Mit csináljak? Rossz anyának érzem magam és nagyon szomorú vagyok

Szerintem ez a hormonok és a terhesség miatt természetes. Nem hiszem hogy van olyan anya, aki terhesen is ugyanolyan higgadt és energikus, és dobálja a nagyobbat, mert kergetőzik vele.

A nagyobb tesó valamilyen módon mindig "megsínyli" a kisebb jövetelét, ez valahol az élet rendje, bármilyen furán is hangozzék. Nem tudom mennyi idős a nagyobb, de ez is számít valahol. Nagyobb gyereknek már meg lehet magyarázni, hogy "anya szeret téged de most fáradt, de attól még imádlak, nézegessünk inkább mesekönyvet vagy mondok egy mesét, de kérlek ne ugrálj!"

Ha kicsi, akkor csak annyit érzékel, hogy anya most megváltozott, nem vesz fel, kevesebbet játszik velem, miért?

Nem fogod elszúrni a dolgot, ezen mindenki átesik, aki kicsi mellé vállal picit, próbálj vele sok időt tölteni, és tudom állati nehéz lehet, de türelmet magadra erőltetni. Ne aggódj, nem vagy rossz anya, ez ahogyan most érzed a dolgokat, természetes. Terhesen normális, hogy az ember nem tudja a nagyobbat ugyanúgy ellátni, lóbálni, cipelni, mint máskor.

kitartás! remélhetőleg ahogy változnak benned a hormonok, már könnyebb lesz minden. biztos, hogy nem vagy rossz anya, ha eddig is figyeltél a lányod jelzéseire!

biztos, hogy a Te fáradékonyságodat, ingerlékenységedet tükrözi. tehát ha tudsz, pihenj le napközben, igenis menj el 1-2 órára lazítani, tedd azt,a mivel Te egyensúlyba kerülsz. biztosan utána vele is könnyebb lesz.

én is babát várok, lányom most 20 hónapos, szépen elmagyaráztam neki eleinte, hogy most nem tudom a karomban vinni, emelgetni, párszor elmagyaráztam, azóta nem is kéri. Helyette elkezdtünk sok mesét olvasni, rajzolni, meg sokszor mellédőlök a szivacsra, ő játszik, én pihenek közben. gyakran ha beérek a szobájába, már paskolja a szivacsot, mutatja, hogy oda feküdjek.

Normális ahogy érzel főleg így kismamán. Nem akarlak elszomorítani, de lehet, hogy a szülés után is fogsz így érezni egy darabig. SOkaknál nálam is volt súlyos hónapokik amolyan lelkiismeretfurdalás, hogy mostmár nem vagyok teljes egészében a nagyobbik gyermeké. Amit ő megszokott valamennyire már. Bár 2 éves volt csak.

Próbáld ne ölni magad ilyen gondolatokkal. FOgod még magad jobban érezni azért ne félj ! És az, hogy egyre többször kell rászólj az nem feltétlen azért van, mert nem vagy teljesen az övé, hanem mert nő, fejlődik, próbálkkozik, és az azzal jár, hogy néha bizony rájuk kell szóljunk, és ez nem mindenkinek egyszerű. Nekem nem az a mai napig sem 5 és 7 évesek már.

De érzem, hogy szeretnek, nem szeretik ha emelem a hangom, de amolyan kérik néha a viselkedésükkel. Ezt magunkban kell lerendezni.

Most meg a hormonjaid is beszélnek, szóval nyugi lesz még jobb !