Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit tennétek a helyemben?...

Mit tennétek a helyemben? Vinnétek oviba vagy sem?

Figyelt kérdés

Van egy 4 éves lányom, most kiscsoportos. Tavasszal kezdte az ovit, nyáron itthon volt, most ősszel megint ment ugye, és 2 hónap alatt szépen beszokott, már nem sírt, bár odáig sem volt az oviért. De ez mindegy is.

Van két ikeröccse, 2 év 4 hósak. Mióta a lányom oviba jár most ősszel, szinte folyton betegek. Az egyik csak náthás, fülfájás, az még csak hagyján, de a másik már 4x fulladt be, mert ahogy előjön a takony, mindjárt a tüdejére megy, már voltunk tüdőgondozóba, kapja a gyógyszert naponta, de már mióta szedi is 2x volt beteg. 3x voltunk kórházban megfigyelésen órákat, hogy nagyjából rendben jöjjünk haza, most megint napi szinten 3x sok hörgőtágítót kap.

A nagylány is beteg volt, most őt sem engedte már a doki a múlt és most héten oviba a doki, már jól van, de azt javasolta, az évben már ne menjen. Saját maga miatt.

Nem is megy, és most már az eldőlt hogy idén már nem megy, mert tegnap megint ügyeletre kellett vinni a fiam, és mert úgy tudom két kisgyerek bárányhimlős is a csoportban, szóval mindent összevetve és orvosi javaslatra ez így lesz.


De tegnap ügyeleten (oda vittem eddig fulladással a kicsit mindig, szóval a doki már nagyon ismeri a helyzetünket) javasolta, hogy ha nem kell, szerinte januárba ne vigyem a lánykát közösségbe, a kicsi miatt. Kicsit erősödjön, kap immunerősítőt, stb.

Ti mit tennétek? Vinnétek vagy sem a nagyot?

Ő amúgy nagyon jól elvan itthon, szépen játszanak együtt hárman, igyekszem hasznos és közös elfoglaltságokat csinálni velük.


2012. dec. 14. 12:01
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:

Hű, ez nagyon nehéz szituáció. Amikor engem az orvos szekált, hogy nem kéne egy gyereket bölcsibe adni, pláne amikor a kishuga elkap tőle mindent és fontoljam meg a nagyobbik otthon tartását, hogy a kicsi ne legyen ennyit beteg ---- nem változtattam. Járt tovább a bölcsibe a nagy. A kicsi most 1.5 éves és szerencsére egyáltalán nem beteges. Sokszor enyhébb lefolyású nála egy nátha, mint a nagyobbiknál.

A Te helyzeted viszont teljesen más, mert a kisfiú komoly betegséggel küzd. Viszont a lányodat sem hozhatod rossz helyzetbe emiatt (hogy magyaráznád ugye meg, hogy most itthon kell maradnia, de jövőre már mennie kell, stb). Én az orvos javaslatát fogadnám meg. Januárban maradjon még otthon a lányod. Mondhatod, hogy hosszú téli szünet van. Kicsit hadd erősödjön és jöjjön rendbe a Fiad. Aztán vissza az oviba, mondjuk februártól.


Persze ha ugyanígy visszaesik a Fiad és fullad, akkor jobban át kell gondolni mégegyszer, hogy mik az előnyök/hátrányok az egész családra, s minden tagjára nézve :(.


Jobbulást és kellemes ünnepeket!

2012. dec. 16. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:

Én csak annyit tennék hozzá, és ennek fényében is gondold végig, hogy a betegséges időszak nem csak január, hanem egészen márciusig tombol. Abban igaza van a dokidnak, hogy a java még csak most jön.

Nekem már 4. éve jár oviba a nagy, és a január-február-március így egyben a legzűrösebb időszak.

Tehát ha nem viszed januárban, akkor ne vidd február-márciusban sem.

2012. dec. 17. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

inhalátorotok nincs?nekünk az rengeteget segít.Fiam ugyan nem fullad,de neki is egyből hörghurut lesz.Szeptember óta minden nap reggel-este inhalálom salvus vízzel.Így megúsztuk két itthon maradós betegséggel,ebből egyszer kellett antibiotikum és rectodelt.Tavaly szeptembertől idén szeptemberig bölcsis volt,azóta ovis.Az egész bölcsit végigbetegeskedte.Most már jobb a helyzet.ha ezt a hetet is végigjárja,akkor egy teljes hónapot járt hiányzás nélkül.ez lesz az első ilyen hónap.

hörgőtágítót mit kap?spiropent vagy ventolin?

én régebben mindig spiropentet adtam,de a tüdőgyógyász a ventolint javasolta inkább,mert az közvetlenül és egyből hat.

szerintem a heti 1-2 sószobát is megpróbálhatnátok,de ha nincs inhalátorotok,azt írass mindenképp a tüdőgyógyásszal.

2012. dec. 17. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek, neked utolsó különösképpen!

Igen, most csütörtökön megyünk fül-orr gégészetre inhaláló miatt. (esetleg meg tudnád mondani, mennyibe fog kerülni? )

Amit most kapott a fiam utoljára és még most is kapja, csütörtökön pedig megmondja a doktornő hogy hogyan tovább:

3*3 ml Spiropent

3*2 puff Ventolin

2*2 puff Flixotid

2*1 (ezt már csökkentettem magamtól 1*1-re, mert így is rendben van) Theofilin kúp

köptető,

orrcsepp, orrszívás

+ most az antibiotikum


Az első fulladásánál Theophillin kúp kúrán volt, 2 dobozzal kellett elhasználni, vagyis 20 db-ot, pontosan 8 óránként kapta.


Mikor fulladt, Ventolin kúrával kezdtek a kórházban, ami 4*2 puffot jelentett 20 percenként +5 ml Spiropent---ettől jött úgy ahogy helyre a légzése pár óra alatt. Ja és ilyenkor is kapott kúpot.

Rectodelt is van itthon, de azt csak végső esetben, ha nincs a Theophillin, mert az erős gyulladáscsökkentő, és nem is tudom mi van még benne, azt mondta a doktornő azt már csak akkor szokták adni, ha már a többi nem használ.

Remélem kapunk mi is inhalálót és használni fog!!!

Az a baj, hogy ezek a hörgőtágítók nagyon megdobogtatják a szívét a kicsiknek, jó lenne minél kevesebbet adni neki. :-(

2012. dec. 17. 12:54
 15/15 anonim ***** válasza:

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..

ezt a kérdést most tette fel valaki,az első vagyok,ebből megtudod

2012. dec. 17. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!