Kell szünet a 18 hónapos kötelező oltás és a kullancs elleni védőoltás között? Két gyermekorvos különbözőt mondott, az egyik szerint lehet akár együtt is, a másik 1 hónap szünettel adja csak be.
Adasd be előbb a kullancs ellenit, és told két hónapot a 18 hónapost. Én mindenképp külön adatnám. Két hét kivárás nem elég a kettő közt, minimum 4 hét kell. A kullancs elleni, pedig két oltásból áll az első immunizációnál, egy hónap különbséggel, majd egy év múlva kell egy 3. oltás, aztán 5 évenként emlékeztető. Ezért kell a 18 hónapost 2 hónappal tolni.
Az első oltás után fokozottan kell figyelni, hogy ne fertőződjön kullancstól a gyerek, mert amíg az immunválasz ki nem alakult, még súlyosabb lehet a fertőzés lefolyása. Az immunválasz a második oltás után 2 héttel alakul ki. A kullancs elleni, gyorsított sémával is adható, de nem tudom az pontosan hogy van.
A gyorsított beadás is benne van a betegtájékoztatóban, akkor hetente kapja az adagokat.
A 18 hós oltást múlt héten kapta, akkor kértünk receptet a kullancsoltásra és holnap kellene vinnem. Az én orvosom mondta azt, hogy egyszerre is adható, de mivel még csak akkor kaptam receptet, így nem tudta beadni.
Az én lányom február vége felé kapta az agyhártya gyulladás ellnit és a kullancs ellenit.Előbb kapta volna, de beteg volt, így a dokinéni nem adta be neki.
A következőt most 21-én kapja a kullancs elleniből, ha akkor már nem lesz beteg, mert most megint az.
Emiatt tolódik a 15 hós kötelező.A dokinéni azt mondta, hogy nem adja be egyszerre, 2-3 hét tolódás még belefér.
Nálunk 15 hósan van kötelező, 18 hósról nem tudok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!