Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Ebben a helyzetben mit kellene...

Ebben a helyzetben mit kellene tennem? Tényleg ne menjünk többet át barátnőmhöz?

Figyelt kérdés

A barátnőmnek, és Nekem 4 hónap van a kislányaink között az Én lányom javára. Ő 2,5 lesz, a barátnőmé 2.

Viszont a kislánya rettenetesen irigy, mindent elvesz amit a gyerekem a kezébe vesz, lökdösi, bökdösi, csapkodja és harapja! Az Én kislányom nagyon jószívű, jólelkű, de néha van olyan, hogy nem adja oda a játékot, mert azzal szeretne játszani. Olyankor a másik kislány bömböl, hisztizik, és megy és "árulkodik" az anyjának, mutogat a lányomra.

Nem olyan rég ismerjük egymást, eleinte minden rendben volt, de az utóbbi időben a két gyerek nem tud kijönni egymással, és ennek általában a másik gyerek az oka! Előfordul, hogy az Én lányomnál is elszakad a cérna, és akkor elege lesz, visszaüt, de magától soha nem csap oda!

Amikor bántja az enyémet, az anyukája rá szól ugyan, van, hogy el is veri, ha olyat csinál, de egyszerűen nem tud hatni a gyerekére, hiába kiabál vele, nem figyel oda, le vágja magát a földre, ordít, sír, de van, hogy csak röhög! Egyszerűen semmi hatása sincs annak amit barátnőm mond Neki, akár szépen kéri, akár kiabál Vele, akár rá csap a kezére! A kislány egyébként korababa, és szerintem nincs is minden rendben nála.. de ezt persze nem mondom.. Szerintem figyelemzavaros is, bár nem értek a gyógypedagógiához, anyósom az, innen tudok egyet s mást!

Eddig mindig visszafogtam magam, ha volt valami affér a két gyerek között, de a mai eset nagyon betette a kaput Nekem.. el is pityeregtem magam! A gyerekemet olyan szinten megharapta a másik kislány, hogy a gyerek konkrétan ordított, sírt, jajveszékelt, pedig nem egy anyámasszony katonája, ha elesik mindig kacagva pattan fel, és megy tovább, tehát tudom, hogy ez nagyon fájt Neki! Vagy 10 percen keresztül sírt, ölelt, mutogatta a kezét és "toporzékolt" (nem úgy ahogy hiszti közben szoktak, csak másképp nem tudom leírni, Ő mindig így csinál, ha tényleg nagyon fáj Neki valami, vagy beüti valamijét)! Most a kezén a fog nyomok bedagadtak, pirosak, és tuti véraláfutásos lesz..

Volt már ilyen eset nem is egyszer, de ez most nagyon durva volt! Igazából minden alkalommal ez van. Egyik percben még jól eljátszanak, a másikban már bántja a gyerekem! A barátnőmmel sem tudok két mondatot váltani, mert folyton a gyerekkel kiabál! Ennek így tényleg nem sok értelme van, de mégis mit mondjak?? Ráadásul nem akarom a gyerekemet kitenni az állandó bántásnak! A két kislány között értelmileg hatalmas a szakadék, a lányom már beszél, ügyesen, szépen játszik, a másik kislány csak hajigálja a játékait, semmi sem köti le, csak az eszetlen, buta dolgokat csinálja! A lányom sem tud vele mit kezdeni!

Mit tegyek most? A férjem tajtékzik, és reméli, hogy többet nem megyünk át, mert nincs értelme, és ne bántsa a lányunkat egy másik gyerek csak azért, mert nála valami nem oké..

Ja, és bölcsibe is egy csoportba mennek szeptembertől.. előre félek, hiszen nem leszek ott..

Adjatok tanácsot! Mi a jó megoldás??


