Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » 2 éves lányom lassan fél éve...

2 éves lányom lassan fél éve kiütéses, mihez kezdjünk, hol kezdjem, hogy végre elmúljanak a pöttyök?

Figyelt kérdés

Ne úgy képzeljétek el, hogy mindig tele van pöttyel, imitt amott megjelenik egy egy apró piros pötty ( olyan 1-2 mm nagyságú) a testén, majd elmúlik és máshol megint előjön.Fürdés után rosszabb, akkor hirtelen több lesz, de ha adok neki Calsismuct, akkor elmúlik. Még a kezdetekkor elvittem a háziorvoshoz, akkor úgy tűnt, hogy a sajttól jött elő. Az orvos azt mondta, hogy próbálkozzunk, figyeljük, hogy milyen ételtől lesz kiütéses, de már megőrülök, semmire nem jutottam fél év alatt.

9 hónapos kora óta tápszeres, sima Dm-es tápszert iszik, semmi gond nem volt vele. Kapott tejtermékeket is lassan bevezetve, de másfél éves koráig gyönyörű volt a teste, semmi tünete nem volt.

Már mindent kipróbáltam amit eszembe jutott, igaz, tejesen tejmentes diétát nem csináltunk, nem is mondta az orvos.

Gondoltam már, hogy meleg kiütéses, vagy mi lehet még?Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi a baja, ha van egyáltalán. Szegény, lassan ott tart, hogy semmit nem kap enni amit szeret, a múltkor is elcsent egy darab sajtot szegény az asztalról, így kezdhettem mindent előröl, nem mintha látszana valami változás a bőrén a bizonyos ételektől való megvonástól. Itt a különböző tejtermékekre gondolok.

Gondoltam visszamegyek az orvoshoz, mert azt mondta, hogy 2 évesen már lehet vizsgálni, addig nem. Most lesz 2 hét múlva szülinapja.

Mit vizsgálnak? Vagy hova menjek vele? Esetleg valami ötlet még, hogy még mivel próbálkozzak?

Amúgy nem viszket neki, nem fáj, nő és hízik normál ütemben, aránylag jó evő, stb.

Lehet ez tejallergia egyáltalán úgy, hogy a tápszertől semmi baja? Vagy valamilyen összetevő? De az ,hogy derül ki?

Bocsi, hogy hosszú lettem:(


2012. febr. 20. 15:37
1 2
 1/11 anonim válasza:
babainfomagazin.hu
2012. febr. 20. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

szerintem egy sima allergia vizsgálat is kiderítheti.

vagy esetleg vérvétel.

2012. febr. 20. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Nálunk a hideg idő okozza a kiütéseket. Ha a kislányod lassan fél éve kiütéses, akkor lehet hogy nálatok is valami ilyesmi van. Először nálunk is tejallergiára gyanakodtak, de mostmár tudjuk hogy nem. Nálunk amint jön meleg jó idő, és süt a nap, egyből elmúlik. Tavaly télen durvább volt, idén már alig volt foltos a bőre. Remélem jövőre már kinövi.
2012. febr. 20. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim válasza:

Én is 2 éves korom óta kiütéses voltam, le se sz*rtak. Olyan 4-5 évesen talán, mentünk bőrgyógyászhoz, teszt nem mutatott semmit, ráfogta hogy a víz szárítja ki a bőröm, felírt egy jó zsíros krémet, amit órák alatt itt volna be a bőröm. Csak nem múlt el, több dolgot is kipróbáltunk, lanolinos fürdető volt az, ami valameddig, valamennyire jó is volt. Aztán végre normális bőrgyógyászhoz kerültem (más egészségügyi okokból) és kiderült hogy tojás allergiám van.. Ez úgy derült ki, hogy először megvontak minden ilyen dolgot ami allergiát okozhat 1-2 hónapra (tartósítószerek, liszt, tej, tojás...), nem jöttek ki kiütések, tehát ételallergia.. Arra végülis nem emlékszem hogy derült ki hogy tojás.


Szerintem egy bőrgyógyászt kellene felkeresni.

2012. febr. 20. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

bocs hogy kiabálok, de GYERMEKBŐRGYÓGYÁSZAT a "varázsszó".

Nekünk is voltak kiütések, vagy 4 féle krémet kaptunk rá, aztán már elvittük oda is. Csak 1 krémet adtak, de kb. 2 hét alatt el is múlt.

2012. febr. 20. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Tényleg, lehet, hogy tojás!!!

Már el is felejtettem, volt egy korábbi kiütése is, amikor bevezettem a tojást és a sajtot, akkor ezt nagyon elbénáztam és a spenótba egyszerre raktam bele egy kis darab tojássárgáját és pici reszelt sajtot. Utána pöttyös lett, ezért 1-2 hónapig egyiket sem kapott, de ez eszembe sem jutott. Bár evett később tojást is, de már nem emlékszem, hogy utána mi volt, annyira a tejtermékekre koncentráltam.

A hideggel talán annyiban függhet össze, hogy lányom szinte minden nap harisnyában van reggeltől estig, mert ha kimegyünk, csak ráadok egy overált, ha meg bent van egy kis szoknyát. Már az is megfordult a fejemben, hogy nem szellőzik a bőre és emiatt van. Inkább hátul a derekánál, és a combján van túlnyomó részben.

