Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Meg fog vígasztalódni?

Meg fog vígasztalódni?

Figyelt kérdés
Karácsonykor a kisfiamnak vettem kettő-három ajándékot. (Mi úgy csináljuk hogy elvisszük a boltba, megkérdezzük van-e valami a többieknek ami neked nincs, és amikor elmondja, elviszem kenyeret venni ilyenek. A férjem meg közben megveszi az ajándékot, vagy amikor oviban van akkor vesszük meg.) Tehát most is megkérdeztük, de azt mondta nem kér semmit. Általában sok mindent kér ezért a rokonok is besegítenek, de így se kap meg mindent. De eddig így örült. Na mivel nem kért semmit, ezért a rokonok sem tudtam mit mondani mit kér. Karácsonykor kibontotta az ajándékokat, és egynek sem örült. Volt aminek örült volna, de ez az egy kis ajándék lerontotta az örömét. Akkor mondta el hogy egy kis kék kocsit akart. Igen de van vagy kismillió kocsija. Tegnap jöttek a rokonok, és ők is csak ruhát hoztak meg ceruzát hoztak neki. És most morcos, mert nem kapta meg. Elmondtuk neki hogy ha nem mondja meg hogy mit kér, akkor a Jézuska nem tudja meg. Meg hogy becsülje meg amije van. És vannak olyan gyerekek akik még ennyit se kapnak. A kérdés:szerintetek így meg fog vigasztalódni?

2012. dec. 27. 16:25
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
mint tudjuk, az élet nem habostorta ... azt hiszem jó úton vagy abba az irányba, hogy legyen majd egy követelőző, a realitástól messze álló gyereked ... mindamellett mint szülő értem a reakciód, csak tudom, hogy ez nem jó, hogy ettől szenvedsz, és próbálsz esetleg korrigálni
2012. dec. 27. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
85%
Ez egy érdekes kérdés. Márcsak azért is mert egy kisgyerek mindennek örül. Szóval furának tartom, hogy hogyan juthatott idáig egy kisgyerek, hogy nem örül, és anyuka meg aggódik, vajon meg fog e vigasztalódni. Nem értem nem értem.
2012. dec. 27. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Hány éves?
2012. dec. 27. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

ez nekem is fura.a fiam három éves múlt,és minden kis sz@arnak örülni tud.tényleg a legkissebb matricának is.akármit kap,elkezd kiabálni,hogy pont ilyet akart.

lehet túlságosan el van kényeztetve a fiad,és tényleg mindent megkap,amit csak kigondol.ezen lehet változtatni kéne

amúgy mennyi idős?

2012. dec. 27. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Én szívesen megvenném neki amit akar, de én se vagyok milliomos. Meg nem akarom elkényeztetni mert ha hozzászokik! Csak ne lenne szomorú. Lehet hogy elkényeztettem?
2012. dec. 27. 19:30
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

:D


"elvisszük a boltba, megkérdezzük van-e valami a többieknek ami neked nincs"


Nem egyeznek a nevelési elveink. Én véletlen sem kérdeznék ilyet, talán azt hogy mit szeretnél? Én épp, hogy arról igyekszem lenevelni, vagyis inkább ránevelni, hogy ne olyan kelljen neki, mint ami másoknak van!!!!!!! Számomra ez elv. Ne kívánja másét, ne akarjon olyat kapni.

Szerencsére egyik sem szomorkodik ilyen dolgok miatt, sőt!!! Ha szülinapjára a saját magam által készített sütit kapott, mert nem volt pénzünk ajándékra, akkor annak örült és sokkal nagyobb büszkeséggel mesélte másoknak, mint a gazdag csemete a hiperszuper qvadját. Ez csak egy példa.

Igen...ha már duzzog a játék miatt, amit nem kapott meg, és nem örül annak, amit kapott, az már elkényeztetés egyik jele. Ha akarsz tudsz változtatni, ha az a fontos, hogy mindene meglegyen, mármint anyagi javai, akkor ennyi.

2012. dec. 27. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
8 éves nagyon hisztis tud lenni. De akkor se kap meg mindent. És minden apró dolgon megsértődik, ha nem kapja meg. Egy kis kocsi nem a világ vége? Ugye.
2012. dec. 27. 19:38
 8/8 anonim ***** válasza:

8 éves és ovis? Bocsi, de ez megütötte erre felkaptam a fejem.


Nekem mindig nagyon fura, ha egy szülő nem tud ajándékot választani a saját gyerekének. Ha ismerem a gyerekem, akkor tudom, hogy mivel szeret játszani, mi a kedvenc elfoglaltsága, figyelem, hogy pl. a játékboltban mihez megy oda többször is, vagy mit emleget újra meg újra... Karácsonykor meg még könnyebb a dolog, hiszen írhatnak listát a Jézuskának. Nekem még ovisak a lányaim, de már ők is november eleje óta rajzolták a listájukat. Volt, amit menet közben kihúztak róla, mert jobban megtetszett nekik valami más. Olyan isvolt, hogy együtt nézegettük a játékkatalógusokat, és abban mutogatták, hogy mi tetszik nekik. Persze sok mindent "cenzúráztam" és folyamatosan figyelmeztettem őket, hogy természetesen nem fognak mindent megkapni a listáról, csak néhány dolgot, amit kiválaszt a Jézuska. Aztán végül kaptak olyan ajándékokat is, amit nem is írtak fel a listára, hanem én választottam nekik (társasjátékok), de olyan is volt, hogy annyira de annyira emlegettek valami játékot, amit pedig eredetileg nem akartam nekik megvenni, míg végül beadtam a derekam, és jól tettem, mert az lett az első számú kedvenc.

2012. dec. 28. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!