Hogy mondhatja azt egy nagyszülő, hogy nem neki szültem a gyereket?

Nekem is rosszul esne a saját anyámtól ilyesmi (ő már nem él sajnos így nem próbáltuk ki mennyit vigyázna a gyerekeimre de szerintem akármennyit kb.) de még anyósomtól is rosszul esett szóval megértelek.

Főleg úgy hogy nálunk pl. a nagyobbam (4.5 éves) kifejezetten szeretett a mamával lenni, szeretNE meg kérdezi is hogy mi van a mamával stb.

Én meg mindig mondom hogy hát csak ritkán tud jönni stb.

Pedig nem lakik messze mi is mehetnénk, ő is jöhetne, de ő is kifejtette nekem hogy neki elég volt a férjem és testvérei anno babázásnak, ő már ehhez öreg (60 éve amúgy...56 volt mikor a fiam született).

Másrészt igazat adok abban az előttem szólóknak hogy ha segít és rá tudod bízni annak örülni kell, de ez nem lehet elvárás, heti 1szer 5-7 óra szerintem sok meg a többivel együtt (úgy sok persze ha ők ezt nyűgként élik meg, ha szeretnek együtt lenni akkor egyáltalán nem sok de valahogy úgy érzem nálatok nem erről van szó).

Úgy nem szabad vállalni gyereket hogy majd lesz aki segít ha már ott a baba mert nem biztos!!

megértem, hogy rosszul esik, de nem minden nagyszülő lelkes unokázós. És abban meg teljesen igazuk van, hogy nem nekik szülted.

Én ha teher lenne nekik a gyerek, tuti át sem vinném. Azért ezt a gyerek megérzi, és milyen rosszul eshet neki...

vannak ilyen nagyszülők is, ezt sajnos el kell fogadnod, joguk van saját élethez, mert tényleg nem kötelességük vigyázni rá.

Szerintem ez egyáltalán nem sok. Mondjuk én nem hagyom ott aludni 3 évesemet a nagyszülőknél, mert egyszer hagytam, de akkor rosszul aludt, úgyhogy még várok vele, soká fog legközelebb ott aludni.

Az, hogy más gyerekeknél hogy van, meg a te nagyszüleid hogy álltak hozzá, hogy te náluk aludtál, az egy dolog, mert minden gyerek más.

Könyörögni semmiképpen ne könyörögj nekik. Ha húzzák a szájukat, panaszkodnak, akkor szüneteltesd, ritkítsd a dolgot, érd el, hogy inkább ők vágyjanak az unokázásra.