Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogy mondhatja azt egy nagyszü...

Hogy mondhatja azt egy nagyszülő, hogy nem neki szültem a gyereket?

Figyelt kérdés

Kislányom 3 éves, egyedüli gyermek.

Az anyukámék 5 km-re laknak tőlünk. A lányommal általában heti 1 nap megyünk át bölcsi után, hogy el tudjak menni ügyet intézni, nagybevásárolni stb. Ilyenkor kb 5-7 óráig vigyáznak rá. Ezen felül havonta hétvégén 1 napot ott tölt, illetve kb. havi egyszer ott alszik, ami után állandóan azt hallgatom, hogy az anyukám milyen fáradt, mert a gyerek forgolódott egész éjjel (saját ágya van, nem együtt alszanak). Egyébként is gyakran már előre húzgálja a száját.

Ha beteg maximum 1 napot képes vigyázni rá.

Csak mellékesen apukám nyugdíjas, anyukám a saját cégében dolgozik kötetlen munkaidőben.


Ha szóvá teszem, hogy miért kell könyörögni, hogy a gyerekre vigyázzanak, akkor megkapom, hogy nem nekik szültem. Tudom, hogy sok családnak még ennyi segítsége sincs, de nekem ez a szöveg nagyon rosszul esik. Jogosan? Vagy túlreagálom?


2012. júl. 25. 00:19
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:

Én csak abból indulok ki,hogy a környezetemben nem ezt látom. Sőt nagymamáim mesélték, hogy nyaranta hétvégéket töltöttem náluk már 3 évesen is. Mikor elkezdtem az iskolát minden délután 2-től 7-8 óráig náluk voltam. Nem gondolom, hogy a kislányom olyan megterhelő lenne.

Nekem nem teher a kislányom és elviszem bevásárolni is, de nagyon szeret oda menni, mert nekik kertes házuk van, vettünk homokozót, csúszdát, medencét, aminek akkor még örültek.

Köszönöm a válaszokat, azt hiszem tényleg az a megoldás, hogy kevesebbet viszem.

2012. júl. 25. 08:34
 12/23 anonim ***** válasza:
88%

Nekem is rosszul esne a saját anyámtól ilyesmi (ő már nem él sajnos így nem próbáltuk ki mennyit vigyázna a gyerekeimre de szerintem akármennyit kb.) de még anyósomtól is rosszul esett szóval megértelek.

Főleg úgy hogy nálunk pl. a nagyobbam (4.5 éves) kifejezetten szeretett a mamával lenni, szeretNE meg kérdezi is hogy mi van a mamával stb.

Én meg mindig mondom hogy hát csak ritkán tud jönni stb.

Pedig nem lakik messze mi is mehetnénk, ő is jöhetne, de ő is kifejtette nekem hogy neki elég volt a férjem és testvérei anno babázásnak, ő már ehhez öreg (60 éve amúgy...56 volt mikor a fiam született).

Másrészt igazat adok abban az előttem szólóknak hogy ha segít és rá tudod bízni annak örülni kell, de ez nem lehet elvárás, heti 1szer 5-7 óra szerintem sok meg a többivel együtt (úgy sok persze ha ők ezt nyűgként élik meg, ha szeretnek együtt lenni akkor egyáltalán nem sok de valahogy úgy érzem nálatok nem erről van szó).

Úgy nem szabad vállalni gyereket hogy majd lesz aki segít ha már ott a baba mert nem biztos!!

2012. júl. 25. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
most én olvastam félre? de az bölcsi után szerintem 17-19óráig értette.Az 2óra vigyázás hetente.
2012. júl. 25. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
83%

megértem, hogy rosszul esik, de nem minden nagyszülő lelkes unokázós. És abban meg teljesen igazuk van, hogy nem nekik szülted.

Én ha teher lenne nekik a gyerek, tuti át sem vinném. Azért ezt a gyerek megérzi, és milyen rosszul eshet neki...


vannak ilyen nagyszülők is, ezt sajnos el kell fogadnod, joguk van saját élethez, mert tényleg nem kötelességük vigyázni rá.

2012. júl. 25. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
81%

Szerintem ez egyáltalán nem sok. Mondjuk én nem hagyom ott aludni 3 évesemet a nagyszülőknél, mert egyszer hagytam, de akkor rosszul aludt, úgyhogy még várok vele, soká fog legközelebb ott aludni.

