Kérlek leírnátok gyerekeitek történetét ahol 2-3 év van a testvérek között és nem alakult ki katasztrofális testvérféltékenység hanem sikerült jól megoldani és naggyal és kicsivel is bensőséges kapcsolatban maradni?

Lányom 3 éves,kisfiam 3 hónapos.

Lányomnál már egészen kiskorától fogva úgy alakítottam ki a mindennapokat,hogy sokat mentünk társaságba,többször vigyáztak rá rokonok stb. ez sokat segített,hiszen így nem érezte mindig ő magát a középpontba.Aztán amikor kiderült,hogy van egy kis pocaklakó egyből elmeséltem,elmagyaráztam neki a dolgokat.Igyekeztem minél gyakrabban ismerősök gyerekeit a kezembe fogni,hogy ne lepje majd meg a dolog.Együtt mentünk vásárolgatni a babának...Majd amikor már látszott a pocim simizte...Amikor megszületett engedtem a lányomnak,hogy fürdetésnél segítsen,segített pelusozni,ilyenek.Nagyon élvezik az együttlétet,még a babakocsit is tolni szokta...Remélem nálatok is jól fog alakulni:)

Nálunk 2 év 8 hónap van a 2 lány között. 2 éves múlt, mikor elmondtuk neki, hogy kistestvére lesz (de már előbb is érezte, mert akkor nagyon anyás lett). Innentől kezdve nagyon sokat beszélgattünk, milyen volt, mikor ő kicsi volt, mi történik épp a pocakomban és hogy lesz, ha megszületik a kistestvére. Rengeteget kérdezett ő is és kérte, hogy mutassunk fényképeket, videókat az ő picikoráról. Mebeszéltük, miben lesz szükségem a segítségére, hiszen ő már "nagy" lesz.

A bölcsiben pedig mesélték, hogy hónapokon keresztül szinte csak babázott. Pelenkázott, öltöztetett, szoptatott, altatott, fürdetett. Már a tesó érkezése előtt és utána is "kijátszott" magából sok feszültséget az új helyzettel kapcsolatban.

Nekünk tehát az előzetes beszélgetések, a születés utáni nagytesó feladatok, a saját játéka segítettek. És nem utolsó sorban az, hogy bölcsis volt már a terhesség előtt, alatt és a születés után is. Tehát a napirendje nagyrészt a régi maradt. Napközben én tudtam csak a kicsire és amikor hagyta, a pihenésre szánni az időmet, délután viszont a nagyra szántam több időt. Az elején, míg a pici nappal sokat aludt, gyakran hagytam otthon apára. Mi pedig a naggyal tudtunk kettesben 1-1 órát eltölteni a játszótéren, a könyvtárban, vagy csak a piacon, postán stb.

A nagy lassan 4 éves lesz, a kicsi 14 hónapos. Úgy érzem, voltak nehezebb időszakok, de semmi kezelhetetlen, elviselhetetlen testvérféltékenység nem fordult elő.

3 év van a lányaim között. Szerintem ez az egész testvérféltékenység dolog nagyban szerencse kérdése. Én nem neveltem testvértudatosan a lányomat. Ő volt a középpont, persze kordában tartva, tehát nem az volt amit csak ő akart stb. Terhes lettem és nagyon örült neki, hogy lesz egy tesó. Megszületett és annyi változott nála, hogy megint az ágya mellett kellett ülnöm amikor elaludt. Persze amióta megvan a kicsi már tudatosan törekszem arra, hogy ne a kicsinek kedvezzek, hanem mindig igazságosan (a lehetőségekhez mérten). Nem kell kényszerrel semmit megosztania stb.

Imádja a testvérét most 1.5 éves a kicsi. Nagyon jól eljátszanak együtt és szinte mindent megoszt vele.

Viszont a következetesség mellet szerencsém is volt, mert a barátnőm hiába ugyan ilyen következetes a nagyfiú sokszor gyepálja a húgit (igaz ott 4 év a különbség és a nemek sem egyeznek)

23 hónap van, két lány.

Egyrészről irtó korán készítettem a nagyot, hogy jön a kicsi. Nem kerteltünk, csak igazat mondtunk neki: jön a pici baba, aki szopizni, sírni és aludni fog eleinte. Tehát nem mondtuk, hogy milyen jó játszótársa lesz. Mert persze lett, de neki a hónapok nagyon hosszúnak tűnnek.

