Lábfétisiszta a fiam? Egészséges ez még vagy vigyem pszichológushoz?
2,5 éves múlt a fiam és borzasztóan szereti a meztelen lábakat. Már rég óta tart ez az állapot nála, igaz így télen nem feltűnő, mivel mindig zokniban vagyunk.
Nyáron volt két éves, alig tudtam levakarni magamról, bárhova mentem jött utána és fogta a meztelen lábamat, az arcához dörgölte, simogatta, puszilgatta. Néha már idegesítő volt, de pusztán azért, mert szó szerint lépni nem tudtam tőle, ezért kénytelen voltam nyáron is zoknit húzni, de amiatt sokszor volt hiszti és rángatta volna le rólam. Gondoltam majd kinövi, aztán kezdtek is ritkulni a lábam utáni hisztik.
De 2-3 hónapja újra felütötte fejét nálunk a lábimádat, ám ez már nem csak az enyémre terjed ki, nővérem, nagymamám, Apukája, mamája... mindenkinek a lábát ölelgetni, puszilgatni akarja. Viccesen hangzik, mert bármikor jönnek hozzánk, fiam egyből megy és veszi le a zoknijukat és a földön heverve simogatja magát a lábakkal.
2-3 hete vettem észre, hogy pont akkor mikor a lábamat piszkálja, piszkálja a fütyijét is. (Az előbb is, kb 10 perce) Rákérdeztem, hogy pisilnie kell-e, azt mondja nem, csak megnőtt a fütyi. Először véletlennek gondoltam, de az utóbbi hetekben pont akkor nő meg a fütyije, mikor a meztelen lábamat babrálja.
Mit tegyek? Hagyjam, majd kinövi vagy vigyem el gyerek pszichológushoz, nehogy komolyan rossz irányba befolyásolja ez a lábimádat a későbbi életét?
Előre is köszi a válaszokat!
Mintha csak az én kisgyerekkoromat írtad volna le, megdöbbentem kicsit. Az a helyzet hogy a saját példámon tudom hogy ennek lehet negatív vagy mint az én esetemben kissé "tragikus" végkimenetele. Egy biztos SZVSZ. hogy egy életre eldőlt hogy lábimádó lesz és itt jön amit az előbb említettem. A tragikus amikor a szexuális érdeklődés csak a fétis tárgya lesz maga tehát nem lesz képes enélkül erekcióra vagy kielégülésre vagy ha igen akkor se fogja lekötni a punci (ez valóban betegség). Kinőni vagy ezt megszüntetni nem lehet legalábbis nekem nem sikerült sajnos pedig sok-sok éve dolgozok már rajta és csak megnyomorítja az életem... :(
A másik kimenetel hogy lábimádó lesz de ugyanúgy felfogja izgatni a női nemiszerv látványa,érzése stb.. stb... tehát képes lesz párkapcsolatban élni. (ettől függetlenül adódhatnak azért gondok, hogy kicsit több figyelmet szentel az adott testrésznek mint kellene)
Jogos az aggodalmad...mivel látom hogy viszonylag régebbi a kérdésed leírhatnád mik történtek azóta. Amúgy ilyen esetben elég nehéz jó döntést hozni, egy biztos emiatt nem szabad megszégyenülnie mert eléggé kihathat a későbbi életére. Engem rengeteget bántottak miatta valószínűleg ezért van bennem nem "tudatosan" hogy ezt szégyellni kell
UI: 20</F vagyok és nagyon remélem hogy a gyereked nem fog olyan lenni mint én mert akkor elég nehéz sorsa lesz...
Sziasztok!
Ősrégi a kérdésem, ahogy a válaszok is, csak eszembe jutott a minap ez a múltbéli jelenség, gondoltam írok. 2012 őszén, 3 évesen lett ovis a fiam (kérdés kiírásakor 2,5 éves volt), mivel aggódtam mi lesz vele az oviban, így nevelési tanácsadóhoz vittem. Elég sok alkalommal mentünk, többször csak kettesben játszottak bent a szobában. Előfordult, hogy a tanácsadó kérdezgetett lábakról, akkor a fiam hárított, mintha meg sem hallotta volna, volt, hogy le akarta venni a férfi a cipőjét, mert "melege van", ezt kifejezetten elutasította a fiam. Sokat mondjunk nem beszéltünk, nem mondta el a tanácsadó, hoy ezzel a helyzettel mik a meglátásai, mindig annyit mondott, hogy ügyes, okos, értelmes 3 éves fiúcska. De, hogy honnan a lábimádat, vagyis, hogy mit kezdjek vele... arra nem volt válasz.
Teltek a napok és idegesített, hogy semmit nem tudtam kiszedni a hapsiból, így nem mentünk többet.
Most nyáron 5 éves lesz a lurkó, lábölelgetésnek semmi nyoma, egyszer csak abbahagyta. Nem tudom visszatér-e vagy nyomott hagyott-e benne bármi is, de már nem csinálja, se velem, se mással. Nagyritkán 5-6 havonta volt egy-egy icurka kísérlet, hogy lábazzon de semmi több. Most megint jön a nyár, zokni lekerül, kíváncsi vagyok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!