Felétek milyenek a játszótéri "viszonyok"? Milyenek a gyerekek, anyukák?
A játszótéren pont annyi a hülye ember, mint a világ más pontjain, vagy inkább kevesebb, mert nálunk például eléggé színvonalas a törzsvendég-gárda. Hogy tudnának kiközösíteni, mikor nincs is igazán közösség? Játszani megyünk oda, nem igazán érdekel a többi anyuka. Szeretek beszélgetni, ismerek is jópár családot, de a cél nem ez, ez csak vele jár. A gyerekemet sose szólták le. Ugyanolyan gyerek, mint akármelyik másik. De azért ha valaki beszólna, biztos nem hallgatnék én se.
Amúgy én kisbaba korában is jártam vele, nézte a gyerekeket, hogy játszanak, vagy az ölemben hintázott, vagy aludt a babkocsiban.
Mi is Budán lakunk, és nem igazán járok játszótérre, mert van kertje a házunknak (nem családi ház, hanem társas), és a környéken az a jellemző, hogy a gyerekek a kertben lógnak, ovistársakhoz, ismerősökhöz át lehet menni, vagy a szomszédokkal játszanak a kertben a gyerekek. Őszintén szólva ennek én örülök, mert kicsit „félek” a játszóterezéstől, a fenének sem kellenek a konfliktusok (egyszer pl. egy ismerős anyuka teremtette le valakinek a gyerekét ordenáré stílusban, azt sem tudtam, hová bújjak szégyenemben).
Így azt nem tudom, milyen a játszótéri közönség errefelé, mármint komolyabban nem folytam bele az ügybe, de a témáról azért van véleményem. :) Ahogy egy előttem szóló írta, ugyanolyan a felhozatal szerintem egy játszótéren is, mint egy oviban/iskolában (hiszen az odajáró gyerekek és szüleik vannak ott is), tehát bizonyára vannak jó és rossz fejek. Az a szülő, aki (ahogy egyszer fültanúja voltam az óvodánkban) az óvónővel kibeszéli a másik szülőket, nyilván a játszótéren is ezt a formát hozza, de aki meg jó fej, az nem. Szóval, ha vannak is „rémtörténetek”, azok ugyanúgy megjelennek az ovis/iskolás szülőtársak soraiban is, ezért külön a játszótértől nem kell félned. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!