Sok könyvet nézegettünk gyerekszületésről (persze nem felvilágosító könyvet!), és fényképeket mutogattam neki, amikor vele voltam terhes, meg amikor ő volt baba. Úgy, hogy visszafelé mentem az időben. Mert azokon a képeken, ahol épp "saját magával egy idős", azokon felismeri magát, de a csecsemőkorira eleinte csak azt mondta, hogy "baba", de úgy, hogy egyre régebbi képeket mutattam neki sorban, úgy "megértette", hogy ő is volt baba, és most egy új baba lesz anya hasában.

Szerintem rendkívül fontos az, hogy mit lát rajtunk a kicsi. Az természetes, hogy mindenki izgul, hogy hogy bírja majd egy kicsivel meg egy babával, de az izgalmat/félelmet nem szabad a nagyobb felé sugározni, mert megérzi a bizonytalanságot, és akkor inkább 2nem akarja". Tehát kétely ide vagy oda, felé mindig azt kell sugározni, hogy menniyre nagyszerű lesz! És persze jó, ha ezt magunk is elhisszük :o)

A gyakorlati részét illetően én megpróbáltam maximálisan a nagyot előtérbe helyezni, szoptatást és minden baba körüli teendőt úgy intézni, hogy az ő napirendjébe ne, vagy csak minimálisan kavarjon be. Egy nagy kanapénk van, én azon szoptattam (amikor a nagy ébren volt), úgy, hogy beültem középre, és ő bármikor mellénk telepedhetett, olvastam neki vagy játszottunk, ha mellet váltottam, helyet átment a másik oldalamra. És talán furcsa, de amikor nagyon nézegette a cicit, mondtam neki, hogy ő is abból szopizott régen, ha akarja, kipróbálhatja. Annyi történt, hogy megnyalogatta, aztán nem kellett neki. Ez azért volt fontos, mert így nem érezte magát kizárva az egészből, és még néhányszor odajött eleinte, csak megnyalta és annyi, hiszen már szopizni "elfelejtett". (Amúgy 19,5 hónaposan választotta el magát).

A baba körüli teendőkbe meg beszállhatott, amennyire volt kedve.

Nekünk így az eleje nagyon klasszul ment, amikor a pici 10 hónapos lett, és "birtokba vette a lakást", akkor támadt fel először érzékelhetően a féltékenység, mert a nagy minden játékához jóformán hozzá fért, és az osztozkodást ekkor kellett kezdenie tanulni. Másfél lehetett a pici, amikor gyakorlatilag elkezdtek együtt játszani, nem csak egymás mellett. Azóta ez egyre jobb és jobb, persze veszekedés/balhé mindig van, de alapvetően szeretik egymást.

Két hónap, és jön a harmadik, meglátjuk, milyen lesz utána a felállás, már nagyon várjuk. :o)

4,5 és 2,5 évesek anyukája

Ovónéni nagyon jó !

Én is ezeket írtam volna.

Még annyit, hogy a pici nagyon pici lesz, a nagyobbik ilyenkor egyik napról a másikra, nagyobbnak látszik, hajlamosak sokan többet elvárni tőle, mint eddig. Erre nagyon kell vigyázni, hogy ne legyen.

Szerintem mikor még kismama az anyuka, nem kell túlzásba vinni a jövevényről való beszélgetést. Legyen sejtése. Én mondogattam , hogy lesz majd kistesó, és néha majd megetetjük, mert ő még nem olyan ügyes, mint már te vagy, és őt is kicseréljük pelusból, mint téged is, néha majd ha sír megvigasztaljuk, mindegyik ilyen szöveg után, hogy utána veled is játszunk, téged is kipelusozunk, legózunk, ilyesmik. Ne menjen érjen benne máris a féltékenység, hogy sok a szöveg és még meg sem érkezett, és mikor megjön, akkor le esik mindez neki. Őt pedig ha megjött a pici abszolut hagyni kell a maga tempójában elfogadni, közeledni a kicsihez, ahogy ő akar, nem kell kérni, hogy simogassa, stb... No kezet emelni rá azt nem szabad persze.

Figyelni kell, hogy biztos legyen a nagyobbikra is elég idő játszani, és valóban néhány hétig ne kelljen épp leszoknia semmiről, vagy átszoknia másra, ne akkor kezdjen ovit és hasonlók. Mert azt egyből a kicsirefogják ami féltékenységben mutatkozik.

Sok türelmet !