, hogy nehéz. A nagyobb lányom 4 évesen kezdte az óvodát.
egy 4 és fél éves és egy 22 hónapos anyukája
Jaj aranyos vagy, értem én is mi a gondod, nekem is hasonló volt. A fiam 2 éves volt mikor született a hugi aki szegény egy áldott rendes baba volt és mivel a fiam akkortájt durván dackorszakát élte ezért én is pont ezt éltem meg hogy szegény kicsi alig "lát" kvázi csak szoptattam, pelusoztam és raktam is le mert a nagyobb igényelt minden figyelmet.
Volt hogy szoptatás közben is elkiabáltam magam mert a fiam hirtelen gondolt egyet és izomból elkezdte dobálni a tévét egy bazinagy kisautóval illetve nehéz favonatokat dobált felénk....nem sűrűn fordult elő ilyesmi de akkor igen.
És nekem is ilyen érzésem volt hogy ÁLLANDÓAN csak kiabálok, fegyelmezek "puffogok" így az én fiam is bizony elment oviba 2év 8 hónaposan mert akkor még bevették (ez 2 éve volt) a minicsoportba. És nem azért mert én nem tudtam megnevelni ( a nevelés továbbra is rám maradt mert az óvónénijei egyem a szívüket igazi kotlós tyúk típusúak dajkálták, babáztak vele egész nap ha vmit akart egyből rohantak megcsinálták mindent megtettek helyette szóval kényeztették de elvárások nem igazán voltak) hanem mert a kicsinek is jár belőlem igenis idő.
És sokkal sokkal jobb lett minden onnantól mert 1. a kicsivel voltam reggel 8tól délután 4 ig) 2. a fiam is jól érezte magát az oviban, nagyon szereti a mai napig és mire hazaért én is sokkal sokkal türelmesebben és jobban álltam a dolgokhoz.
Egyébként meg ez az állandó "szájtépés" és nevelés azért valahol jó is volt mert a lányom észrevétlen sajátított el minden szabályt, lett szobatiszta, evett egyedül stb. tehát ráragadt mit hogy is kell úgyhogy ezt a részt megspóroltam:)
Egyébként meg 18 hónapos koráig áldott nyugodt kedves nem sírós volt aztán nála is kitört a dackorszak ugyanúgy:)))És nem hinném hogy ez összefüggésben lenne azzal hogy hallotta hogy a tesóval veszekszek sokszor , hanem normális dolog.
Kedves 11!
Nem kötelező a körzetes ovinak felvenni, ezt rosszul tudod. Bp peremkerületébe lakunk, itt tavaly 60 gyereket nem vettek fel az oviba.
3-as voltam
Köszi az eddigi válaszokat!
Igen,a fiam is úgy tanulta meg egyedül kitörölni a fenekét (azért ellenőrizzük még) hogy mindig szoptatás közben jutott eszébe, hogy neki kakálni kell... :o)
Igazából azért merült fel bennem a kétség, mert a dokinéni sulykolta, hogy ne menjen télen oviba a fiam, hogy ne hozza haza a betegségeket. Ő is elmondta, hogy ő is otthon volt a két gyerekkel, a férje katona stb stb... ok. Dehát kinek mi. Az sem mindegy, hogy hol, milyen lakásban élünk.
Meghát egy 4 évesnek, főleg két év bölcsi után kell a gyerektársaság, tehát ha járunk játszóházba, babaklubba stb, onnan is ugyanúgy összeszedi a betegségeket. A játszótérről is haza lehet hozni....
Egyébként én amúgy sem vagyok a "3-4 éveskorig az anyja mellett a helye a gyereknek" híve és ez azt hiszem magán ügy, mint ahogy az is, ha direkt nem viszik közösségbe a gyereket.
Örülök, hogy vannak köztetek, akik értik a helyzetem és a dillemám :)
Nekem 3 gyerekem van. 4 éves, 2 éves és 2 hós - egésznap - éjjel egyedül velük. Épp most szerettem volna átíratni egy közelebbi oviba a 4 évest, mert megoldhatatlan számomra a félórás gyalogút a körzetes oviba, ahova szeptemberbe vették fel a fiamat. Járt november elejéig, utána képtelen voltam nagy hassal, 1,5 évessel oda-vissza vinni a nagyot oviba. Na lényeg, hogy itt az ovivezetőnő mondta, hogy azért rossz, kezelhetetlen, dacos, minden figyelmet kikövetelő a nagy, mert testvérei születtek és a nagyobb gyerekeknek ilyenkor mégtöbb figyelemre van szüksége. Nem az a megoldás, hogy attól függetlenül, hogy a most 4 éves szeretne oviba menni, hogy lepasszoljuk az oviba. Szerinte az a legjobb megoldás, ha együtt van itthon velem a 3 gyerek, így szocialiizálódjanak, a nagynak ez a legjobb-ez a vezetőnő véleménye. És elég 5!!!!! évesen oviba íratni, azaz jövő szeptembertől. És a kicsiknek is az lesz a természetes, hogy megoszlik a figyelem. Tény és való, hogy a 2 éves és a 4 éves csodajól eljátszanak pedig fiú-lányok.
Én nemtudom, hogy mitévő legyek, mert elképesztően fáradt vagyok a 3 gyerekkel 0 segítséggel és a házimunkákkal. Most alszik a két nagy, a kicsi nem akar. Szóval néha már menekülök a helyzettől és akkor feljövök félórát netezni.
Bocsi a kicsit OFF-ert, de muszaj leirnom, vegul is temaba vago...
Nem ertek egyes valaszolokat: miert az anyukara mergesek, hogy elveszi a gyerek mas elol a helyet, miert nem probalnak azert kuzdeni valahogy, hogy nyissonak meg egy ovit vagy meg egy csoportot az oviban??? Tobben kapnanak munkahelyet is (ovonok), es ugyis mindig csak fogy a magyar nep, mindig sokkal kevesebben vagyunk az elozo nepszamlalashoz viszonyitva :( Hat miert nem tud az allam a nepessegpolitikajaba beiktatni meg egy par ovonoi fizetest, foleg, ahol 60!! gyereket nem vesznek fel az oviba??? Ez rettenetes, ami megy...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!