2012. febr. 20. 16:12
 7/11 anonim ***** válasza:
Ételallergiára valóban csak úgy tesztelheted, hogy visszaálltok egy alap étkezésre és fokozatosan vezetitek be a dolgokat, de ehhez szerintem jó és érdemes orvosi segítséget kérni, hogy azért tápláló és változatos étrendet tudj biztosítani, illetve hogy csak akkor kínozd, ha valóban szükséges. pl mi esetünkben tejérzékenység merült fel, mert a tehéntej bevezetését követően vérpöttyös volt a széklete. Ekkor a tejtermékek megvonva, a vizes kiflin kívül semmilyen péksütit, zsömlét kenyeret sem ehetett, kb 2 féle felvágott maradhatott, a sonka, a virsli minden tabu volt, édességek, meg minden tiltólistán. Mert amiben egy kis tej is van, az már kihozhatja az allergáóiát, hA arra érzékeny. Tojásnál mégszélesebb a lista.
2012. febr. 20. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Igen, az a baj amit az utolsó írt. Ha szigorú diétát tartanék, akkor nagyon sok ételt ki kellene iktatnom és én nem is értek hozzá, így meg nincs értelme annak amit csinálok.

Köszönöm mindenkinek a válaszát, megyek az orvoshoz beutalóért. Elmegyünk párhuzamosan allergiavizsgálatra és bőrgyógyászatra.

Ha megtaláljuk a kiütés okát, megírom!

2012. febr. 20. 17:27
 9/11 anonim ***** válasza:
Szia.Mi ugyanígy voltunk iker lányainkkal,mint te.Születésük óta sima tejes tápszert kaptak,és attól semmi bajuk nem volt.Mikor 14 hónaposak lettek elkezdtem nekik bevezetni a tejtermékeket,ettek joghurtot,túrót,sajtot stb,és mindig volt rajtuk 1-1 pötty valahol,ekkor én annyira nem is foglalkoztam vele,mert bár idegesített,de arra gondoltam,hogy biztos a melegtől van,kb 4 hónap múlva elkezdtem nekik bevezetni a tejet,mindig egy kicsivel többet a tápszerhez,és egyre több pötty lett rajtuk,mikor már ott jártunk,hogy rggel simán csak tejet ittak egy pár napja,a lábszáruk tele lett pöttyel.Ezek a pöttyök elég csúnyák voltak,sárga volt némelyiknek a közepe,nehezen múlt el,és halványan még sokáig látszott,egyik helyen elmúlt,máshol kijött,nekik inkább a lábszárukon volt,máshol csak 1-1.Kaptunk beutalót a gasztroenterológiára,és voltunk bőrgyógyásznál is,itt is,ott is azt mondták,hogy ez nem tejallergia,de levették a vért tőlük a gasztrón.Azt mondták,hogy nyugodtan adjam tovább nekik a tejet,de én nem mertem,és vissza álltunk a tápszerre.2 hét múlva megjött az eredmény,és kidrült,hogy mégis allergiásak,a tejfehérjére.ők mint már írtam születésük óta sima tápszert ittak,és a hasuk se ment a tejtől,szerintem a te kislányodnak is ez van,kérj beutalót a gasztróra.Amúgy ők is két évesek,és már fél éve lesz jövőhónapba,hogy diétázunk.Bocsi,ha zavaros voltam,csak siettem,kérdzz nyugodtan,ha tudok segítek.
2012. febr. 20. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Szerintem is keressetek fel egy bőrgyógyászt, lehetőleg olyat, aki allergológus is, de egy gasztroenterológus sem rossz ötlet.

A "kiabálós" (viccesen gondolom) válaszolónak üzenem, hogy szerencsés helyen lakik, hogy gyerekbőrgyógyászhoz könnyen eljutottak. Nem olyan területe a bőrgyógyászatnak, sajnos, ahol hemzsegnek az orvosok! De egy nem gyerekbőrgyógyász, de szakember is csodákra képes!

És még annyi, hogy nyugodj meg, ha valóban allergiás valamilyen ételre a gyermeked, nem kell egy csomó mindenről lemondania, mert szerencsére ma már sok lehetőség van. Pláne, ha időszakos pöttyös, akkor valószínűleg nem annyira durva allergia és nem többféle. Az én kisfiam tej- (4-es szint) és tojásallergiás (3-as szint). Olyan dolgokat sem ehet, amely nyomokban tartalmazHAT tejterméket vagy tojásfehérjét. Még "túrórudit" is eszik, igaz kölesből, nem túróból. Inkább anyagilag megterhelő, mert hamar belejön az ember, hogy mindenen mindig mindent elolvas, és a főzésben mit mivel lehet helyettesíteni, de amikor 2 dl zabtejszín 350-400 Ft vagy az a virsli, amit a gyerek is ehet 4 db 600 Ft, szóval inkább ez.

Fel a fejjel, és indulj el vele minél hamarabb szakemberhez! Ha nincs a közeletekben gyerekbőrgyógyász, és megtehetitek, inkább magánorvost keressetek.

2012. febr. 21. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!