Az, hogy más gyerekeknél hogy van, meg a te nagyszüleid hogy álltak hozzá, hogy te náluk aludtál, az egy dolog, mert minden gyerek más.

Könyörögni semmiképpen ne könyörögj nekik. Ha húzzák a szájukat, panaszkodnak, akkor szüneteltesd, ritkítsd a dolgot, érd el, hogy inkább ők vágyjanak az unokázásra.

2012. júl. 25. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 A kérdező kommentje:

Igen, úgy értettem, hogy 17-19-ig 2 óra hetente. Majdnem minden nap mikor megyek érte a bölcsibe mondja, hogy menjünk a papáékhoz.

Egyébként a szüleim nem azok a tipikus otthon ülő nagyszülők. 55 és 57 évesek, aktívan élnek, járnak kirándulni, túrázni.

Az esik igazán rosszul, hogy a gyerek menne, ők meg nyűglődnek.

2012. júl. 25. 09:59
 17/23 anonim ***** válasza:
82%
Ok ilyenek, lehet nekik sok ez a heti egyszer 5-7-ig es a heti egy hetvege. Osszehsonlitani azt, hogy a te nagyszuleid milyenek voltak felesleges. Az osszehasonlitgatasnak sosincs jo vege. Szerintem fogadd el, hogy ok ilyenek es ha megoldhato vidd kevesebbszer oda a gyereket. Annak semmi ertelme nincs, hogy ok igy erezzenek es annak sincs semmi ertelme, hogy te emiatt szarul erezd magad. Olyat kell kitalalni ami mindenkinek jo. Kerdezd meg nekik eseteleg mi lenne jo. Nem arrol van szo, hogy nem akarjak latni hanem arrol van szo, hgoy nekik sok. Mi messze lakunk edesanyamektol es sokszor ugy tudjuk megoldani, hogy evente 2-szer megyunk es evente ok 2-szer jonnek. Viszont a tavolsag es a repulojegy miatt ha mar megyunk akkor 2 hetet ulunk. En mar latom edesanyamon, hogy a masodik het vegere farad, annak ellenere, hogy imadja es ritkan latja az unokajat. Nem itelem el azertm ert a masodik heten neha azt mondja, hogy o most kicsit leul olvasni a kertbe es eppen nem a kisfiammal foglalkozik. Jolesne termeszetesen de eroltetni nem akarom es osszehasnolitgatni sem egyik gyerek nagymamajaval sem mert annak nincs ertelme. Mindenkinke mas a turo hatara, ez nem jelenti azt, hogy kevesbe szereti az unokat.
2012. júl. 25. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
100%
Ha szeretne menni a kislányod a papáékhoz, vidd el, de maradj is ott. Így a szüleid nem nyűglődnek, és a kislányod is örülni fog.
2012. júl. 25. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
100%
milyen érdekes,hogy aki azt írta,igaza van mert tényleg nem neki szülted,az jol le lett pontozva,persze nem te voltál kérdező,biztos,amúgy simán beleférne ennyi gyerekvigyázás,de te ezt elvárod,mi az hogy betegen nem vigyáz rá csak pár órát,mi az hogy betegen is a szüleid terheled?kicsit a stílusoddal és a hozzá állásoddal van neked is gond.és lehet ezt látja anyukád is,hogy elvárásaid vannak.ne várj el tőle semmit és várd meg amig ő kéri,hogy vidd hozzá.
2012. júl. 26. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 A kérdező kommentje:

Ne haragudj kedves utolsó, de én azt gondolom természetes lenne, hogy felajánlja, hogy vigyáz a gyerekre ha beteg. Persze nem 40 fokos lázzal vagy hányás-hasmenéssel.

Ha már a saját cégét vezeti, ahova sokszor be sem kell mennie, míg én 8 órát dolgozom, fix szabadságom van, a táppénz szarul fizet, a férjem pedig sokszor nem ér 9 előtt haza. Ha pedig valamelyikünk elveszti a munkáját, akkor mehetünk az utcára.

Lehet, hogy az elvárásaimmal szar alak vagyok, ám legyen.

2012. júl. 26. 22:19
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!