Hogy mondhatja azt egy nagyszülő, hogy nem neki szültem a gyereket?
Kislányom 3 éves, egyedüli gyermek.
Az anyukámék 5 km-re laknak tőlünk. A lányommal általában heti 1 nap megyünk át bölcsi után, hogy el tudjak menni ügyet intézni, nagybevásárolni stb. Ilyenkor kb 5-7 óráig vigyáznak rá. Ezen felül havonta hétvégén 1 napot ott tölt, illetve kb. havi egyszer ott alszik, ami után állandóan azt hallgatom, hogy az anyukám milyen fáradt, mert a gyerek forgolódott egész éjjel (saját ágya van, nem együtt alszanak). Egyébként is gyakran már előre húzgálja a száját.
Ha beteg maximum 1 napot képes vigyázni rá.
Csak mellékesen apukám nyugdíjas, anyukám a saját cégében dolgozik kötetlen munkaidőben.
Ha szóvá teszem, hogy miért kell könyörögni, hogy a gyerekre vigyázzanak, akkor megkapom, hogy nem nekik szültem. Tudom, hogy sok családnak még ennyi segítsége sincs, de nekem ez a szöveg nagyon rosszul esik. Jogosan? Vagy túlreagálom?
Egyetértek az utolsó válaszolóval. Nem értek egyet azzal, hogy ajánlja fel, hogy vigyáz a beteg gyerekre. Azért mert cége van, ugyanúgy dolgoznia kell. Anyukám már nyugdíjas, mégsem hagyom ott a 2 éves lányunkat, mert bár biztos vigyázna rá, de nem szeretném, hogy teher legyen Neki. Ő már felnevelt engem, ha nem muszáj, Neki jusson csak az öröm. Mondom ezt úgy, hogy én is kicsiként a Nagyiéknál voltam egész nyáron. Mindenhová visszük magunkkal egyébként a kislányunkat.
10-es voltam és ismét le lehet pontozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!