Anyukák kérlek írjatok, hogyan sikerült feldolgozni, hogy autista a gyermeketek?

3 évet szaladgáltam vele orvostól orvosig, hogy mi lehet a baja. Egyszer idegösszeroppanást kaptam, és hónapokig nyugtatókat kellett szednem. 1 éve kaptunk diagnózist. 3 napig annyira sírtam, hogy nem bírtam abbahagyni. A mai napig néha elsírom magam miatta. Rettegek, hogy mi lesz az én gyönyörű, aranyos, okos csodabogarammal a későbbiekben. Milyen iskola fogja majd őt felvenni? Lesznek igazi barátai? Nem fogják folyton bántani, kihasználni, mert olyan védtelen? Élhet azért boldog életet?

Én annyival jobb életet szerettem volna adni neki, és most minden erőmmel azon vagyok, de engem napi szinten elfog a kétség. Kifelé erősnek mutatom magamat,és mindent megteszek érte, amit lehet, de belül csak a szomorúság maradt.

Én azt hiszem elfogadni tudtam, megemészeni nem.

Előző! Ne add fel! Én is kétségbeestem néha, de folyamatosan történnek CSODÁK! Pont ma kaptam egy óriási megerősítést, suliügyben... azt hittem, az egész évünk kereséssel fog telni, de már sikerült találni egy tündéri tanító nénit, aki elfogadja az Aspergeres lányom, és több kolléganője is támogatja a dologban tanácsokkal, szakirodalommal! Már most elkezdjük a "szoktatást", de elképesztő, hogy mennyien összefogtak, hogy ez sikerüljön... gyakorlatilag a hátunk mögött szervezkedtek az ismerősök, és nagyon hálás vagyok nekik!

És a kislányomat imádják az oviban, minden furcsasága ellenére, rengeteg barátja van.

Ne aggódj!

31-es vagyok. Nagyon sajnálom :-(

Hogyan tovább?

Szia kerdezo.

Megkerdezhetem hogy azota mivan veletek? Tudom nagyon regi a kerdesed,de edekelne. Ne haragudj ha zavartalak