Büntessek vagy ne büntessek?

Ez nagyon szép elmélet,de valóságban nem működik.

Egyrészt a szülőnek nincs ideje állandóan a gyereknek magyarázni. Másrészt a kisgyerek nem is érti,amit mond neki,mert nem ismeri a fogalmakat. Csak azt érti,amit tapasztalatból tanul meg.

Hiába mondod,hogy nem szabad a TV-t bekapcsolni,nem érti,hogy miért nem. De ha elviszed onnan,beteszed az ágyába vagy esetleg kap egy picit a kezére,azt érti:ha bekapcsolja a TV-t,akkor annak kellemetlen következménye van.

Azért van ma annyi hisztis,kezelhetetlen gyerek,mert nem fegyelmezik őket.

Természetesen nem szabad ütni-verni a gyereket. A büntetés mértékének arányban kell lennie a "vétekkel".

Vagy: hiába mondod egy kicsinek,hogy pakoljon el. Sokkal célravezetőbb,ha vacsora előtt közösen pakol a szülővel. Akkor tudja,hogy addig nincs vacsora,amíg nincs rend.

A szülőnek kreatívnak kell lenni,nem elpakolni minden elérhető dolgot a gyerek elől.

Megint csak az az apró, ám igen fontos apróság maradt ki, hogy ami az egyik gyereknél beválik és tökéletes módszer, az egy más habitusú kisgyereknél totál kudarc...

Szóval az első válaszolónál a pont.

Én mindig mosolygok magamban azokon a szülőkön, akik a saját sikersztorijukként mesélik, hogy sose kellett büntetni meg fegyelmezni a gyereküket. Pedig ez nem 100% az ő érdemük, hanem sokkal nagyobb részt a gyereké és a szerencséé.

Persze én is csak azóta vagyok ilyen "bölcs", mióta az első ördögfiókám után, aki még a büntisarokban is pofán röhögött vagy tombolt tovább lett még egy gyerekem, aki viszont igencsak szófogadó és "rendes" gyerek. Kivéve, amikor együtt bontják a rendet :))). Akkor egyforma bánásmód van.

Szerintem jó ez a cikk - figyelembe véve, hogy az 1-2 éves korosztályról szól.

Én nagyjából magamtól is így csináltam eddig a két évesemnél és a dühkitöréseknél nála beválik pl. az átölelés vagy hogy kimondom helyette a problémáját. Természetesen nekem sincs sokszor türelmem és/vagy időm, de a saját gyerekemnél azt látom, hogy hosszú távon kifizetődőbb rászánni a plusz köröket és empatikusan lemenni az ő szintjére, ritmusára, mint rövidre zárni a felsőbb hatalmammal a csip-csup ügyeinket.

Előbb olvastam a cikket a kismamablogon, mint hogy linkelted volna.

Amit írtam, az pedig csak az általános tapasztalatom a témakörben. Így már oké ?

Én teljes mértékben egyetértek a cikk tartalmával és nagyon örülök neki, hogy feltetted ide a fórumra. Azt gondolom, hogy tényleg rengeteg anyuka van, akinek nincsenek megfelelő eszközök a kezében, és ez ad némi segítséget.

Persze az embernek van egy elmélete, elképzelése arról, hogy hogyan szeretné nevelni a gyermekét, aztán jön az, hogy mit hozott otthonról, ami meg teljesen berögzült már, mint nevelési mód. Én spéci ezzel küzdök napi szinten. És még annyit, hogy 3 éves rosszcsontom van. Eleven, önálló, kezdeményező, akaratos, nyakas teremtés, mégsem szorultam rá soha a büntiszékre, elkülönítésre, stb. Mindig is hülyeségnek találtam ezeket a módszereket teljesen ösztönösen. El sem tudnám képzelni egyébként, hogy a fiam társ lenne egy ilyen büntiszékes megoldásban. Én is próbálgatom beszélgetéssel oldani a dolgokat és magyarázni, de tény, hogy még 3 évesen sem ért meg rengeteg dolgot a fiam. De a hangsúlyból, hanglejtésből azért leveszi a pici is, ami a lényeg. A kézrecsapás nem tragikus bünti, de őszintén, valaha észrevetted már azt, hogy használ is valamit? Mert szerintem semmi haszna, nem fogja fel az egyévesed, csak fájdalmat okozol neki.