2012. júl. 19. 14:29
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
48%
Szerintem inkább ne menjetek át, ha így tudsz beszélni egy -ráadásul szerinted értelmileg visszamaradott- kisgyerekről! A tiéd persze tökéletes , a másé buta-kezelhetetlen stb... valószínű a kislányod sem akar ezek után játszani vele, ami érthető, és a dühöd is! de az a kicsi nem tehet semmiről, főleg ha a koraszülöttsége miatt olyan amilyen! - oldd meg úgy, hogy nem adsz lehetőséget a vitára, de ne pocskondiázd szegényt itt a neten! Le lehet pontozni!
2012. júl. 19. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
46%

Épp ez az, hogy mennek bölcsibe. Szerinted ott minden gyerek áldott jó lesz, és semmi konfliktus nem éri majd a gyereked?

Dehogynem! S nem csak az említett kislány miatt.

Ez egy tanulóidőszak, meg kell tanulnia megértenie, kezelnie a helyzeteket, így nem is baj, ha konfliktus éri.

Értem én, hogy zavar, ha harapja a másik gyerek, vagy üti, de társas gyermekkapcsolatban, társaságban ezen végig mennek a gyerekek, valamilyen kellemetlen helyzet úgyis éri őket.

Igaz, vannak rosszabb gyerekek, de őket sem tudjátok kizárni az életetekből, főleg most, hogy megy bölcsibe.

Ezért én épp az előnyét látom, annak, hogy a barátnőd kislányával már van tapasztalata a lányodnak, hátha így jobban viseli majd a rosszabb gyerekeket, és könnyebben megvédi magát majd közösségben.

Ha eleged van, hát ne menjetek hozzájuk többet.

De az is biztos, hogy sajnos mindentől nem lehet majd őt megóvni.

2012. júl. 19. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim ***** válasza:
77%

Nézd, a gyerekek máshogyan fejlődnek. Attól még, hogy a másik kislány nem beszél és nem köti le valami hosszan 2 évesen még nem buta. Az én nagyobbik lányom sem beszélt még 2 évesen és a kicsi se, de egyik sem hülyébb, mint a barátnőm fia aki 1.5 évesen mondatokban beszélt.

Ami a viselkedését illeti, nos igen vannak nehezebben kezelhető gyerekek. Nálunk a sógornőm kisebbik lánya ilyen, és azon kívül, hogy elmondja az anyja 100X, hogy nem szabad (néha még a kezére is rácsap...nekem ez utóbbi kicsit sok, de nem az én gyerekem) nem nagyon tud mit tenni. A nagyobbik lánya egy csendes szófogadó kislány a kicsi meg egy ördög.

Ő is csíp rúg, harap (többször megharapta a kisebbik lányomat úgy, hogy napokig meg volt a nyoma) hajat húz és irigy, de soha nem jutna eszembe ezért a kislányra vagy az anyukájára haragudni. Szépen örülök annak, hogy nekem nyugodt gyereket osztott a sors, de nem hiszem, hogy az én lányom jobb az övénél.

Akkor zavarna, ha azt látnám, hogy nem érdekli, hogy mit tesz a gyereke, de csak azt látom, hogy szegénynek nincs 1 perc nyugalma se, ha gyereksírás van és a kicsi ott van akkor rögtön gyanakszik.

Egy 2 évesnél szerintem még egy hozzáértő sem tudja megállapítani a figyelemzavart....


Mindezek ellenére szerintem ne menj át többé a csajhoz. Nem szeretsz ott lenni és nem szereted a gyerekét, akkor meg mi értelme az egésznek. Viszont vigyázz, mert nem tudhatod mit oszt neked a sors. Emlékszem amikor még nálunk nem voltak meg a kicsik és ott volt a sógornőm nyugodt nagylánya és az én hozzá képest hisztis nagylányom. Akkor mindig mondta, hogy ő letörte a nagylány szárnyait és ezért nem hisztis (az én nagylányom még most is képes a hisztire pedig 5 éves)...aztán kapott a sorstól egy olyan gyereket akinek letörhetetlen szárnyai vannak, aki cserfes és állandó mozgásban van, harap, húz csíp, mindig kék-zöld és tehetetlen. Persze a hosszú nevelés eléri a célját és idővel tuti kinövi, de nem lehet könnyű.

