Tényleg rosszul kellene éreznem magam, mert bölcsibe jár a 3 évesem és itthon vagyok a fél évessel?

A helyzet a következő: Visszamentem dolgozni, ezért a fiam 2 évesen ment bölcsibe (amúgy sem vagyok bölcsiellenes), majd két hónap múlva kiderült, hogy jön a kistesó. Mivel nem mehetett oviba, ezért mégegy évet ráhúzott az egész csoport, 10-en vannak, nagyon meg vagyok elégedve, a fiam is jól érzi magát, így most szeptembertől is jár. De így ugye hazahordja a betegséget, mondjuk csodával határos módon eddig még csak kétszer volt beteg.

Amikor itthon van ő is, eljátszunk, örülök, hogy néha ő is itthon van (bár beteg ne lenne, de van, hogy nem megy bölcsibe, csak úgy), de huzamosabb ideig kikészít az, hogy állandóan csak a fegyelmezés megy itthon. Dackorszakát éli, bár nem hisztis, de 20x kell neki mindent elmondani, és szerinte is "a falnak beszélek". Persze máshol nem ilyen, meg lehet vele jelenni bárhol (még temponban is végigült esküvőt, keresztelőt), meg lehet vele beszélni bármit, csak itthon apjával meg velem ilyen.

Nem is ettől vagyok kiakadva, próbálom nevelni, bár szép szóval, aztán eréjesen, aztán meg én vagyok a gonosz anya stb, dehát ezen túl kell esni, más téma.

Hanem attól, hogy a kishuga egész nap mást sem hall, mint az eréjes, olykor kiabálós anyát, akinek semmi nem jó, és 20x ismétli ugyanazt, ráadásul türelmetlen is leszek ettől, arról nem is beszélve, hogy szegény pici csak le van rakva hogy nézelődjön, mert a naggyal játszunk.

A dokinéni szerint nem kéne mennie a nagynak 4 évesen oviba, hogy ne hozza haza a betegségeket (két év bölcsi után). Vagy inkább két három betegség / tél, csak ne őrüljek meg, és a pici is kap legalább annyi egyedül törődést, mint a nagy kapott.

Szerintetek? Én inkább az utóbbira szavazok, holott minden tiszteletem azoké az anyukáké, akik két picivel vannak otthon!!!

Bocsi, hogy ilyen hosszú lett, de még így sem tudtam leírni érthetően, hogy mis az én dilemmám. Köszi, ha végigolvastátok!