2-4 év körüli kisgyerekesek! Hány óra felé vacsiztok, fürdötök?
Mikor fekszenek a gyerekek?
Miután lefeküdtek csináltok még valamit (fürdés, rendrakás, mosogatás) vagy akkor már ti is pihiztek (alvás, tv, könyv, net, férj)?
Nálunk fél 7-kor van vacsi, fél 8-kor engedjük a fürdővizet, fél 9-kor lámpaoltás.
Utána még összebújuk, beszélgetünk, aztán a fiam bemászik az ágyába én pedig kijövök. Ált. este 9-től reggel 7-ig alszik.
Decemberben lesz 3 éves.
Megmondom őzintén, max. teregetni szoktam, meg egy kicsit elpakolni, amikor kijövök tőle.
Ha ünnepre készülünk, akkor van, hogy utána sütök tortát stb., de ez a ritkább. Inkjább TV-zek, nezetek, férjemmel vagyok.
4,5 és 2 évesek a gyerkőcök, a nagy már ovis.
Fél 7-7 óra fele vacsizunk, utána fürdés, este a nagy kakaózik a kicsi tejet iszik, én közben mesélek, utána alvás. A kicsi 8 legkésőbb fél 9-kor már alszik, a nagy mivel alszik az oviban, így este nehezen alszik el, van, hogy fél tízig ébren van, de max fél 9-kor őt is ágyba dugom, de tudja, hogy nincs mászkálás, ott kell maradni. Én ugyan nem fekszem mellette órákig mire hajlandó elaludni. Néha hallom, hogy énekelget az ágyában, vagy még a babáit pakolgatja az ágyba, de szerencsére elvan magában, így én fektetés után tudok még pakolászni, bepakolni a másnapi mosást, mosogatógépet, ez max fél óra, így reggel rendbe rakott lakás vár. És ilyenkor van időm a férjemre, aki sokszor csak azután ér haza, mire a gyerekek alszanak, így estére nem szoktam komolyabb melót hagyni.
3 hónapja lakunk itt, jelenleg egy helyiségben a konyha, étkezővel, de jövő héten már kész lesz a szobájuk végre!
Régi lakásunkban úgy volt, hogy fél 7-7 vacsi, fél 8 fürdés, 8-kor a kicsinek alvás, a nagynak fél 9. Ott a vacsi után gyors rendet raktam, és miután lefeküdtek már én is pihentem.
Most hogy építkezünk a férjem minél tovább kint van a félkész részen csinálni a házat (napközben munkahelyen van) így 7 körül lefürdetem a gyerekeket, fél 8-kor jön bea férjem, akkor vacsizunk, és utána, mivel egész nap nem látják egymást, amíg én rendet rakok addig játszanak. Csak hát apával a játék az ugye inkább őrjöndés, felpörgés, ez ellen nem tudunk tenni, örülnek hogy egy kicsit együtt vannak. Ha kész lesz a ház akkor már ugye munka után (5) férjem is velünk lesz, lesz idő estig apázni.
Így kb fél 9-re vagyok kész a rendrakással, másnapi kaja előkészítés (férjemnek amit visz), kakaó a gyerekeknek, gyors tusolok, 9 mire lámpaoltás van.
De ha átkerülnek a szobájukba, akkor előbb leteszem majd őket aludni és utána pakolok, csak most felébrednének rá.
Én a fél 9-et tartom ideálisnak fekvésnek. Ma reggel fél 8-kor félálomban öltöztettem a 4 évesem, alig bírt felkelni. Mert ugye majdnem 10 volt mire este elaludt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!