2012. júl. 19. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim ***** válasza:
49%

Nagyon átérzem a helyzetedet, én is mindig "megkapom" amikor a gyerekeimmel megyünk valahova hogy ugyan minek védem őket ennyire hiszen a közösségben nem leszek ott "mögöttük". Igen ez igaz de akkor sem fogom hagyni hogy más gyereke üsse verje! Én nem találkoznék többet azzal a barátnővel és a gyerekével se.

Nekem is van ilyen ismerősöm (már nem barátnőm épp emiatt) mert 2 gyereke van akik nem is ilyen kicsik, (évekig tűrtem mondván hogy kinövik!)de már 4 és 5 évesek és még mindig az én gyerekeimet tekintették boxzsáknak.

Nem hagyom. Nem érdekel ki mit mond, nekem az a dolgom hogy védelmezzem őket AMIKOR csak tudom. Mikor nem vagyok ott az persze más.

Ja és a bölcsiben oviban is jó esetben odafigyelnek rájuk, csak nem hagyják hogy FOLYAMATOSAN inzultálja valaki a gyengébbet! Az oviban ( a nagyobbam már jár 1.5 éve) is VAN BÜNTETÉS ha valaki rosszul bánik a többiekkel (nem durva büntire gondolok csak pl. ott kell üljön az óvónő mellett) ezzel szemben a barátnőm NEM TUDTA nevelni és büntetni se szokta a gyerekeit, hanem szabadon garázdálkodnak.

És még ő kérte ki mikor jeleztem felé ha valami baj volt/van-hogy én ne szóljak bele a nevelésébe.

Oké, akkor meg nem nézem hogy széjjel veri és harapdálja.

A férjednek van igaza.

2012. júl. 19. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 anonim ***** válasza:
68%

3. vagyok: mindezek ellenére én imádom a kiscsajt, mert olyan kis huncut tud lenni. Persze sajnálom a lányom, ha megharapja, vagy egyéb módon bántja, de nem utálom a másik kislányt érte. Ők is egy csoportba fognak majd járni a bölcsiben.


Mindezek mellett kissé felháborít az, hogy ilyeneket írsz, hogy hatalmas értelmi szakadék van a 2 gyerek között. Tisztában vagy azzal, hogy ebben a korban 4 hónap az milyen sok? Na meg ahogy mondtam nem mindenki fejlődik egyformán.

2012. júl. 19. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/38 anonim ***** válasza:
77%

Szerintem se menjetek át többet a barátnődhöz. Legalább a bölcsi kezdetét megvárnám, és még néhány hónapot. Addig sokat fog fejlődni a másik kislány is, a bölcsi miatt is sokat fog változni, ott lesz még több gyerek stb. Utána tennék a találkozással még egy próbát.

Ha nem tudod elviselni a másik kislányt semmi értelme hogy átmenjetek a barátnődhöz.

2012. júl. 19. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
78%

Miért? Van olyan anya, aki ha látja, hogy szanaszét verik a gyerekét, akkor nem védi meg?

Mert az jó nagy állat lehet.

Persze hogy megvédi az ember, ha látja (már ha tényleg gáz, amit a gyerekkel csinálnak).

De nehogy már ne vigyük közösségbe, meg ne barátkozzunk, meg semmit se csináljunk, hogy a gyereket a szél se érje.

Van, amitől meglehet és meg kell védeni, de van amit igen is meg kell tanulniuk egymással szemben.


Ha neked kérdező nem szimpi a gyerek meg az anyuka, akkor ne menj oda.

De a konfliktusokat nem is szabad úgy kezelni, hogy az én gyerekem csodaokos, csodaszép, csodaügyes, a másik gyerek meg egy hülye, és ezért egyből el kell kerülni mindenkit.


Valószínű én sem mennék ahhoz, akit nagyon nem bírok, és védem is a lányom, ha valamelyik gyerek nagyon bántja. De van, amiben lazábbnak kell majd lenned az életed során, mert lesz még konfliktusa a gyereknek, az biztos. Hiába ő a legjobb gyerek állítólag.


Lányom és unokaöcsém között is 4 hónap van, és minden alkalommal van, hogy ütik egymást, vagy összevesznek valamin, de ez ezzel jár. Nem nézem ezért bolondnak az unokaöcsémet. Így legalább a bölcsiben lányom majd tudja miként, és hogyan védje meg magát.

2012. júl. 19. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 anonim ***** válasza:
68%

Bölcsiig már csak pár hét van, én a helyedben nem szakítanám meg ezt a kapcsolatot teljesen, de ritkítanám a látogatásokat, illetve nem átmennék, hanem elmennék velük játszóra vagy áthívnám őket magamhoz.

A két kislány egyébként nem passzol össze, ők nem leszenek nagy barátnők, így ez ugrott, de ha elkezdődött a bölcsi, akkor már úgysem fogton így összejárni, így ezzel nem lesz gond.


Egyébként meg nem biztos, hogy ez nem vált hasznára a kislányodnak, hisz máris megtapaszta milyen sokfélék vagyunk és előnnyel indul neki a bölcsinek. A másik kislány pedig sokat fog majd változni, idegen környezetben, anya nélkül, visszacsapkodó vagy simán más verekedős gyerekekkel lesz.

2012. júl. 19. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 A kérdező kommentje:

Ez igaz, következetes vagyok, épp ezért nem szoktam beavatkozni, - csak ha eldurvul a helyzet-, mert azt akarom, hogy tanulja meg megvédeni magát, de kíváncsi lennék, ha minden nap ez menne, akkor Ti hogy reagálnátok?

Vagy mit kéne tennem? Hagyni, hogy kinyomják a gyerekem szemét, vagy verjék ki a fogát, hogy tapasztaljon?? Mert a kislány dobálja ám veszettül a fakockát is..

Ja, és az is olyan érdekes, hogy más, még idegen gyerekekkel is szépen eljátszik, csak a barátnőmével nem! Persze, mert azok a gyerekek normálisak, képesek a rendes játékra!!

Na, nehogy már azért kelljen a gyerekemnek mindent elviselnie, mert a másikkal baj van értelmileg.. vagy akkor már mindent el lehet Neki nézni, mert "jaj, szegény sérült?"

Nekem a sajátom a legfontosabb!! És messze nem tökéletes a lányom, viszont a másik gyerek tényleg gáz!!

Viszont mutasd már meg, hol pocskondiáztam a kislányt???

2012. júl. 19. 14:55
 10/38 anonim ***** válasza:
64%
Na, most olyat fogok írni, ami lehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni, le is lehet pontozni. Én nagyon átérzem a kérdezőt, mert az én kislányom is olyan, mint az ő kislánya, jószívű, kedves, érzékeny, persze azért ő is kicsit irigy, de azért odaadja a játékait, ha jön valaki hozzánk. Persze, minden gyerek más, de nekem sok munkám van abban, hogy ő ilyen. És én sem szeretném, hogy eltanulja a rosszat. Nálunk is volt olyan kisgyerek, akivel leépítettük a kapcsolatot, mert verekedett állandóan, és ez egyrészt bántotta a kislányomat, másrészt átvette a viselkedést. Bölcsibe is jár a gyerekem, és persze ott is vannak ilyen gyerekek, meg majd az oviban is lesznek, de én úgy vagyok vele, amitől tudom, védjem meg. Miért tegyem ki egy harapásnak, ha nem muszáj? Persze vannak hisztisebb gyerekek, az enyém is csinálta már, de a következetesség nagyon fontos. SOkszor látom, hogy mindent csinálhatnak a gyerekek, a szülők rájuk sem szólnak. Nincsenek szabályok, rend, akkor mit várunk a gyerektől? A helyedben, kedves kérdező, nem vinném a gyerekemet többet a barátnődhöz.
2012. júl. 19. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!